Kiss Gergely

Hét éves korában kezdte zenei tanulmányait. 2006-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, Csurgay István osztályába, majd 2007-től Perényi Miklós növendékeként folytatta tanulmányait. 2011-ben a XII. “Santa Fiora in Musica” nemzetközi fesztivál egyik szólistája. 2012-ben szerzett kiváló minősítésű gordonkaművész, tanári diplomát. 2011 óta a Zuglói Filharmónia tagja. Szólistaként fellépett Montlcair, Newark, West-Orange (New Jersey) valamint Phoenixvill (Pennsylvania) városokban, továbbá New Yorkban (2014) és Tokyoban (2015) valamint több alkalommal szerepelt szólistaként zenekarral olyan művekben mint például Brahms kettősverseny hegedűre és gordonkára, Dvořák h-moll gordonkaverseny, Weiner Leó románc, Joseph Haydn B-dúr Symphonie concertante.

Zenekari zenészként olyan koncerttermekben is játszhatott mint a Soul Art Center, Suntory hall, Konzerthaus Berlin, Carnegie hall. Részt vett Agócs Márta, Várdai István, Varga István, Colin Carr valamint Nicholas Canellakis mesterkurzusán. 2013-2015 Nicholas Tzavaras-nál (a Shanghai kvartett gordonka művészénél) tanult és végezte el az Artist Diploma programot a Montclair State Univeristy-n. 2015-től szólamvezető a Zuglói Filharmóniánál. 2016-tól a Zeneakadmémia Doktoriskolás hallgatója.