A RÉZFÚVÓSOK TITKA

Brass Week – vagyis Rézfúvós hét. A kifejezést Hőna Gusztávtól, a Zeneakadémia Fúvós Tanszékének vezetőjétől hallottam először, amikor az egy évvel ezelőtti interjúban növendékeinek elképesztő sikereiről beszélgettünk: tavaly szinte minden magyar rézfúvós, aki elindult egy nemzetközi versenyen, díjjal jött haza. A rézfúvósok „aranykora” a tanév lezárásával sem ért véget, ez év nyarán rendezték meg ugyanis első ízben a magyar „Brass Week”-et Balatonfüreden. Erről és az utóbbi időszak más – harsonához, trombitához, kürthöz, és tubához köthető eseményeiről beszélgettünk november elején Hőna Gusztávval.

–Azt hinné az ember, hogy a tanév végeztével kis időre letette a harsonát, de nem. A java még csak akkor jött, igaz?

-A nyár úgy kezdődött, hogy rögtön a felvételi vizsgáztatások után meghívást kaptunk a Corpus Harsona Kvartettel a Párizsi Nemzetközi Harsonafesztiválra. Ez egy igen nívós fesztivál, minden évben megrendezik, de a helyszín csak három évente lehet Európában. Egy nagyon kedves barátom, Jacques Mauger, a párizsi Conservatoire professzora volt a szervezője, ő hívott meg minket. Nagyon jó kis magyar műsort állítottunk össze, amit mindjárt első nap, közvetlenül a megnyitó után eljátszhattunk, óriási sikerrel, mondanom sem kell…

–Ilyenkor csak szakmabeliek ülnek a nézőtéren vagy civilek is?

-Is-is. Mindenki jöhet, akit érdekelnek a különböző harsona-műfajok, akár a kamarazene, akár a nagy concertók egy-egy szimfonikus zenekarral, akár a jazz, itt ugyanis minden műfaj képviselteti magát. Hatszázan lehettünk, négy nap alatt harminchárom koncertet tartottak.  Közvetlenül ezután nagyon kellemes meglepetés ért, kaptam egy meghívást Olaszországba, az Italian Brass Week-re. Ennek a fő szervezője szintén egy régi barátom, Luca Benucci, aki fantasztikus muzsikus, nem véletlen, hogy Zubin Mehta szólókürtöse. A fesztivált már 13-ik alkalommal rendezték meg, idén Cesenában voltunk, nagyszerűen sikerült ez is. Szenzációs professzorokkal és hallgatókkal találkoztam, nem mondom, hogy nem volt fárasztó, mert reggel kilenctől este hétig jöttek a hallgatók, mesterkurzust kellett tartani, oktatni, és utána kezdtünk próbálni a tanári koncertre. Szóval be voltunk fogva, de megérte.

–Nem is jutott ideje arra, hogy egy kicsit sétáljon Cesenában?

-Dehogynem, főleg ebédidőben. Esténként pedig egy gyönyörű kis faluban voltak a hangversenyek, és hát tudja, milyen az olasz nyár, fél tízkor kezdődött a koncert, utána vacsora, éjjel kettő felé mentünk haza. Mondom, fárasztó volt, de nagyszerű.

–És amint véget ért az olasz fúvóshét, máris kezdődött a magyar.

-Igen, éppen hogy hazaértem augusztus 5-én, letettem az egyik bőröndöt, fölvettem a másikat, és mentem Balatonfüredre. Márciustól kezdve szerveztük ezt a hetet Freytag Orsolyával a Zeneakadémián.

–És milyen nevet kapott ez a remélhetőleg hagyományt teremtő rendezvény?

-Nemzetközi Nyári Rézfúvós Akadémia, de az angol neve még jobb, mert abba az egyetemet is belecsempésztük: Liszt Academy International Brass Week. Tehát ez is egy brass week, csak magyar szervezésű, és a Zeneakadémiáé. Idén rendeztük meg először, és próbáltunk a hallgatókhoz alkalmazkodni, aki nem tudott már az első nap ott lenni, az bekapcsolódhatott később. Némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy a program „világméretű” lett, mivel az európai és magyar résztvevőkön kívül jött egy kürtös kislány a távoli Seattle-ből is.  Minden remekül sikerült, jó volt a hangulat, az idő gyönyörű, a hely pedig szenzációs. A Ferencsik János Zeneiskolában dolgoztunk, az igazgató úr, Csincsi Ferenc nagyon szívesen látott minket ott, hiszen ő is fúvószenekart vezet, ráadásul tubás is, úgyhogy közel álltunk a szívéhez.

–A zeneakadémiai kollégáit vitte magával tanítani?

-Igen, így egyelőre csak magyar színekben képviseltették magukat a tanárok. Mind a négy rézfúvós hangszert meghirdettük, tehát jelentkezhettek hozzánk trombitások, harsonások, kürtösök, tubások. Aki például versenyre készült, hozhatta a darabokat, és azokkal dolgoztunk. A programban voltak egyéni órák, volt kamarazene, esténként pedig próbáltunk. A hét végén aztán a helyi fúvószenekarral is adtunk egy jó kis koncertet, az utolsó nap pedig a kurzus résztvevőivel játszottunk egy nagyon szép műsort.

