2001-ben születtem Szolnokon. A zene már kiskorom óta közel állt hozzám. Szülővárosomban, Törökszentmiklóson kezdtem el a zenei tanulmányaimat a városi zeneiskolában. Első 2 évben furulyán tanultam, majd áttérhettem egy általam választott hangszerre, ami a klarinét volt. 4 évet tanultam klarinétozni Fancsali Lellénél majd az általános iskolám utolsó 2 évében Megyeri Attila diákja lehettem.

Hamar eldöntöttem, hogy a zenét választom a hivatásomnak, így a középiskolai tanulmányaimat Debrecenben folytattam a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnáziumban, 2015-2019-ig. Rengeteget tudtam tanulni ez idő alatt a tanáraimtól, Áchim Tibortól és Linzenbold Gábortól és a korrepetítoromtól Richter Edittől. Debrecenben ismerkedhettem meg a zenekari zenélés örömeivel, ugyanis lehetőségem volt 3 évig játszani a Szakgimnázium szimfonikus zenekarában. Emellett kibontakozhattam a kamarazenélésben és az egyéni szereplésekben egyaránt.

2019-ben sikeres felvételt nyertem a Zeneakadémiára, ahol Pálfi Csaba növendékeként tanulhatok. Hatalmas lehetőség számomra, hogy ebben a városban tanulhatok a koncertek, előadók és kurzusok terén. Amikor tehetem részt is veszek az említett eseményeken. Emellett nagy öröm, hogy játszhatok a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarában is. Kamarazene terén előszeretettel próbálok ki új felállásokat és próbálok minden lehetőséget megragadni, hogy fejlesszem magam és megismerkedjek új dolgokkal.

A diploma megszerzése után célom, hogy egy zenekarban találjam meg a helyem.

Versenyeredményeim és kurzusok:

2011, 2013, 2015
Megyei fafúvósverseny, Mezőtúr I. helyezés

2013
Országos Zeneiskolai Klarinétverseny

2014, 2018
Békéscsabai Klarinét és Szaxofontábor

2016
Femus Nemzetközi Verseny, Szabadka I. helyezés
Országos Richter János Klarinétverseny, Győr III. helyezés

2016, 2017
Nemzetközi Kamarazenei Tábor, Schiers (Svájc)

2018
Békéscsabai Klarinétverseny I. helyezés

2018, 2019
Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája

2019
Femus Nemzetközi Verseny, Szabadka II.helyezés
Országos Richter János Klarinétverseny, Győr III.helyezés