Herczeg Máté

A fiatal bariton jelenleg a budapesti Zeneakadémia hallgatója. 2012-ben felvételt nyert a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola magánének szakára, ahol énektanára két évig Kovács Brigitta volt. 2014-ben zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének szakán folytatta, ahol jelenleg is Fried Péter Liszt Ferenc-díjas operaénekes növendéke. Elnyerte Ari S. Kupsus ösztöndíját és a Köztársasági ösztöndíjat. 2013-ban a Kerényi Miklós György születésének 100. évfordulójára rendezett országos énekverseny második helyezettje lett. 2016-ban az Andor Éva Énekverseny döntőse és a IX. Centenáriumi Simándy József Nemzetközi Énekverseny különdíjasa. 2017 februárjában egy meghallgatás során ösztöndíjasként válogatták be egy nemzetközi nyári zenei akadémia, a spanyolországi Encuentro de Música y Academia szólistái közé, ahol mesterkurzuson vehetett részt John Graham-Hall operaénekesnél és koncertezhetett többek között a santanderi Palacio de Festivales de Cantabria Pereda termében és a torrelavegai Teatro Municipal Concha Espinában. 2017 áprilisában Berlinben képviselte a Zeneakadémiát és vett részt KS Prof. Thomas Quasthoff mesterkurzusán, illetve a Liszt Ferenc, Bartók Béla és Kodály Zoltán emlékére rendezett hangversenyen.