ACCORD-TÖRTÉNETEK

Előbb rokonszenveztek egymással, minthogy tudták volna: a zenéről is hasonlóan gondolkodnak. Az Accord Quartet – amit tíz évvel ezelőtt négy zeneakadémista fiú alapított, és amelyben a barátság tán épp oly fontos, mint a szakmai elkötelezettség – mára a nemzetközi zenei élet meghatározó szereplőjévé vált. Az elmúlt évek egy-egy epizódját és a jövőbeni terveket idéztük fel a vonósnégyes első hegedűsével, Mező Péterrel, aki ősztől a Zeneakadémián tanít kamarazenét.

–A kvartett története 2000 egyik estéjén egy négyes billiárdpartival kezdődött.

-Az még a kvartett története előtti történet, hiszen akkor még nem tudtuk, hogy mi vonósnégyesezni fogunk, véletlenül találkoztunk össze. Ez volt az első alkalom, aztán mind a négyünket felvettek a Zeneakadémiára, 2001 októberében pedig összeültünk az első próbára. Azóta is szívem csücske a Haydn op.20-as kvartett.

[hana-flv-player
video=”http://zakbk.hu/wp-content/uploads/2012/09/mezo_peter.flv”

style=”text-align: center;”>
width=”480″
height=”360″

description=”Rab Gyula”
clicktarget=”_blank”
player=”5″
autoplay=”false”
autoload=”true”
loop=”false”
autorewind=”true”
splashimage=”http://zakbk.hu/wp-content/uploads/2012/09/mezo_peter_video.jpg”
more_2=”showVolumeSlider: false, controlsOverVideo: ‘locked’, controlBarBackgroundColor: 4A2051, controlBarGloss: ‘low’ ” /]

–Ennek most már több mint tíz éve. Volt ebben az időszakban sok minden, például az az egy év, amikor Madridban a Zsófia Királyné Zeneakadémiára járhattak.

-Az mindenképpen fontos időszak volt, az, hogy megtanultuk, hogyan kell dolgozni, hogyan kell intonálni, hogyan kell kibírni egymást az életben, az mind Madridban fejlődött ki igazán. Itthon előtte nagyon jó előképzést kaptunk Devich Sándor tanár úrtól, sokat tanultunk tőle a zene mellett arról is, hogyan lehet együtt létezni egy kvartettben. Erről egyébként eszembe jut, amit Komlós Péter, a Bartók Vonósnégyes alapítója mondott: a vonósnégyes olyan, mint a házasság, annak minden előnye nélkül. Szóval Madridban mosni, főzni, takarítani kellett, 46 nm-en laktunk négyen, ketten a földön aludtunk, reggel mentünk be gyakorolni. Az ebédnek persze még előző este el kellett készülnie, hogy ne teljen az egész nap a főzéssel. Délben hazamentünk ebédelni, mert nyilván spóroltunk, ahogy csak tudtunk, aztán délután visszamentünk próbálni, rengeteget dolgoztunk. Madridban volt néhány koncertünk, köztük egy igen rangos is a Szépművészeti Múzeumban, amit a Bartók Rádió és több latin-amerikai adó is élőben közvetített, úgyhogy azt több millióan hallhatták.

–Aztán voltak a különleges helyszíneken megrendezett Őszi Fesztivál koncertek.

-Volt egy a Kultiplexben, egy a Dandár Fürdő medencéjében, egy pedig a metróaluljáróban, ahol BKV ellenőrök szedték a belépőjegyeket. Ez így most elmesélve bohóckodásnak tűnhet, pedig fontos koncertek voltak, hatalmas volt az érdeklődés, és nagyon jó kritikákat kaptunk mindhárom esemény után. Rengeteg fiatal jött el, akkor is ez volt, és most is ez az egyik célunk: közel kerülni a fiatalokhoz. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez.

–Ezt már a kocsmakoncertekkel elkezdték megalapozni.

-Igen. Kovalik Balázs is egy kocsmakoncerten hallott minket először, ebből alakult ki az egész őszi fesztiválos irány. Rengeteg fiatalnak tűnt fel, hogy Bartók, Debussy, Beethoven, Mozart, ezek nem unalmas, hanem iszonyatosan jó zenék. Söröztek, beszélgettek, dohányoztak – akkor még lehetett a belső helységekben cigarettázni, iszonyú büdösek is lettek a hangszertokok másnapra – de egy idő után az a mintegy nyolcvan ember felénk fordult és hallgatta a zenét. Odavittük az összes kottát, blattoltunk is, olyan darabot is játszottunk, amit nem ismertünk, ez tényleg nagyon tetszett a fiataloknak. Azóta ebből a körből többen visszajárnak a koncertjeinkre.

–Nagyon tartalmas múltat tudhat már maga mögött az Accord Quartet, ráadásul úgy, hogy az évek során nem történt tagcsere, még mindig az a négy muzsikus játszik együtt, aki annak idején elment billiárdozni. Az emberi tényezőn kívül mi kell ahhoz, hogy jól tudjanak együtt dolgozni?

-Szükség van arra is, hogy a nagy elképzelések valóra váljanak. Ha dolgozunk, és létrehozunk valamit közösen, akár versenyre, akár koncertre, nagyon fontos, hogy jó visszajelzések jöjjenek, és ezeket meg is kaptuk. Például megnyertük Pörtschachban a Brahms-versenyt, itthon pedig a Junior Prima díjat, és a Klassz ösztöndíjat, amiből egy teljes évig tanulhattunk Bázelben. Ráadásul mindig a legjobb pillanatban jöttek ezek a visszajelzések, mert átsegítettek minket a nehezebb pillanatokon. Viszont annak, hogy együtt maradtunk, mégis csak az az igazi oka, hogy mi nagyon-nagyon jó barátok vagyunk, szeretjük egymást, tiszteljük is egymást, miközben munka közben nem udvariaskodunk, mert azzal rengeteg idő elmenne. Nagyon jó, hogy négy fiú van a kvartettben.

