KVARTETT-KIHÍVÁSOK

Egy beszélgetés és ebéd próba után a Korossy Vonósnégyes tagjaival

Egy vonósnégyes tagjaival nagyon szórakoztató interjút csinálni, hiszen beszélgetőtársaim egymást inspirálják, egymásra reagálnak. Bizonyára sokan hallották és látták már színpadon a 2018-ban alakult, Korossy-Khayll Csongor, Osztrosits Éva, Kurgyis András, Devich Gergely alkotta vonósnégyest – 2019-ben megnyerték a Weiner Leó Országos Kamarazene Versenyt, 2021-ben a Bartók Világversenyen kaptak öt különdíját, tavaly pedig a 2022-ben alapított Kocsis Zoltán díjat vehették át kamarazene kategóriában. Egyre több fesztiválmeghívást és koncertlehetőséget kapnak, közben egy egyéves programban is részt vehetnek: a madridi Reina Sofia Egyetemen, egy vonósnégyeseknek szervezett kurzuson a legendás Alban Berg Quartett első hegedűsénél, Günter Pichlernél tanulhatnak. A Korossy kvartett január végén koncertezett a Zeneakadémia Solti Termében, ahol Magyar Valentinnel Brahms és Dvořák egy-egy zongorás kvintettjét játszották. Az egyik próba után beszélgettünk, Andrásnak el kellett mennie, de a háromnegyed kvartett jelen volt az interjún, ami egy közös ebéd alatt zajlott.

Veletek egyidőben nagyon sok más kvartett is megalakult, aztán hamarosan fel is bomlott. Mi az, ami miatt ti hosszú távon is együtt tudtatok maradni? Az, hogy szeretitek a műfajt, szerintem evidencia.

DEVICH GERGELY:
Persze, alapvető a műfaj iránti szeretet és odaadás, és szerintem volt bennünk egyfajta érettség, hogy elhatározzuk: ebben komolyan részt akarunk venni. Kezdőként még általában azt gondoljuk, hogy mind szólisták leszünk, versenyműveket fogunk játszani; egy kicsit ebben növünk fel. Ebből visszalépni és meglátni a vonósnégyes szépségét – ehhez szerintem érettség kell. És voltak sikerek, amelyek továbblendítettek, meg kezdettől fogva nagyon sok a támogatónk, Kováts Pétertől kezdve Gulyás Mártán át rengetegen segítettek.

OSZTROSITS ÉVA:
Szerintem élethelyzet függő is, hogy egy kvartett meg tud-e maradni vagy sem. A tanulóidőszak bizonyos szempontból könnyebb, hisz könnyebben tudjuk a zenének és a fejlődésnek alárendelni magunkat. Később, amikor több szempontot kell figyelembe venni, és összeegyeztetni az élet különböző területeit, akkor ott már ügyesen kell zsonglőrködni az energiákkal. Így speciális helyzet az, amikor négy olyan ember találkozik, aki egyformán elkötelezett a műfaj iránt, és hajlandó sok energiát és időt belefektetni a közös munkába. Ez olykor valóban lemondásokkal is jár, ami nem könnyű, de csak így lehet fejlődni és a közös cél felé haladni.

Mi az amiben van demokrácia van, és mikor kell egyértelműen a főnök?

KOROSSY-KHAYLL CSONGOR:
Alapvetően a próbák és a közös munka során mindig kompromisszumokra törekszünk. Olyan megoldásokra, amelyekben mindenki jól érzi majd magát, amelyekkel mindannyian azonosulni tudunk. Ezzel együtt nagyon fontos, hogy például koncerteken az első hegedű határozott irányt mutasson, és vezesse a zenei folyamatokat.

Nyilván más szereped van egy Haydn kvartettnél, mint egy 20. századi műben

CSONGOR:
Persze, egy Haydn vonósnégyesben legtöbbször általában az első hegedűnél van a vezető szólam, ezért kézenfekvő, hogy ő irányítson szinte végig. Ugyanakkor vannak olyan esetek, mikor mindegyik szólam egyformán jelentős anyagot játszik. Azt gondolom, ilyenkor is jó, ha úgy tudok jelen lenni, hogy mindenki támaszkodhat rám, és vezetni tudom a csapatot. Ez nagyon megkönnyíti a közös tájékozódást.

ÉVA:
Teljesen egyetértek: vezető nélkül nem tudunk egyfelé húzni. Szükség van arra, hogy a próbákon átbeszélt és megérlelt gondolatokat, érzéseket valaki aztán irányítsa. Csak így lehet harmonikusan együttjátszani. Az első hegedű szerepe speciális – csakúgy, mint a másik három tagé, csak másként: bizonyos helyeken a kezébe kell vennie az irányítást, igazodási pontnak kell lennie, de máskor, amikor a zenei anyag úgy kívánja, más kerül ebbe a szerepbe. Ez váltakozó és ilyen szempontból demokratikus. És a tekintetben is, hogy a próbákon mindannyiunknak egyforma beleszólása van a közös koncepció kialakításába. A koncerthelyzettől viszont külön kell választani a kvartett mindenféle szervezési és praktikus ügyét, amiben különbözőképpen tudunk részt venni. Én például sok szervezési feladatot végzek, más feladatokból meg a többiek veszik ki a részüket. Nálunk ez, talán a személyiségünk miatt is így alakult, és így tudunk harmonikusan együttműködni.

