ARÁNYVÁLTÁS IDEJE

Májusban a Legato beszámolt arról, hogy zenei világ egyik legrangosabb versenyét, a Montreali Nemzetközi Zongoraversenyt Fejérvári Zoltán nyerte meg, aki a döntőben Bartók 3. zongoraversenyét játszotta. Azt, hogy nagyszerű zenész, évek óta tudjuk – mi, a közönség, és a szakma is. Olyan patinás termekben koncertezett, mint például a Carnegie Hall, itthon szólistaként játszott a Fesztiválzenekarral, a Nemzeti Filharmonikusokkal, kamarazenét tanít a Zeneakadémián, hívják sokszor, sokfelé. A montreali fődíj tehát számomra nem volt annyira meglepő, mint az, hogy az, hogy egyáltalán elindult a versenyen. Erről – és persze sok minden másról is beszélgettünk egy éppen Pünkösd hétfőre időzített próba előtt.

-Zoli, te őszülsz…

-Ez nálunk családi örökség, a bátyám már majdnem teljesen ősz, pedig csak 33 éves, és ilyen idős korában apám is sokkal őszebb volt már, mint én. Nekem a világos hajam miatt nem látszik annyira…

-Szóval már a külső nyomai is megvoltak annak, hogy nem kezdőként mentél a versenyre.

-Igen, és nem az ősz haj miatt, de annyira jó, hogy ez így alakult, és nem 23 vagy 25 évesen nyertem meg egy ilyen versenyt! Most már van némi fogalmam arról, hogy ez mivel jár,

-A versenydíj adta lehetőséggel nem tudtál volna ilyen tudatosan élni a húszas éveid elején?

-Biztosan nem. Ez most jött nagyon jól, és valahogy más kontextusba is helyezi ezt a versenygyőzelmet. Ez tehát nem valamiféle ősrobbanás, hanem sokkal inkább egy jó időben érkezett „hivatalos visszajelzés”.

-Tulajdonképpen miért mentél neki? A verseny felső korhatáránál jársz.

-Így van. Pont ezért.

-Nem volt elég a versenyekből huszonévesen?

-Három díjam volt összesen négy versenyről az elmúlt tíz évben – ha ezt a mostanit nem számítom. Szerintem ez bőven az átlag alatt van. Azok, akikkel Montrealban megismerkedtem, egy éven belül hozzák a négy-öt versenyt. És az az igazság, hogy ezek a korábbi díjak semmit nem hoztak. Kicsit jól éreztem magam, mert kaptam egy díjat és mellé valamennyi zsebpénzt, de hát a versenyek 90 százalékának nincsen gyakorlati értelme azon kívül, hogy az ember felkészül. Úgy éreztem, hogy most, harminc évesen, adok magamnak egy utolsó lehetőséget, de ezúttal olyan versenyre megyek, ami reflektorfényben van. Nem csak egy díj hozhat ugyanis valamit a konyhára, hanem az élő közvetítés is, aztán vagy értékelnek valamennyire, vagy nem, de legalább ott vagyok és játszom. Koncertlehetőségnek fogtam fel, amit sokan figyelnek.

Fejérvári Zoltán kamarazenei mesterkurzust tart Salamanca-ban

-Értékelték, nem is kevésre. Az eredményhirdetés után volt benned eufória?

-Hogyne, sőt, minden forduló után volt eufória, amikor – lehet, hogy csak néhány órára –, de át tudtam adni magam ennek a tárgytalan örömnek. Aztán mindjárt jött a következő feladat, az újabb kör. A végén nehéz volt elhinni, hogy nyertem, semmiféle diadal-érzet nem volt bennem, egyszerűen csak boldog voltam. Hasonlót éreztem, amikor befejeztem a darabot, az ott a felszabadultság eufóriája volt.

-Meddig tart ez ki?

-Az eredményhirdetéssel még nem volt vége a versenynek, egy gálán is kellett játszanom, tehát megint elpróbáltuk a zenekarral az egész darabot. És hát nehéz elsőnek lenni olyan szempontból, hogy rögtön ott a felelősség: szembe kell nézni egy teltházas közönség elvárásaival a győztes felé. Ez eléggé nyomasztott, úgyhogy teherként éltem meg a gála előtti két napot. Utána viszont jött a tökéletes felszabadultság, ezt még a hazaúton is tudtam élvezni.

-Tudsz már valamit arról, hogy hosszabb távon mi ennek a versenynek a hozadéka?

-Júliusban visszamegyek Montrealba egy fesztiválra, ott játszom egy szólóestet. Ezután két-három nap azzal fog telni, hogy összeülünk a verseny rendezőivel, és megpróbálunk összeállítani egy tervet a következő másfél-két évre Kanadában és az Egyesült Államokban. Hat-nyolc konkrét koncert időpontot már felvetettek. Azt tudom még, hogy valamikor ősszel lesz egy new-yorki „kirándulás”, ahol bemutatnak majd különböző szervezőknek.

-Ha őket és az ő kívánságaikat most egy percre kikapcsoljuk, akkor te, szíved szerint milyen műsort állítanál össze? Milyen prioritásaid lennének?