–Így egyszerűbb?

-Hát…nekünk igen. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak így működhet, mindössze azt, hogy szerintem így könnyebb. Nincsenek olyan apróbb dolgok, amin el lehetne csúszni. Mondom, nem udvariaskodunk, ha valakire mérgesek vagyunk, azt megmondjuk.

–Amikor megismerkedtek, volt négy független fiú, de ez már a régmúlt. Az Accord  története alatt hány kvartettgyerek született?

-Négy, egy ötödik pedig úton van, Csongorék kislánya mellé télen érkezik a következő baba. Én voltam az első, elég korán kezdtem, már huszonkét évesen apuka lettem, a lányom hét, a fiam négy éves, Kondor Petinek pedig fél éve született a kisfia.

–És a szakmai életében most hol tart az Accord?

-Kevesebb koncert van, de megbecsült helyen, tehát nincs széthaknizva az életünk, hanem fontos fellépések vannak. Persze a „kevesebb” nem jó kifejezés, mert néha nagyon összetorlódik a program, és három-négy hét alatt akár hat-hét koncertünk is lehet. „Színházazunk” is folyamatosan, az előbb már említett Kovalik Balázzsal kezdtük, a régi Madách Kamarában a Borisz Godunovban játszottunk, az volt az első színházi élményünk, még 2002-ben. Azóta elég sok produkcióban részt vettünk, most a Hálátlan dögök című Dargay Marcell operában játszunk. Nagyon érdekes munka, gyerekekkel dolgozunk, és olyan énekesekkel, mint Kovács István és Megyesi Zoltán, szóval nagyon jó a csapat.

–Tehát továbbra sem csupán a hagyományos koncertpódiumot célozzák meg.

-Nem, mi könnyűzenét is mindig játszottunk. Van például egy jazz oktettünk is, az Intersection Group, vonósnégyes, szaxofon, billentyű, dob, és basszusgitár. Sőt, Tóth Vera albumán is mi játsszuk a vonós alapokat, és már dolgoztunk rap együttessel is. Ez a fiatalok megszólításának fontos része, viszont ehhez kapcsolódik valami, ami nagyon lényeges, és amire büszke is vagyok: a metróaluljárós koncertünk után megkeresett minket az egyik nagy lemezkiadó cég, ahol állítólag rengeteg pénzt kereshettünk volna, és ezért nem kellett volna mást tennünk, mint Mozart kvartettjeit egy kicsit áthangszerelni. Mondtuk, hogy azok szerintünk tökéletesen meg lettek hangszerelve. Nem vállaltuk a munkát, mert könnyűzenét szívesen játszunk, sok mindenben benne vagyunk, de ez a fajta crossover egy olyan irány, amit abszolút helytelennek érzünk.

–Akkor mennek tovább az önök által pontosan meghatározott úton. Ezen mi a következő állomás?

-November végén megyünk Párizsba, az idei Végh Sándor vonósnégyes-versenyen kaptuk különdíjként, hogy a Magyar Intézetben tarthatunk egy koncertet. Magyar programot játszunk majd, Ligetivel, Lajthával, a pontos műsorról a napokban fogunk dönteni.

–Önnek ősztől még jobban be kell majd osztania az időt, hiszen szeptembertől tanítani is fog.

-Nagyon jó érzés, hogy megbecsülnek, és ősztől a Zeneakadémián taníthatok kamarazenét. Bármilyen apparátus jöhet majd hozzám, persze a szívem vágya nyilván az, hogy vonósnégyesekkel dolgozhassak. A zeneakadémiai öt évünk alatt mi folyamatosan jártunk mesterkurzusokra, az év madridi, és két év a bázeli vonósnégyes-tanulmányúton rengeteg információt össze tudtunk gyűjteni arról, hogy hogyan álljunk hozzá egy egy-egy darabhoz, hogyan lehet belőle kihozni a legtöbbet, és hogyan lehet magából a növendékből kihozni a legtöbbet.

–Milyen típusú növendékekkel dolgozna a legszívesebben, vagyis milyen személyiségnek kell lennie ahhoz, hogy ön lássa: alkalmas lehet a kamarazenélésre?

-Mindennél fontosabb a motiváció. Én azért vagyok szerelmese a kamarazenének, és főleg a vonósnégyesnek, mert fantasztikus az alapanyag. Óriási értéke van akár a Bartók vonósnégyeseknek, vagy a Beethoveneknek…egyszerűen kimeríthetetlen ötlettár, gazdagság, hihetetlen értékek és kincsek vannak a kottában, még mielőtt elkezdenénk abból játszani. Motiváció alatt pedig azt értem, amit Rainer Schmidttől, a Hagen Quartet második hegedűsétől tanultunk: meglátni a kottában azt, ami alapján mi a darabot úgy tudjuk interpretálni, hogy az valóban, éppen akkor és ott szülessen meg, és ne egy bemagolt anyagot mondjunk vissza. Ezt tartanám tehát a legfontosabbnak a tanításban, beoltani a motivációt, hogy felfedezzék, milyen hihetetlenül színes és gazdag világ ez.

Bokor Gabriella