Hírlevel archívum > Legato 47 – 2016 március > KEZDŐDIK A WEINER VERSENY

KEZDŐDIK A WEINER VERSENY

WeinerA Weiner Alapítvány és a Zeneakadémia április 11 és 15 között ismét megrendezi a magyar zenei élet egyik legrangosabb versenyét, a Weiner Leó Országos Kamarazene Versenyt. A zsűriben a legendás Bartók Vonósnégyes alapítója, Komlós Péter hegedűművész is helyet foglal, aki zeneakadémistaként maga is Weiner tanítványa volt – ezzel is összekötő kapcsot képezve a Weineri örökség és a 21. század fiatal muzsikusai között. A verseny nyilvános, az érdeklődőket várják a Régi Zeneakadémia Kamaratermében.

A közönség április 11-én 13 óra és 21 óra között, valamint április 12-én 10 óra és 12.30 között a hegedű-zongora duók elődöntőjét hallhatja, április 12-én 15 órától 17.15-ig a vonóstriók, 18 órától 21 óráig pedig a vonósnégyesek elődöntőjét. Április 13-án 10 órakor folytatódik a vonósnégyesek elődöntője, 15 órától 21 óráig pedig a hegedű-zongora kategória döntőjén vehetnek részt az érdeklődők. Április 14-én 10 órakor kezdődik a vonóstriók döntője, 15 órától pedig a döntőbe került vonósnégyesek játszanak. Az ünnepélyes díjkiosztó és koncert április 15-én, péntek este 7 órakor kezdődik.