-Schumann, Janáček, és Bartók mindenképpen benne lenne, de szeretném bővíteni a repertoárt, Bachtól és Beethoventől is vannak konkrét terveim. Beethoven fiatalkori és kései őrültsége között van egy viszonylag normál szakasz középen, talán ez érdekel engem a legkevésbé, most főleg a korai darabjait érzem magaménak. Szeretnék a következő időszakban a francia zenével is többet foglalkozni, Debussy és Ravel darabjaival, mert ezek kimaradtak. Sokat játszottam őket kamarazenében, de szólóban alig-alig. A francia zene a színek és illatok világa, melyben úgy érzem, bőven van hova fejlődnöm.

-Izgat a francia kultúra? Például az impresszionista festészet?

-Azt nagyon szeretem, és jobban meg is mártóznék benne – talán ha majd ezeket a zenéket játszom. Már csak azért is izgat, mert messzebb van. Itt, Magyarországon a német zene, a német kultúra dominál, azt jól ismerjük, a franciaság viszont egyfajta ópium lenne nekem.

-Mi okoz még örömöt? Most prózai dolgokra gondolok, mint például a gereblyézés.

-Ez pont jó példa! Nagyon szeretek a kertben gereblyézni, egyáltalán, a természetben lenni. Szerencsére közel vagyunk a hegyekhez, a Pilisben lakunk egy kis faluban. Nagyon-nagyon izgat az irodalom is, például nemrég olvastam Móricztól A rab oroszlánt, aminek nem tudtam volna a létezéséről, ha valaki nem ajánlja. Érdekes volt, mert egészen másfajta Móriczot ismertem meg, nagyon modern regény és az ember elevenébe vág. A németek közül nagyon szeretem Hermann Hessét, általában párba állítják Thomas Mann-al, és én Hesse párti vagyok. Az oroszoknál változó, tinédzser koromban Dosztojevszkij mániás voltam, aztán később Tolsztoj párti lettem, és iszonyatosan szeretem Bulgakovot.

-Azt, amit éppen olvasol, viszed magaddal utazásra, repterekre?

-Persze, nálam van a könyv, ilyen szempontból elég hagyományos alkat vagyok. A kottát is mindig papír alapon viszem, és még csak nem is fénymásoltatom, hanem bepakolom az egészet. Ilyenkor csak a kották meg a könyvek úgy tíz kiló körül lehetnek.

-Szóval nem csak maga az olvasás fontos, de az is, hogy a kezedbe vehesd a könyvet.

-Nagyon. És az illata is fontos. Szeretek még duplózni a gyerekeimmel, tudod, ez a Lego elődje, az építést nagyon élvezem. Bélyeget is gyűjtöttem régen, de sajnos az elmaradt, és sportolni is kellene…azért az alap megvan, dimbes-dombos környéken lakunk, úgyhogy naponta legalább félórát gyalogolok hegynek fel-hegynek le.

-Akkor nagyjából összerendezted az életed különböző szálait.

-Igen. Sok minden van, és nem válik soha monotonná a gyakorlás-utazás-koncertezés háromszög, mert valami egészen más hazamenni és kisgyerekekkel lenni. Kivesz ezekből a mindennapokból, és másfajta mindennapokba rak bele. Ráadásul sok mindent nagyobb perspektívába is helyez, bizonyos problémák így nem tűnnek annyira súlyosnak, és ezt nagyon szerencsésnek tartom.

-A szakmai életeden belül is egyensúly van?

-Volt azért bennem egy gondolat, hogy fogom-e bírni a tanítást továbbra is, de aztán úgy döntöttem, hogy folytatom, mert ez is tesz hozzá. Az élethez is, a személyiségemhez is, jó emberekkel foglalkozni, egyszerűen jó, hogy ez van. És volt még valami, amit nem éreztem arányosnak: jó pár év aktív zenélés van mögöttem, nagyon sok kamarazene, nagyon sok fesztiválozás, és úgy éreztem, ki kell egyenlíteni az arányokat a műfajok között: hiányzott a magányos készülés, hogy egyedül foglalkozzam egy darabbal, hogy a személyiségem is jobban kibontakozzon játék közben, mint az általam nagyon szeretett kamarazenében. Ez is az egyik oka volt annak, hogy jelentkeztem a montreali versenyre.

-Több szólószereplésre vágytál, gyakrabban akartál magányos zongorista lenni.

-Igen, de huzamosabb idejű magányosságra nem vágyom, nem szeretnék hotel-lakó lenni.  Egyébként is beállt már az életem egy olyan vágányra, amelyen ez elképzelhetetlen lenne. Van családom, két fiam, bizonyos gyökereket is eresztettünk már ott, ahol élünk. Szóval nem akarom én ezt a szólista hiper-karriert az állandó utazásokkal. Csak valahogy azt kellene összébb hozni, hogy legyen kamara, legyen tanítás, de mellette legyek kicsit magam is. Ez még nem fog magányosságot okozni, de amennyit igen, az jól fog esni magányból.

 Bokor Gabriella