A TENGER ILLATA

Izlandról idáig hárman tanultak a Zeneakadémián, klarinét szakon viszont Edda az első. Szatmári Zsolthoz jár már három éve, és amikor év végén hazament Reykjavikba egy zenei verseny erejéig, rögtön meg is nyerte az első díjat. A versenygyőzelemmel az járt, hogy az Izlandi Szimfonikus Zenekarral koncerten játszhatta el Nielsen Klarinétversenyét. Januárban visszajött Budapestre, és az első adandó alkalommal találkoztunk egy beszélgetésre. 

Szép, és hamisítatlan izlandi neve van: Audur Edda Erlendsdóttir, de nálunk – a könnyebbség kedvéért – csak a második keresztnevét, a magyar fülnek ismerősebben csengő Eddát használja. A világ legészakibb fővárosában, Reykjavikban nőtt fel, ami szerinte az amerikai kisvárosokhoz hasonlít. Kicsi a városközpont, a házak sem túl nagyok, a legmagasabb épület 20 emeletes. A külvárosi rész viszont óriási, ott általában családi házak állnak, nagy kerttel, ő is ilyenben nőtt fel: „Az emberek imádják a saját birodalmukat, a nagy kertjüket. Nálunk aztán van tér, egy négyzetkilométerre nem sok ember jut….Mindenkinek van autója, sokat kell vezetni a nagy távolságok miatt, ez nem tesz túl jót a környezetnek. Egyrészt jellemző, hogy az emberek az otthonukhoz kötött életet élnek a családjukkal, másrészt viszont nagyon élénk underground zenei élet van Reyjkjavikban. Ez szerintem egészen különleges és egyedi, rengeteg kreatív ember kísérletezik a különböző művészeti formákban, elsősorban a popkultúrában, a hip-hop-ban, a punkban, az indie-zenében. Komolyzenei élet is van, de nem olyan jelentős, mint Budapesten, nincs meg az a tradíció. Van egy szimfonikus zenekar, egy operatársulat, és néhány független kamaraegyüttes, ez minden.”

Edda családjában eddig nem volt hivatásos zenész, csak néhány amatőr. Hét évesen kezdett zenét tanulni, és mivel vele egyidős unokahúga a klarinétot választotta, ő ment utána. És kitartóbb is volt: „Az unokahúgom egy év után abbahagyta, én meg azóta is játszom. Először jazzt és népzenét tanultam, és imádtam, de egy ponton úgy éreztem, hogy nem tudok tovább fejlődni. Kicsit megrekedtem, és ki akartam próbálni valami újat. Volt néhány barátom, aki klasszikus zenét tanult, az ő hatásukra jelentkeztem a konzervatóriumba. Először furcsa volt klasszikus zenével foglalkozni, mert a jazzben hallás után tanultam, és sokat improvizáltam. Idővel viszont rájöttem, hogy nagyon sokat segítenek a jazz-ben szerzett alapok, mert jobban megértettem a harmóniákat, és könnyebben memorizáltam a darabokat.”

Mostanában is előfordul, hogy kedvtelésből eljátszik egy-egy népdalt, néhány hónapja pedig, egy jam session alkalmával, kölcsönkérte a klarinétostól a hangszert, és beállt játszani. Ha végzett, szeretne bekerülni egy jó zenekarba, és mellette tanítani, meg kamarázni is. A barokk korszaka áll hozzá a legközelebb, amit legnagyobb bánatára nem nagyon játszhat, hiszen akkoriban még nem létezett klarinét, ezért kései romantikával, Beethoven és Schubert darabjaival kárpótolja magát.

A reyjkjaviki konzervatórium három éves képzése után Edda legtöbb társa Németországba, Norvégiába, vagy Svédországba ment tanulni, ő viszont Budapest és a Zeneakadémia mellett döntött: „Az otthoni tanárom Balogh Józsefnél tanult, és mutatott nekem magyar darabokat, Weinertől, Kodálytól, Farkastól. Ezeket meg is tanultam, annyira tetszettek, és Európának ez a része is érdekelni kezdett, nem sokat tanultunk erről az iskolában.”

Kezdetben furcsa volt, hogy egyedül lakik, először volt távol a szüleitől és a barátaitól. Aztán megszerette Budapestet, és lettek új barátok, főleg külföldiek, és néhány magyar is – általában nem zenészek. Áprilisban megkapja a BA diplomát, és következik a mesterképzés – azt, hogy hol, még nem döntötte el. Szívesen maradna Budapesten, de az újdonság is vonzza, lehet, hogy Helsinkiben, Stockholmban, esetleg Berlinben folytatja. Azt, hogy otthon, Izlandon tanul tovább, egyelőre nem tervezi: „Imádom Reykjavikot, ott nőttem fel, sok emlék köt oda. Ugyanakkor kicsit klausztrofóbiás leszek attól, hogy olyan kevés az ember, és az az érzésem, hogy mindenki ismer mindenkit. A nagy tér ellenére bezártság-érzetem lesz. Jó néha tömegben lenni, és Budapesten több a történés, a lehetőség, élénkebb a kulturális élet, több a koncert. Persze, van, ami hiányzik otthonról. A friss levegő és a tenger illata.”

Bokor Gabriella