Magunkról
A BARÁTI KÖR TAGJAI
Megkérdeztük néhány tagunkat, miért döntöttek úgy, hogy csatlakoznak a Baráti Körhöz
BALOGH EMESE, pedagógus
„Nálunk a zene szeretete családi hagyomány. Édesapám zongoristának készült, ő tanítgatott játszani, amikor gyerek voltam, és később, a Tanítóképzőn is tanultunk zongorázni. Nem voltam különösebben tehetséges, de mindig szerettem a zenét. Amikor nehezebb anyagi körülmények között éltem, akkor is jártam operába, hangversenyre, és ez ma is így van. Annyi pénzt mindig össze tudok spórolni, hogy koncertre menjek. A Baráti Körnek szinte a kezdetek óta tagja vagyok. Elsősorban a zene szeretete hozott ide, és az, hogy a Régi Zeneakadémia egy igazán patinás hely, a Liszt kiállításra sokszor vittem el a barátaimat, a vendégeimet. Ének-zenei tagozatos általános iskolában tanítottam földrajzot, nekem is sok tanítványom volt, akikből muzsikus lett. Örülnék, ha minél többen megismernék a Zeneakadémiát és az ott tanuló fiatal tehetségeket, és azzal, hogy a Baráti Kör tagja vagyok, egy kicsit én is hozzájárulhatok ahhoz, hogy ez így legyen. Sok támogatásra méltó ügy van az országban, ezek közül nekem a Zeneakadémia ügye az egyik legfontosabb.”
LÁSZLÓ LÁSZLÓ, építész
„Gyerekkorom óta vonzódom a zenéhez. Tanultam hegedülni és kórusban is énekeltem,de vonzódásom akkor teljesedett ki, amikor leányom elkezdett zenét tanulni. Ő egyébként muzsikus lett, jelenleg a Lipcsei Operaház csellistája. Korábban is, és most is gyakran járok koncertekre, otthon, sőt az autóban is mindig zenét hallgatok. A zene sokszor segített már át a legnehezebb helyzeteken is, így például a betegségeken, elsősorban a szívműtétem utáni felépülésemben. Szemműtétem alatt a zeneszerető orvosom megkérdezte, milyen zenét hallgatnék szívesen, miközben operál, és én Beethoven Tavaszi szonátáját választottam. Összefoglalva tehát sokat köszönhetek a zenének, ezért úgy éreztem, viszonoznom kell, amit a zenétől kaptam. Hálás vagyok azért is, hogy a leányom kitűnő képzést kapott a Zeneakadémián. Építészmérnökként saját lehetőségeimmel – mint pl. szakmai kiadványok főszerkesztője – igyekeztem népszerűsíteni a Zeneakadémiát, cikkeket jelentettem meg a 100 éves évfordulóról és a rekonstrukcióról. A Baráti Kör tagjaként a magam szerény eszközeivel, ahogy eddig is, a jövőben is támogatom a zenei kultúra népszerűsítését, a Zeneakadémia fiatal tehetségeinek fejlődését”
DENKE VIRÁG, kormánytisztviselő
A zenei nevelésem úgy kezdődött, ahogy Kodály Zoltán megfogalmazta a legjobb utat: az édesanyám zenei nevelésével, aki – magzat koromtól fogva – sokat szolmizált és zsoltárokat, református dicséreteket énekelt nekem. Lehet, hogy már születésemkor tudtam szolmizálni…? Zenei tagozatos általános iskola, zongoratanulás, egy év fagott, és a leglényegesebb: nyolcéves korom óta énekkar – ezek alapozták meg a mai, felnőtt „zenei énemet”. És ez a „zenei én” nem individualista, hanem a zenét közösségbe ágyazva szereti, és nem is annyira befogadni, mint inkább cselekvően részt venni az előadásában… A hétfő esténkénti Praetorius Kamarakórus-próbák töltenek fel úgy a zenével, hogy aztán tart egész héten. Azt mondják, mindig dúdolok – lehet, mert van egy olyan érzésem, hogy a lelkemben folyton ott csordogál vagy éppen árad a zene… A Baráti Körhöz úgy kapcsolódtam, hogy az alapításkor – a Művelődési és Közoktatási Minisztérium nemzetközi helyettes államtitkárságán dolgozván – a Budapesten akkreditált diplomáciai testület igen lelkes, támogató tagjai megkerestek bennünket, hivatalból – én pedig válaszoltam, nem hivatalból, hanem mint erős társadalmi-közösségi tudatos „civil”. Mert – így tanultam otthon, az iskolában, az egyházban – a társadalomnak nagy szüksége van aktív emberekre, akik azzal, amijük van, segítenek: pénzzel, idővel, a két kezükkel, a kedvességükkel, a tudásukkal… Közhelyes lenne, ha folytatnám a felsorolást… Persze így bármi máshoz is csatlakozhattam volna, miért éppen a Zeneakadémia Baráti Köre? Egyszerűen: büszke vagyok az Akadémiára, és kívánom, maradjon, legyen továbbra is Európa egyik legkiválóbb zenei képzőhelye (és – csak halkan, csöndesen mondom – hogy kapja vissza azokat a hallgatókat, akik most a „szomszédba járnak”…).
Új Liszt-szobor
Többször adtunk már hírt a Baráti Kör vezetőségi tagjának, Gerő Katalinnak szobrászként elért sikereiről. Emlékezetes az a dombormű, amely a Baráti Kör által, Strém Kálmán hangversenyrendező, volt kiemelt támogatónk tiszteletére, a Zeneakadémián emelt emléktáblára került, de a Magyar Nemzeti Galéria homlokzatán lévő Haydn domborműről, illetve a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban látható emlékplakett sorozatáról is beszámoltunk.
Idén különösen nagy esemény történt: az általa mintázott Liszt Ferenc mellszobrot, a lengyel Liszt-év legkiemelkedőbb eseményeként, augusztusban avatták fel Varsóban, a Łazienk Királyi Kertben, a híres Chopin emlékmű közvetlen közelében.
Ezt a szobrot látva, Szentgyörgyi Klára, a Magyar Köztársaság Belgrádi Nagykövetségének kulturális attaséja, megrendelt a szoborból egy második öntvényt. A helyszín az elegáns Park Manjež, ahol a Zeneakadémia és több színház is található, és amelyet más zeneszerzők, színészek szobra ékesít már. A Liszt-büszt számára a leginkább szem előtt lévő, az Akadémia előtti területet jelölték ki, ahol egy hatalmas platánfa áll. A gyönyörű, arányos gránit-posztamensen álló mellszobrot a bicentenárium előestéjén, október 21-én avatták fel a helyi sajtó jelenlétében. A szobor iránt azóta külföldről többen is érdeklődtek, velük elkezdődtek a tárgyalások a Liszt-büszt felállításának újabb lehetséges helyszíneiről.
A Varsóban és Belgrádban már felavatott alkotást természetesen jó lenne itthon is látni. Az V. kerületi Önkormányzat novemberben egyhangú határozatot hozott arról, hogy támogatja a büszt felállítását a belváros területén, de anyagiak hiányában ahhoz hozzájárulni nem tud.
A következő feladat tehát a szobor öntési- és felállítási költségeinek összegyűjtése. Gerő Katalin optimista, azt reméli, hogy a nemes cél, a zenebarátok meggyőződése és lelkes támogatása bizonyosan meghozza majd a szükséges anyagi fedezetet is. Először azonban szeretné tisztázni a pontos helyszínt.
