KÖSZÖNJÜK! – A LEGUTÓBBI KURATÓRIUMI DÖNTÉSEKRŐL – MEGÚJULUNK
KÖSZÖNJÜK!
Köszönjük mindazok hozzájárulását, akik adójuk egy százalékát a Baráti Kör számára ajánlották fel. A számlánkra beérkezett összeg 310.737 Ft volt. Az Egyesület a teljes összeget a Zeneakadémia kimagasló tehetségű hallgatói támogatására fordította.
A LEGUTÓBBI KURATÓRIUMI DÖNTÉSEKRŐL
Idén legutóbb június végén osztottunk ki támogatást – 4.171.300 Ft-ot -, 66 diák és 4 zongora-kísérő tanár között. A pályázók az összeget különböző szakmai programokon, így nyári akadémiákon, mesterkurzusokon, és versenyeken történő részvételre fordították, és igen szép sikereket értek el. Csak két példa ezek közül: A brnoi Nemzetközi Rézfúvós versenyen – amelyre tizenegy diák és egy zongorakísérő tanár kiutazását támogattuk- Beregi András első díjat kapott, emellett pedig két második és két harmadik helyezést, valamint több különdíjat is nyertek hallgatóink. A”Prágai Tavasz” Nemzetközi Fuvolaversenyen is remekül szerepeltek támogatott diákjaink, Acsai Tímea második helyezést ért el, Somogyi Júlia pedig a harmadik díj mellett az úgynevezett Martinu-díjat is elnyerte.
A hallgatóknak novemberben még egyszer lehetőségük van az Egyesület támogatási politikájában meghatározott célokra pályázatot benyújtani. Leadási határidő: november 15.
MEGÚJULUNK
Hamarosan kívül-belül megújul a Baráti Kör honlapja. Formai és tartalmi változásokat is tervezünk, és nem csak a szükséges technikai korszerűsítés miatt. Egy olyan informatív, folyamatosan szerkesztett, naprakész híreket tartalmazó oldalt szeretnénk létrehozni, amelyet szívesen nézegetnek, olvasgatnak a Baráti Kör tagjai, és mindazok, akiket érdekel, mi minden történik a Zeneakadémián. Reméljük, az új honlap még világosabban közvetíti majd egyesületünk céljait, vagyis a tehetség felkarolását, a Zeneakadémia és mellette az egész magyar komolyzenei tradíció értékeinek védelmét és megismertetését. Örülnénk, ha egyre többen csatlakoznának a Baráti Körhöz, és nagyon fontos számunkra, hogy minden régi és új tagunk pontosan nyomon követhesse, hogyan is működünk. Ezért részletesen beszámolunk támogatott hallgatóink eredményeiről, a Zeneakadémiával kapcsolatos újdonságokról, és természetesen egyesületünk tevékenységéről.
Külső megjelenésünk is megváltozik, ebben is ötvözzük a hagyománytiszteletet és az újszerű, fiatalosabb megjelenést, épp úgy, mint az április óta már elektronikus úton kiküldött hírlevelünknél.