HOMMAGE À FISCHER ANNIE – interjú Dr. Batta Andrással

Májusban már hírt adtunk arról, hogy dvd-n megjelentek Fischer Annie magyarországi koncertfilm felvételei. A dvd mellett egy ritkaságokat és soha nem hallott felvételeket is tartalmazó CD sorozat is napvilágot látott – ez utóbbi a Zeneakadémia Baráti Köre kiadásában. A hat darabból álló sorozatról Batta Andrással, a Baráti Kör elnökével beszélgettünk.

Ki volt a projekt ötletadója?

Dr. Székely György orvos, műkedvelő muzsikus, akit sokan ismernek a zenei életben, hiszen sokáig volt a Semmelweis Vonósnégyes második hegedűse, azzal keresett meg, hogy számíthatna-e a Baráti Kör együttműködésére a következő projektjében: mivel ő különösen fontosnak tartja Fischer Annie szellemi hagyatékának az ápolását, az volt az ötlete, hogy adjuk ki Fischer Annie ez idáig publikálatlan, archívumokban fellelhető felvételeit.

Egy ilyen CD sorozat nyilván a Baráti Körnek is szívügye.

Persze, hiszen rendkívül fontos, hogy foglalkozzunk azoknak a nagy muzsikusoknak a hangzó hagyatékával, akik emblematikus módon kötődnek a Zeneakadémiához. Ilyen Fischer Annie, és ilyen a híres nagy Dohnányi osztálynak még más zongoristája is, Cziffra György, Anda Géza, Földes Andor. Fischer Annie ugyan nem tanított soha a Zeneakadémián, de itt járt Dohnányihoz, itt nyerte meg az első nemzetközi Liszt zongoraversenyt, és hát itt adta a csodálatos koncertjeit, az egész pályafutása ide kapcsolódik. A Baráti Kör azért is állt a projekt mellé, mert szerettük volna a fiataloknak megmutatni ezt a régi világot, ezt a régi iskolát, a zenélésnek ezt az egész különleges módját, amit Fischer Annie őrzött. És ami mögött nagyon sok olyan szellemi forrás és szellemi áramlat van, ami ma már a technicista zenefelfogásban, a tökéletesség keresése közben kicsit elhalványodott. Gondolok például Tóth Aladár szellemiségére, aki Fischer Annie férje volt, és aki a zenéről és a zene üzeneteiről rendkívül sok mindent tudott átadni a feleségének, vagy egyik barátjára, Szabolcsi Bencére, a zenetudományi szak megalapítójára a Zeneakadémián. Mindketten Kodály követőinek legszűkebb körébe tartoztak, tehát Fischer Annie játéka mögött nagyon mély szellemi tradíció van, és ez a felvételeken is hallatszik. Ezért is örültem nagyon ennek a projektnek, végülis hat CD-t tudtunk megjelentetni az akkor EMMI, ma KIM minisztériumi támogatásból.

Bizonyára nehéz volt összegyűjteni ezeket a publikálatlan felvételeket.

Székely doktor ezzel már foglalkozott korábban is, tehát már voltak ismeretei arról, mi van meg a Magyar Rádió archívumában, mi az, ami külföldi archívumban van meg, vagy magángyűjtő hagyatékában, és így alakultak ki a lehetőségek, hogy mit tudunk megjelentetni.  Csupa fantasztikus felvétel, de a legérdekesebbek talán azok, amelyeken kamarazenét játszik, például két Beethoven szonátát Zathureczky Edével. Zathureczky szintén ezer szállal kapcsolódik a Zeneakadémiához, Hubay Jenő tanársegédje is volt, később meg főigazgató. Aztán van a Tátrai Vonósnégyessel egy gyönyörű Pisztrángötös, a Bartók Vonósnégyessel pedig Schumann Esz-dúr kvintettje. Ezek mind jelentős zenei felfedezések.

Milyen versenyművek kerültek a CD-re?

Mozart zongoraversenyek, az egyik – a C-dúr, K 503 – két különböző előadásban is, ami különösen tanulságos, Brahms B-dúr zongoraversenye, és Chopin f-moll zongoraversenye. Találtunk egy ausztráliai, élő koncertfelvételt is. Van még egy hihetetlenül érdekes mozzanat: Fischer Annie idősebb korában, egyik születésnapjára kapott egy kazettás magnót, amit aztán néha kitett a zongorára, amikor gyakorolt. Van a felvételek között egy darab, Bach g-moll  angol szvitje, amit nyilván gyakorlás közben vett fel, tehát bekapcsolta a magnót az elején, és eljátszotta az egész művet. Az egészen fenomenális.

