HOL KINN, HOL BENN

Zeneművészet kategóriában az idei Junior Prima díjasok egyike Osztrosits Éva, akivel négy évvel ezelőtt  már megismerkedhettek itt, a Legatóban. Abban az évben a Weiner Kamarazene Versenyen szonáta kategóriában első díjat, vonósnégyes kategóriában pedig második díjat kapott a Kruppa Kvartett tagjaként. Később láttam és hallottam koncerten, figyeltem a pályáját, tudtam, hogy a Zeneakadémia Doktoriskolájába jár, és hogy egy évvel ezelőtt hangszert és csapatot is váltott, és immár brácsásként lett tagja a Korossy Kvartettnek. A kvartett-életen kívül azonban továbbra is hegedűsnek tartja magát.

Úgy tudom, hogy Bach is, és Mozart is, ha együttesben játszott, leggyakrabban a brácsát választotta. Szerinted miért?

Biztos volt praktikus oka is, nem kell annyit készülni, mint egy első hegedűsnek! Brácsázni szerintem különleges feladat, mert egyszerre erősíti a basszust a csellóval, meg valahogy pont jó mennyiségben lehet kibújni, megjelenni, utána pedig jó újra alátámasztani, alkalmazkodni. Nekem ez nagyon izgalmas. Szerettem második hegedülni is, de ez most egy újfajta feladat, és nagyon élvezem.

Egy összeszokott hármas mellé ültél be a Korossy Kvartettbe. Hogyan idomultatok egymáshoz?

Különös pillanat volt, mert egy kész csapatból érkeztem egy másik kész csapatba. Az elején próbáltam finoman kitapogatni, hogy náluk milyen a próbafolyamat, hogyan kezdenek el egy darabot tanulni, mert ez formációnként változó. Meg persze az emberek dinamikája is: kinek mit lehet mondani, és mikor, hogyan, ezeket meg kellett tanulnom az elején. Egyébként elég könnyen ment a beilleszkedés. Én is alkalmazkodtam hozzájuk, és ők is jól vették azt, amit én hoztam magammal, hiszen tudták, hogy jó csapatból érkeztem, és hogy van tapasztalatom. Elég jól ment így az összecsiszolódás, illetve ez még most is tart, de nincs vele gondom.

Milyen nézeteket vagy kvartett-elveket hoztál magaddal a régi csapatból?

A Kruppa kvartettel az ECMA-ba (European Chamber Music Academy – a szerk.) jártunk, ahol nagyon sok alapvető dolgot megtanultunk a vonósnégyesezésről: nem csak szakmai kérdésekről beszéltünk, hanem arról is, hogy egy kvartettben hogyan kell viselkedni. Ezt is nagyon fontosnak tartom. Sokszor egész napokat töltünk együtt, mindenki ismeri már a másik hibáit, gyengeségeit, és nagyon gyorsan adódhat konfliktus. Ezért úgy kell megmondani és időzíteni a véleményemet, hogy ne legyen belőle bántódás, sérülés. Ez nem mindig könnyű, kell hozzá egy kis pszichológia is. Ezek fontos tapasztalatok, amiket jól tudok kamatoztatni a mostani kvartettemben is.

Dolgoztatok mostanában olyan darabbal, amit csak neked volt új?

Igen, Bartók 2. vonósnégyesét játszottuk a Márványteremben, amit ők már korábban is játszottak, velem ellentétben. Nagyon jó volt ebbe a folyamatba bekapcsolódni, mert a többiek már megtanulták a hangokat, tudták egy bizonyos szintig a darabot, és teljesebb képük volt róla. Én viszont tudtam új szempontokat adni ahhoz, hogy hogyan tudnánk előrelépni: mikor, kivel, hogyan játsszunk együtt, és milyenek legyenek az arányok. Vagyis jól be tudtam vetni mindazt, amit korábban a kvartettezésről tanultam. Jó munkafolyamat volt, szerettem.

Amikor meséltem egy közös ismerősünknek, hogy veled találkozom, azt kérdezte: nem bánt-e téged, hogy megint nem a saját neved van előtérben. És akkor az jutott eszembe, amit négy éve, az első interjúnkkor mondtál, hogy te elsősorban kamarazenész vagy.

