Mészáros Angéla
Mészáros Angéla a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ötödéves hallgatója Kóruskarnagyművész-Zeneelmélet tanári szakon. Tanárai közt szerepel Jobbágy Valér, Kutnyánszky Csaba, Párkai István, és még sokan mások. 2010 óta számos országos és nemzetközi szolfézs- és zeneelmélet verseny első helyezettje, 2017-ben és 2019-ben Ljubljanában megnyerte a Nemzetközi Szolfézsversenyt a saját kategóriájában, és 2018-ban Erasmus+ ösztöndíjjal fél évig Ljubljanában tanult vezénylést Sebastian Vrhovnik tanítványaként, ahol lehetősége nyílt a Szlovén Nemzeti Énekkarral, az ottani Akadémia kórusával és a Glasbena Matica nevű kamarakórussal való közös együttműködésre és koncerteken való fellépésre segédkarnagyként és énekesként is. 2019 nyarán tagja volt az Ifjúsági Világkórusnak (World Youth Choir), ahol egyedüli magyarként képviselte országunkat. 2019-ben és 2020-ban is beválasztották a legjobb tizenkét versenyző közé a Lantos Rezső emlékére rendezett Karvezető versenyen.
Szabadidejében szívesen utazik a világ körül megismerve más népek, nemzetek kultúráját. Hétköznapjait is művelődéssel színesíti: operába, koncertekre, színházba, különböző témájú előadásokra jár. Mindemellett évek óta hódol az úszásnak, néptáncnak és az olvasásnak.