KERESZTUTAK – Beszélgetés Balogh Tamással

Kevés olyan sokszínű, sokoldalú zenészt ismerek, mint Balogh Tamás. Itt, a Legatóban is többször találkozhattak már vele, 2017-ben diplomázott jazz zeneszerzőként a Zeneakadémián, játszott együtt mesterével, Binder Károllyal a MÜPA nagyszínpadán, alapított jazz kvartettet, készített CD-ket saját darabokkal, komponált vonósnégyest, kipróbálta magát többféle irányzatban is. Közben elnyert jó néhány díjat – köztük a Junior Prímát, 2018-ban pedig felvették a világ egyik legrangosabb zenei egyeteme, a bostoni Berklee zongora szakára. Kipróbálta, aztán úgy döntött, hogy inkább Londonban folytatja a tanulást és keres új szakmai kihívásokat.

A Berklee egy fogalom, és emlékszem, te is nagyon boldog voltál, hogy ott tanulhatsz.

Persze, és szakmailag nagyon jól is éreztem magam, fantasztikus volt a zenei környezet. Viszont diákvízummal utaztam, tudtam, hogy ez mit jelent, de a hátrányaival igazán csak akkor szembesültem, amikor a zongoratanárom beajánlott egy zenekarba: nem mehettem el velük fellépni, mert diákvízummal illegális a campuson kívül játszani, még ingyen is. Kezdtem meglátni, hogy nem fogok tudni egyről a kettőre lépni, ha nem vállalhatok egyetlen koncertet sem, és nem kerülhetek be a zenei vérkeringésbe. Találkoztam magyar zenészekkel, akik éveket vártak a művészvízumra, ennek a költsége is nagyon magas, és azt éreztem, se időm, se pénzem nincs erre. Közben meg észrevettem, hogy sok, általam szeretett előadó Londonban él, nyüzsgő-pezsgő a zenei világ Angliában, és ráadásul nincs is olyan messze a családtól, mint Amerika.

Mikor jöttetek Londonba?

2020 júliusában. A Berklee időszaka alatt kaptam meg a Sólyom ösztöndíjat, és ők elég rugalmasak voltak ahhoz, hogy végülis ne ott, hanem Londonban használhassam fel: a London Music School-ban végeztem el egy féléves hangmérnök és zenei producer képzést. Ez igazából nagyon jó élmény volt, mert ugyan a vírushelyzet miatt alig rendeztek koncerteket Londonban, én mégis járhattam az iskolába, ahol óráim voltak és különböző projektjeim. Ráadásul alapból kaptam egy közösséget és új ismeretségeket. Emellett még történt néhány nagyon jó dolog, például az, hogy megjelent egy számom egy Los Angeles-i basszusgitárossal, Bubby Lewis-el, aki elég ismert név a szakmában, Snoop Dogg basszusgitárosa is volt. Írtam egy bemutatkozó levelet és átküldtem egy számot, ami nagyon tetszett neki, és arra felvett nekem egy szólót. Óriási dolog, hogy most van egy olyan számom, egy olyan kollaboráció, ami egy nemzetközileg is ismert művésszel készült.

Egy másik nagyszerű hír, amit már meséltél nekem, hogy itt, Londonban is lett egy triód. Ez hogyan és kikkel alakítottátok?

Egy dobos barátomat, Hodek Dávidot kérdeztem meg, hogy szerinte a londoni dobosok közül kivel vegyem fel a kapcsolatot. Daniel Deej John-t ajánlotta, aki meg hozta magával Abel Addingtont, azt a basszusgitárost, akivel már évek óta együtt játszik. Ők tehát egy összeszokott páros, de hárman is nagyon jól játszottunk együtt, már az első trió próbán, és nem sokkal később a „606 Club”-ban volt koncertünk. Utána Abel megkérdezte, hogy ráérnék-e az ő másik projektjében néhány koncert erejéig helyettesíteni az – egyébként Grammy díjas – állandó billentyűsét, úgyhogy erre különösen büszke vagyok.

Szóval bekerültél a vérkeringésbe. Stílusban hova tehetjük ezt a triót?

Azt, amit a trióval játszunk, igazából modern jazz-nek mondanám. Nyilván az ismerkedésem meg a kapcsolatom a többi mai, akár könnyűzenei stílussal, mint az r&b, vagy a hiphop is benne van. A mostani műsorunkon például volt saját szám, volt jazz standard, és játszottunk egy feldolgozást Alicia Keys-től, ráadásul ebben a számban a feleségem, Bartal Zsófi is csatlakozott hozzánk, ő fuvolázott. Ez az egyik projekt, aminek jelenleg is próbálok szervezni koncerteket.

Megismertél embereket az iskolában, kollégák ajánlása alapján kerestél meg zenészeket….milyen utak vannak még a kapcsolatépítésre?