Hogyan szervezitek a próbákat?

ÉVA:
Másfél hónapra előre megbeszéljük a dátumokat, és mindenki ahhoz igazítja az életét. Minden héten négyszer-ötször próbálunk, általában három órát. Ez elég intenzív munka. A maradék két napon sem tűnünk el egymás életéből, hanem megbeszéljük az aktuális szervezési vagy zenei kérdéseket.

Mi történik, ha egy próbán 2: 2 arányban másképp láttok egy zenei ideát, és másképp gondoljátok azt megvalósítani?

ÉVA:
Akkor még tart egy ideig a szakmai beszélgetés, próbáljuk meggyőzni a másikat a saját koncepciónkról. Aztán jó esetben eljön az a pillanat, hogy 3:1, és akkor az az egy meghozza a kompromisszumot a közös gondolkodás érdekében. Ezt is meg kell tanulni a vonósnégyesezésben: az akaratunkról való lemondást.

GERGŐ:
Szerintem ez úgy működik, hogy bármelyikünk bármit mond, azt jobbító szándékkal mondja. Lehet, hogy nem teljesen értünk vele egyet, vagy akár le is szavazzuk, de ha egy kamaraformáció jól működik, akkor a fejemben azért ez is nyomot hagy, mert tudom, hogy neki is jó füle van, nem véletlenül mondta ezt. Bárki bármit mond, egy kicsit azt azért mindig beépítjük.

Milyen a madridi egyetemi élet?

ÉVA:
Háromszor egy hetet töltünk Madridban, tehát ez egy tömörített mesterkurzus. Ez tartalmaz kamaraórákat, egy koncertet, a főpróbára való felkészülést a tanárral, az utolsó nap pedig arról szól, hogy a felvett koncertet visszahallgatjuk a tanárral, ő elemzi és közösen átbeszéljük. Egy ilyen hét végig kemény munka. Reggel bemegyünk az amúgy fantasztikus, és professzionális hátteret biztosító egyetemre, próbálunk, részt veszünk a másfél órás órán, ebédelünk, próbálunk, egyénileg gyakorolunk, aztán vacsorázunk.

Az egyetemen kívüli madridi hétköznapokat hogyan szervezitek?

CSONGOR:
Együtt lakunk egy bérelt lakásban. Közös háztartást vezetünk, együtt vásárolunk, főzünk, közösek az étkezéseink is. Persze, ez néha sok tud lenni, az intenzív munka és folyamatos együttlét közben mindannyiunknak szüksége van egy kis magánidőre. Én például szeretek ilyenkor egyedül elmenni sétálni egyet.

Mit lehet a legjobban profitálni egy ilyen nagyágyúból, mint Günter Pichler?

CSONGOR:
Nagyon jó, hogy tudjuk, hogy ki ő, és kikkel dolgozott, mert így, amikor bemegyünk órára, megpróbálunk megfelelni ennek a szintnek. Még a kurzus előtt küldött egy listát arról, hogy mit vár el a növendékeitől. Ezek olyan alapvető, elsőre egyszerűnek tűnő instrukciók, mint például minden nap skálázni, hangtalanul vonót váltani, vagy felvenni magunkat gyakorlás közben. Olyan technikai dolgok, amiket mi is tudunk, de ő ezeket el is várja a legmagasabb szinten. Megköveteli, hogy a munka minden eleme profi szinten működjön, beleértve az otthoni gyakorlás legapróbb részleteit is.

ÉVA:
Izgalmas vele dolgozni. Emberileg nekem nem könnyű ráhangolódni, de rengeteg dolgot tanulhatunk a professzortól hatékonyságról, időbeosztásról, tudatosságról. És rávilágít olyan alapvető dolgokra is, amelyek csiszolgatásába sosem szabad belefáradnunk. Mindig lehet jobb. Újra és újra tudatosítani kell alapvetéseket és soha nem megelégedni a „csak” jóval.

A repertoár hogyan épül? Figyeltek arra, hogy valami specialitásotok is legyen?