–Akkor nagyon gyorsan kellett összecsiszolódni, hiszen csak pár napot töltöttek együtt.

-Így van pontosan, ez volt a Rézfúvós Hét egyik mottója. A másik pedig az, hogy összekössük a kellemest a hasznossal, tehát tanuljanak is a hallgatók, és nyaraljanak is. Különböző programokat szerveztünk, volt például fejelő verseny a Balatonban.

–Persze, ilyenkor a fiús programok dominálnak, hiszen ők vannak többen…

-Hát igen, de jöttek azért lányok is, hárman-négyen. Nagyon klasszul sikerült az egész, meg is állapítottuk, hogy nincs mese, ezt folytatni kell. Úgyhogy mindenkitől úgy váltunk el, hogy jövőre, veled, ugyanitt.

–Hogyan tervezik, miben lesz más a jövő évi Rézfúvós Akadémia?

– Ezzel kapcsolatban az előbb már említett olasz kürtös barátom, Luca Benucci fantasztikus dolgot talált ki. Októberben meghívtuk, hogy tartson négy napos mesterkurzust a Zeneakadémián, ami szenzációsan sikerült. Nagyszerű tanár és nagyszerűen fúj, ráadásul tipikus olasz, mindig vidám, és tele van életkedvvel. Szóval Lucának az az ötlete támadt, hogy több országot bevonva, uniós pályázatból létrehoz egy Euro Brass Project-et. Ebben közösen venne részt Spanyolország, Olaszország és Magyarország, irigykedtem is kicsit, hogy ezt nem én találtam ki! Szerintem ez nagyszerű ötlet, ami nagyon jó lesz a hallgatóinknak is, és a Zeneakadémiának is. Úgy nézne ki a dolog, hogy mindhárom ország összeállít egy-egy 15-18 fős diákcsoportot, akiket a három résztvevő ország minden oktatója tanít majd. Tulajdonképpen egy egy hónapos elit és intenzív képzésben lenne részük a kiválasztott hallgatóknak. Az Euro Brass Project július 7-én kezdődne Spanyolországban, aztán egy hét múlva mennénk tovább együtt Cesenába, az olaszországi Brass Week-re, utána pedig Balatonfüredre. Tehát mindenki megtartaná a saját hetét otthon, mint eddig, de ezek össze is kapcsolódnának. Részleteket még nem tudunk, hiszen még csak most kezdődnek a tárgyalások, a szervezés, a pályázat előkészítése, de ahogy Lucát ismerem, végig fogja vinni. Úgy érzem, hogy ez egy nagyon jó kezdeményezés, és nem csak egy alkalomra szól, meg lehet ismételni.

–És lesz közös koncert is, együtt olasz, magyar, és spanyol rézfúvósok?

-Persze, valószínű, hogy a végén lesz egy ilyen nagy happening, de mondom, még nincsenek kidolgozva a részletek.

–A nyáron sok olasz és francia kollégával találkozott. Hogyan látja, hol állnak a magyar rézfúvósok ebben az európai mezőnyben?

-Jacques Mauger, és ahogy előbb meséltem, Luca Benucci is tartott már nálunk mesterkurzust, és mindketten elragadtatással beszéltek a magyar rézfúvós oktatásról. Sokszor kérdezik is tőlem, hogy mi a titkunk, mitől ilyen jók a magyar hallgatók, hogy sorban hozzák haza a díjakat a nemzetközi versenyekről. Én erre azt szoktam mondani, hogy a magyar zenész a gyökereiből, Lisztből, Bartókból, Kodályból, egy fantasztikus zenei ízlést hozott magával, a technikát pedig megtanultuk a különböző nemzetek zenészeitől. A magyar népzenében, zenei kultúrában ugyanis nem igazán volt jelen a rézfúvós, a századfordulón például az Operaház zenekarában kizárólag cseh, osztrák, és német kollégák játszottak rézfúvós hangszeren, magyar muzsikus egy sem. Nekünk tehát fel kellett építeni egy saját technikát, ezért a környező országokból szívtuk fel a különböző hatásokat. Az oroszok nagy hangon, dús érzelemmel játszanak, a csehek is, bár ők kicsit precízebben – ebből a szláv hangzásból is átvettünk valamennyit – az osztrákoktól pedig a ritmusokat, például azt, hogyan is kell igazi staccatót játszani – mondjuk – egy Richard Strauss darabban. A háború után megismertük a francia iskolát, abban rengeteg a remek, harsonára írt darab, és ezeket is megtanultuk, aztán a hetvenes években még mindehhez hozzá adódott az amerikai vonal, amiben nagyon fontos szerepet kap a technika. Amit mi megfújunk, tulajdonképpen egy üres cső, a lényeg az, hogy hogyan kreálunk ebből egy hangot. Komoly légzéstechnika van e mögött, amit valamilyen oknál fogva az amerikaiak nagyon tudnak.

–Tehát ebből a sok hatásból összegyúrva megszületett a magyar rézfúvós stílus. Ez mára egy könnyen felismerhető, jellegzetes hang lett?

-Szerintem igen. Ahogy mondtam, a zenei intelligencia adott, a különböző technikákból és stílusokból pedig mi kiszűrtük és átvettük a legjobbat. Igyekszünk kottahűek lenni, muzikálisak lenni, és hát – szívünk is van.

Bokor Gabriella