Ahogy kijöttünk, az első naptól kezdve elkezdtem instagramon felvenni a kapcsolatot itteni zenészekkel. Napi húsz-harminc üzenetet elküldtem, és több minden is alakult. Idővel aztán az instagram egyre több londoni művész nevét dobta fel, és így találtam rá egy énekes lányra, Jemimára. Megnéztem a videóit, és az fogott meg, hogy nem csak énekel, de dobol, zongorázik, és saját számai is vannak. Írtam neki, átküldtem a zenéimet, ő pedig eljött az iskolám stúdiójába, és egy nap alatt írtunk egy számot. Jó volt a folyamat, nyilván kell egy személyes találkozás is, hogy meglássuk, hogyan tudunk együtt dolgozni. Aztán találkoztunk még egyszer, és felvettük a végleges verziót.

És ebből az ismeretségből született egy album is, igaz?

Igen, mert néhány hónappal később Jemima azzal keresett meg, hogy szeretne magának egy LP-t csinálni, lennék-e ennek a producere. Volt, hogy személyesen találkoztunk, volt, hogy a karantén miatt online kellett dolgoznunk, végül megszületett nyolc szám. A felvétel után én mixeltem az anyagot – ilyenkor igazítjuk egymáshoz a sávokat és adjuk hozzá a különböző hangzásokat és hangeffekteket. Ezután jön az utolsó állomás, a master változat elkészítése. Ezt Magyarországon csinálta meg Fenyvesi Marci, és a végeredmény egészen fantasztikus lett! Május 20-án jön majd az első single, aztán 27-én az LP első része, azaz négy szám, és június végén-július elején pedig a második rész, vagyis további négy szám. Ez végül egy pop album lett, nyilván nagyon sok jazzes megoldással, reméljük, hogy a szélesebb közönséghez is el tud jutni, a youtube-on és a többi zenemegosztó oldalon lesz hallható. Most egyébként rádióadókat próbálok találni, keresem a lehetőségeket. Van például egy olyan adása a BBC-nek, ahova be lehet küldeni zenét, és ha kiválasztják, akkor bekerül a műsorba. Ez lenne most az egyik célunk.

Egyre több helyen játszol, legutóbb például a Liszt Intézet egyik programján is részt vettél.

Az egy nagyon izgalmas projekt volt, mert egy összművészeti alkotáshoz kapcsolódtam már én is. A Költészet napján mutatták be Áfra János költő és Szegedi Varga Zsuzsanna képzőművész „Termékeny félreértés” című közös munkáját, ami egy kommunikáció az írott szó és a vizuál között. Én a felolvasás alatt improvizáltam a zongorán, így a zene is hozzákapcsolódott, közben a háttérben volt egy kivetítő, amin egy animáció ment Zsuzsanna alkotásairól. Utána többen kérdezték tőlem, mi inspirált jobban. Ez nekem is érdekes tapasztalat volt, mert először én is azt gondoltam, hogy vizuális alkat vagyok, és inkább a látványra fogok reagálni, de teljesen másképp alakult: olyan erős érzelmi töltete volt a verseknek, hogy mégis inkább ezekre, azaz a szövegekre reagáltam a zongoránál.

Énekelni szoktál még? Néhány éve mondtad, hogy azt is szeretnéd jobban megtanulni.

Igen, a Bubby Lewis számban is, és Jemimával is énekelek együtt az egyik szám refrénjében, meg rapelek is benne. Szóval csinálom néha, és nagyon szeretem, de ami kikristályosodott, az az, hogy nem énekesként akarok érvényesülni, hanem zongoristaként, aki néha vokálozik vagy énekel.

Melyek a rövidtávú terveid?

Van most egy új projektem, egy számítógépes játékhoz fogok zenét írni, ez az első ilyen munkám. A jövőben majd szeretnék filmzenéket is írni, és ehhez ez jó belépő lehet. Több zeneszerzőt is interjúztattak erre a feladatra, és nagyon örültem, hogy végül engem választottak. A napokban fogom majd elkezdeni a munkát, érdekel az alkalmazott zeneszerzés.

A koncertek és a különböző projektek nyilván nem hoznak most még annyi pénzt, hogy abból megéljetek. Mivel tudjátok megkeresni a napi betevőt?

Szerencsére azt is zenével. Mindketten tanítunk, a feleségem a Newham zeneiskolában fuvolát, és nekem is van egy helyem, ahol hetente két nap zongorát tanítok gyerekeknek. Közben lett egy másik tanítási lehetőség is, egy iskola Eppingben, ami kicsit messzebb van, de metróval jól oda lehet jutni. Ma megyünk is oda megnézni egy, a mostaninál nagyobb lakást. Találkoztunk korábban az iskola vezetőjével, ahol kapnék állást, nagyon jónak tűnik, a környék is tetszik, hosszabb távon is el tudjuk ott képzelni az életünket. Attól kezdve, hogy két évvel ezelőtt megérkeztünk, nagyon jól érezzük magunkat Londonban, úgyhogy most itt látjuk a jövőnket.

Bokor Gabriella