GERGŐ:
Mind a négyünknek nagy közös szerelme a Bartók-vonósnégyesek, hosszú távú cél, hogy a hat kvartettet megtanuljuk, és azokat nagyon magas színvonalon, folyamatosan játsszuk. Tinédzser koromtól kezdve nagy álmom volt, hogy a Bartók-kvartetteket játszom, nagypapámon, Devich Jánoson, és csellótanáromon, Mező Lászlón keresztül is olyan közeg vett körül, hogy ez szinte természetes. Nagyon szeretjük a Mozart-kvartetteket, és kaptunk olyan visszajelzéseket, miszerint jól is állnak nekünk. Lehet, hogy ebbe az irányba is megyünk majd, de most még abban a fázisban vagyunk, amikor minél szélesebb repertoárt kell kiépítenünk. A romantikus művekben például van lemaradásunk, kevesebb darabot játszottunk ebből a korszakból, ezt bővíteni kellene.

Azért gondolom, hogy az is nagy kihívás lenne, ha direkt nektek írna darabot egy kortárs szerző.

CSONGOR:
Én nagyon örülnék, ez iszonyatosan megtisztelő lenne! Szeretnénk a kortárs zenével is egy aktívabb élő kapcsolatot, csak én úgy vagyok ezzel, hogy előtte technikailag a lehető legmagasabb szintre kell magunkat felhozni. Legyen mögöttünk már akkora mennyiségű tapasztalat, amivel meg tudjuk mutatni a minőségeinket, az egyéniségünket, hogy miért éppen nekünk írtak darabot. Azt érzem, hogy ez egy következő lépcsőfok lesz a jövőben, szerintem most az a feladatunk, hogy a klasszikus repertoárt építsük, de hát persze nagyon megtisztelő lenne, ha valaki megkeresne minket ezzel, biztosan nem zárkóznánk el.

ÉVA:
Én ezt másképp gondolom: szerintem az lenne a jó, ha a klasszikus és a kortárs repertoárt párhuzamosan tudnánk játszani. Ezek együtt élnek és egyik segíti a másikat. Nekem egyébként erős motivációm van kortárs zenét játszani, hallgatni. Nagyon sokat kaptam ettől és sok zeneszerző barátom is van, aki meghatározza a gondolkodásomat.

Hogyan osztjátok fel magatok között a feladatokat? Van, aki a koncerteket szervezi?

CSONGOR:
Viszonylag sokfelől érkeznek megkereséseink, és ezek nagyrészt mindig máshoz futnak be a csapaton belül. Minden koncertet megbeszélünk együtt, minden szereplést, amire lehetőség nyílik, de alapvetően mindig az bonyolítja a szervezést, aki éppen az aktuális kapcsolattartó.

GERGŐ:
Azért a szervezés hetven százalékát Évi csinálja, ő szervezi a fotózást, ő kezeli a facebook oldalt….

ÉVA:
A szervezőkészség szerintem egy fontos képesség. Valahol úgy gondolok rá, mint egy kötelező kör. Muszáj jelen lenni közösségi oldalakon, eseményeken. Erre is szükség van, ez is előrelendíthet egy kvartettet. Persze a munkát és gondolkodást kispórolni semmiképp nem lehet és az káros is, ha ezek hiányoznak, az egészséges önmenedzselésre viszont ma különösen szükség van. Egyébként én szeretek szervezni, emberekkel kommunikálni, ötletelni, nagy lelkesedéssel tudok ügyek mellett kiállni, de ez talán személyiségbeli adottság. A kvartettben mindenkinek megvan a maga szerepe és erőssége.

Itt van nektek ez a rengeteg netes megjelenési lehetőség, ugyanakkor a 30-40-50 évvel ezelőtti kvartetteknek talán könnyebb volt érvényesülni, mert a koncertjeikre elmentek az újságírók, egy versenygyőzelem meg elindíthatott egy karriert.

CSONGOR:
Én azt érzem, hogy a társadalom és általában véve a kultúra jobban eltávolodott azóta a komolyzenétől, és ezáltal a vonósnégyestől. A múlt század végéig sokan nyitottak voltak a komolyzenére, ma már sokkal inkább a könnyűzene hódít. Ha bemegyek egy boltba vagy egy közösségi térbe, és azt mondom, hogy komolyzenét hallgatok, és ezzel is foglalkozom, az emberek általában eléggé meglepődnek. Azt érzem, hogy kulturálisan annyira elszigetelődött mostanra a klasszikus zene, hogy lassan már szinte remete életet vállal az, aki ezzel foglalkozik. Ez a múlt században nem így volt.

ÉVA:
Én inkább arra gondolok, hogy ma kicsit másféle készségek is kellenek egy működő kvartetthez, szükség van az elmélyült munka mellett a menedzselésre is. A versenyeknek is van értelme: a felkészülés, a nyomás miatti extra készültség, a különböző helyzetek, amiket meg kell tanulni kezelni – ez mind-mind formálja az egyéneket és a csapatot is. Ezen felül most is vannak nagynevű versenyek, ahol – ha azt megnyeri valaki – elindulhat egy szép pálya. Szerintem a régi kvartetteknek sem volt olyan egyszerű befutni. Azt nem tudom, hogy nekünk könnyebb vagy nehezebb, de az biztos, hogy manapság egészen más.

Bokor Gabriella