Ez honnan került elő?

Fischer Annie-nak közeli barátnője volt Dévény Anna (gyógytornász és edző, sérülten született gyerekek korai fejlesztésére dolgozott ki egyedülálló módszert – a szerk.) , aki sok mindent felvett a rádióból, és úgy tudom, ez a kazetta is az ő hagyatékából került elő. Dévény Annának – azon kívül, hogy csodálatos gyógyító volt – az az óriási érdeme, hogy Fischer Annie életének az utolsó húsz évében a nagy művész zenei megnyilvánulásaiból mindent gyűjtött, mindent felvett, amit csak lehetett. Ma ezeket kalózfelvételnek nevezzük ugyan, de hogyha ezt nem tette volna meg, most sokkal szegényebbek lennénk.

Mi a személyes favorit a darabok közül?

Mindenképpen a Bach felvétel. Az óriási. Annak ellenére, hogy rengeteg féle Bach interpretációs irányzatot ismertünk meg az utóbbi harminc-negyven évben, Fischer Annie játékát egy nagyon egészséges természetesség, egyfajta spontaneitás jellemezte, érződött rajta, hogy ő nem interpretációs divatok alapján értelmezi a kottát. Van valami olyan őserő a zenélésében, ami mindent érdekessé tesz, és az a dinamizmus, erő, energia, ami ebből a Bach felvételből árad, az teljesen torkon ragadja az embert. Én ezt először autóban hallgattam, és  olyan hatást tett rám, hogy utána még háromszor meghallgattam: olyan volt mint egy energia injekció, teljesen felpezsdült tőle a vérem és a keringésem,  egészen döbbenetes.

Úgy tudom, sokkal jobban szeretett élőben játszani, és nem stúdióban.

Igen, ő az embereknek a zongoristája volt, tehát közvetlenül a koncertpódiumon, a pillanat varázsában érezte magát igazán otthon. A stúdió steril világa borzasztó távol állt tőle, sokszor elégedetlen volt az ott készült felvételekkel, és ezek közül sokat nem is engedett kiadni. Lehetséges, hogy a most megjelent hat CD anyagából se engedne mindent publikálni, például az ausztrál koncertet, ahol egyébként pár melléütés is van. Csakhogy nem az az érdekes, ha egy művész, egy ekkora művész háromszor vagy négyszer melléüt egy koncerten, hanem az, hogy milyen elképesztő nagy pillanatokat tud megteremteni.

Azzal, hogy jobban szeretett élőben játszani, nincs egyedül, sok nagy muzsikus is így van ezzel….

 Van egy nagy szakadék a stúdiómunka előtti és az elterjedése utáni zenei világ között, mert olyan koncentrációra készteti a stúdiófelvétel a muzsikust, amiben nagyon sok spontán, költői, nagy pillanat elvész. Ezt többen elmondták már, Anda Gézával is van egy nagyon érdekes film, amiben erről beszél: igazán ihletetten eljátssza a darabot, de van benne két hiba. Akkor a rendező azt kéri, ismételjék meg, és amikor már ötödször játssza el, addigra pont a lényeg vész el ebből az egész folyamatból. Sajnos ez nem csak a művészekre nehezedik rá, hanem a közönségre is. Épp azért, mert megszoktuk az úgymond tökéletes lemezfelvételeket, olyan dolgokat is elvárunk a művésztől, ami a pódiumon szinte lehetetlen és nincs is értelme. Kényesebbek vagyunk az apró hibákra, pedig ha ettől az elvárástól nem lenne görcsben a művész, sokkal több pluszt adhatna az előadásával. Ez szerintem egy nagyon nagy probléma ma a klasszikus zenei interpretációknál, és ezért szeretem sok esetben, amikor nem klasszikus zenészek improvizálnak. A rögtönzés, az improvizatív zeneművészet ugyanis még őriz valamit a klasszikus zenének a romantikus, 19. századi spontaneitásából, ami Lisztre, Dohnányira még jellemző volt. Fischer Annie művészete az ő örökségüket vitte tovább.

Bokor Gabriella