Majzik Zsuzsanna
Majzik Zsuzsanna klarinét tanulmányait 2009-ben kezdte meg Törökszentmiklóson. 2015-ben felvételt nyert a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnáziumba, ahol Áchim Tibor és Linzenbold Gábor növendékei volt. Ez idő alatt állandó tagja volt a gimnázium szimfonikus zenekarának, illetve számos kurzuson és versenyen vett részt.
2019-ben tagja volt a debreceni Nyári Akadémia Szimfonikus Zenekarának, ahol Vásáry Tamás karmesterrel dolgozhatott együtt. Ebben az évbe még felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klarinét szakára, Pálfi Csaba osztályába. A BA diplomáját 2022-ben szerezte meg és a tanulmányait folytatta tovább a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mester szakán Dr. Szatmári Zsolt és Pálfi Csaba növendékeként.
Az egyetemi évei alatt lehetősége volt számos zenekarban megfordulni, többek között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szimfonikus Zenekarában, Erdődy Kamarazenekarban, MÁV Szimfonikus Zenekarban, Nemzeti Filharmonikus Zenekarban, Magyar Állami Operaház Zenekarában és a Budapesti Fesztiválzenekarában.
Így lehetősége nyílt több neves magyar karmesterrel is együtt dolgozni, mint például Takács-Nagy Gábor, Eötvös Péter, Somos Csaba, Kovács János, Medveczky Ádám és Fischer Iván.