Persze. Nekem nem fontos, hogy milyen néven fut a kvartett, ez teljesen mindegy. Szerintem egy vonósnégyes olyan, mint egy jól működő család. Egészséges hierarchia van, ami folyamatosan változik, attól függően, hogy ki mikor kerül pozícióba. Ez csak akkor tud jól működni, ha a másik ilyenkor aládolgozik, segíti, kiegészíti. Ahogy előbb mondtam, bizonyos pillanatokban nagyon jó megjelenni és villogni, máskor meg jó visszahúzódni, aládolgozni. Ettől olyan változatos, izgalmas. Ez való az én alkatomnak, és ezt sokkal jobban szeretem, mint egyedül állni és csillogni a „vörös szőnyegen”. Ha egy kvartettben ketten vagy többen akarnak egyszerre érvényesülni, akkor zavar támad és kioltják egymást. Ha viszont az egyik inspirál, támogat, megteremti a jó közeget, akkor a másik tud igazán jelen lenni, vezetni, dallamot játszani. Ez olyan jó, engem inspirál a változatosság. A belső szólamok általános működésére egy furcsa hétköznapi példa jut eszembe: ha ki van takarítva egy lakás, azt nem veszed észre, csak azt, hogy ideális. De ha nincs, az azonnal feltűnik.

Azt tudom, hogy tavaly vettél egy brácsát, és van egy fantasztikus mesterhegedűd, amit a Zathureczky versenyen nyertél el két évvel ezelőtt.

Ez egy Rogeri hegedű, ami az 1700-as években készült, Zathureczky hangszere volt. Négy évre lehet elnyerni ezen a versenyen, úgyhogy két évig még nálam lesz. Óriási segítség, és nagyon inspiráló!

Mi mindent ad neked, amit a régi hegedűd nem?

Nemesebb a hangja, könnyebben szólalnak meg a hangok, és nagyobb vivőereje van. Egy jó hangszer nagy előny. A gyakorlást nem lehet megúszni, de a gyakorlásmennyiségen segít: könnyebb megvalósítani rajta dolgokat, mint egy átlagos hangszeren.

A kvartett mellett van időd hegedülni is?

Persze. Fele-fele arányban vannak a munkák, és törekszem is arra, hogy ezek egyensúlyban legyenek, mert nagyon szeretek hegedülni. A héten is lesz egy koncert, Razvaljajeva Anasztáziával játszunk egy hegedű-hárfa műsort a Bartók Rádióban. Idén sikerült elnyernem a Magyar Művészeti Akadémia három éves ösztöndíját. Ennek a keretein belül is lesz több koncertem, hegedülni és brácsázni is fogok. Veress Sándor szóló hegedűdarabját, illetve az összes hegedűre és brácsára írt kamaraművét fogom eljátszani duótól a kvartettig bezárólag. Ezekhez a művekhez kapcsoltam hozzá Bartóknak a megfelelő apparátusú kamaradarabjait, és ebből lesz hat koncert a három év alatt. Ez óriási feladat, de nagyon várom!,

Szenvedélyesen szeretsz olvasni is. Mostanában mi hatott rád különösen?

Egyszerre olvastam Gyarmati Fanni és Radnóti naplóját, és azzal szórakoztam, hogy összevetettem az írásaikat, hogy ki mit tart fontosnak megemlíteni egy-egy napjából. Ez irtó izgalmas volt! Mostanában főként magyar kortárs irodalmat olvasok: Dragománt, Krasznahorkait, Grecsót, és nagyon élvezem.

Nyilván most több időd van erre, mert kénytelen mindegyikünk sok időt otthon tölteni. A kvartett próbákat azért megtartjátok?

Tavasszal kihagytunk a vírus miatt pár hetet, de május óta rendszeresen próbáltunk heti négy alkalommal. Az nekem mentőöv volt, és nagyon feltöltött. Most ősszel nem álltunk le, maszkban próbálunk, heti négy-öt alkalommal, mert a koncertek szerencsére nem maradtak el, csak online, közönség nélkül lettek megtartva. November végén például Bartók 3. kvartettjét és a versenygyőztes darabját játszottuk a Bartók Világverseny gálakoncertjén.

A Solti teremben, üres háznak. Megszoktad már a közönség nélküli koncerteket?

Nekem ez nagyon nehéz, nem szeretem. Annyira hiányzik a visszacsatolás! Így is próbálom a lehető legtöbbet adni, csak olyan bizarr az egész. Estélyi ruhában ülök egy üres teremben, és próbálok úgy időzíteni és fókuszálni, hogy a lehető legjobbat tudjam adni a megfelelő pillanatban. De bemenni a színpadra, és azt látni, hogy nincs a nézőtéren senki, az nagyon rossz érzés.

Szerintem már mindannyian nagyon vágyunk az élő koncertekre, nekünk, azaz a közönségnek is jól esne már ott ülni, és nem online bekapcsolódni. Sokan kívánjuk ezt magunknak az új évre.

Igen, sok koncertet közönséggel, eseményeket, ahol emberek találkozhatnak egymással és beszélgethetnek. Vagy csak együtt lehetnek. Ezt kívánom, mert nekem ez már nagyon hiányzik.

Bokor Gabriella