PÁRHUZAMOS ÉLET

Készült a húszas évek Berlinjében egy Metropolis című film, amelynek címe az utóbbi években megint csak egyre inkább jellemző a német fővárosra. Berlin visszanyerte világváros-rangját, ezért is célozzák meg sokan a legkülönbözőbb országokból a város egyetemeit. A Zeneakadémia Baráti Körének egyik ösztöndíjasa, a kolozsvári születésű Demény Balázs is párhuzamosan végzi a budapesti és a berlini Zeneakadémia zongora szakát, a mesterképzés vége felé jár, és egyre gyakrabban hívják koncertezni is. Amikor legutóbb Budapesten járt, arról beszélgettünk, milyen is ez a „kettős élet”.

–Mit szeret a legjobban Berlinben?

-Főleg azt, hogy iszonyatosan nemzetközi. Ez a zongoristák arányán is meglátszik, az egész egyetemen mindössze három német zongorista van, a többi külföldi. És az is jó, hogy nagyon magas a színvonal. A város meg azért érdekes, mert óriási kulturális élet van, rengeteg a koncert, a kiállítás, bármit meg lehet találni.

–Van ideje részt venni ebben?

-Igen. Többször végigjártam már például a Múzeum-szigetet az öt nagy múzeummal, a Pergamont már négyszer is megnéztem, azt nagyon szeretem. Mindenképp szeretnék ilyesmire is időt szánni, ha már ott vagyok, tudjam, mi folyik a városban.

–A hétköznapok hogy mennek?

-A legtöbb idő nyilván a gyakorlással telik, de mellette dolgozom. Néha tanítok, de leggyakrabban énekeseket, kórusokat kísérek, mindig adódik valami.

–Nagyon szépen hangzik, hogy párhuzamosan végzi a budapesti és a berlini Zeneakadémiát, de hogyan képzeljük el ezt a gyakorlatban? Néhány hétig Berlinben jár órára, azután meg itthon?

-Nagyjából igen. Elég zsúfolt így a program, és azt is nehéz összeegyeztetni, hogy mikor ér rá Kemenes András, a budapesti tanárom, és mikor a berlini, vagyis mikor, hol legyek. Általában többet vagyok Berlinben, egyhuzamban olyan egy-másfél hónapot, utána pedig hazajövök egy-két hétre.

–Ebbe a május végi itthonlétbe mi fért bele?

-Most volt egy kisebb koncertkörút, négy koncertet adtam Erdély nagyobb városaiban, és tegnap az utolsót a Zenetudományi Intézetben. Az interjú után, délután háromra megyek zongoraórára, aztán meg próbálunk. Holnap játszom egy diplomakoncerten Bartók két zongorára és ütőhangszerekre írt Szonátáját, két hét múlva lesz az én diplomakoncertem, és közben még kirepülök egy meghallgatásra Berlinbe.

–Ez igazán imponálóan hangzik, de tényleg elég zsúfolt a program.

-Mindenképp megéri. Azzal, hogy kimentem Berlinbe, egy egészen másfajta zenei világot is megtapasztaltam. Nem mondom, hogy az jobb, mert zenei impulzusokban sokkal gazdagabbnak találom a budapesti zenei életet, Berlinben viszont nagyobb hangsúlyt kap a tanításban a technika. Nálunk inkább zeneközpontú az oktatás, amit én nagyon jónak találok, de nem lehet ma már elhanyagolni a technikai részt sem, hiszen nagyon magas a világszínvonal. Ez a gyakorlásban is megnyilvánul, Berlinben átlagosan napi nyolc órát gyakorolnak a növendékek, itthon viszont kevesebbet. Ugyanakkor Pesten sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a zenei élmény befogadására vagy megértésére, és nálunk emberközpontúbb az oktatás. Szóval, jól kiegészíti egymást a kettő.

–Szerencsés helyzetben van, hogy mindkettőt megtapasztalhatja. Privát emberi kapcsolatok terén is ugyanolyan jó terep Berlin, mint Budapest?

-Abban jobban szeretem az itthoni viszonyokat. Ebben persze a nyelvnek is fontos szerepe van, mert hiába beszélek elég jól németül, nem tudok olyan nüanszokat, árnyalatokat kifejezni, olyan könnyen kommunikálni, mint az anyanyelvemen. És a kapcsolatok is felületesebbek, hiszen mindenki külföldi, mindenki elmegy előbb-utóbb, nem is lehet tudni, ki mennyi ideig marad. Nehéz megtalálni azokat az embereket, akikkel tényleg érdemes energiát fektetni egy barátságba. Van persze ellenpélda is: egy finn zongoristával nagyon jóba lettem, vele játszottuk egyébként a Tavaszi Fesztiválon a Bartók Szonátát.

–Úgy tűnik, Bartók most igen fontos szereplő az életében…

-Igen, idén annyi mindent játszottam tőle! Ráadásul úgy néz ki, hogy a BMC-nél sikerül készíteni egy Bartók-CD-t a Szonátával és a Szabadban című ciklussal. Júniusban, a diplomakoncertemen a III. zongoraversenyét játszom, holnap meg a Szonátát…. szóval ez most egy igazán Bartók-központú év volt, de nem szeretnék specializálódni senkire, még nagyon sok tanulnivalóm van.

–Persze, de azért az már kialakult, hogy kinek a darabjai passzolnak leginkább az egyéniségéhez, igaz?

-A legközelebb Bach és Bartók áll hozzám, de Mozartot is nagyon szeretem. A beállítottságom olyan, hogy talán kicsit jobban vonzanak a klasszikus szerzők, mint a romantikusok.

–Nagyon sok koncertet ad Erdélyben. Elsősorban azért, mert onnan származik?

-Zenész családba születtem, édesapám zeneszerző, és egészen korán elkezdtem a koncertezést. Már a budapesti konzis időszak alatt is visszajártam, és az évek folyamán így kialakultak ezek a kapcsolatok. Tehát nem azért koncertezem gyakran Erdélyben, mert a szívem csak oda húz, hanem mert idáig elsősorban onnan jöttek felkérések. Bárhol szívesen játszanék, jövő évre például kaptam egy meghívást a Művészetek Palotája nagytermébe. Ennek nagyon örülök, mert ez egy mérföldkő lesz, éppúgy, mint az idei szereplésem a Tavaszi Fesztiválon.

–A MüPában is Bartókot játszik?

-Nem, ott Beethoven G-dúr zongoraversenyét a Danubia zenekarral. 2015. február 22-én lesz a koncert, ez már egy fix időpont.

–Meddig tud előre tervezni?

-A 2015-ös év szinte tele van, és 2016-ra is van már két Bach-zongoraversenyem Kolozsváron. Minden meghívásnak nagyon örülök, alig várom már, hogy játszhassak!

–Mi inspirálja a legjobban a színpadi szerepléseinél?

-Az, ha tudom, hogy egy érett produkcióval állok ki. Gyakran előfordul, hogy néhány darab még nem érett be igazán, de a muzsikus ezekkel is szeretné kipróbálni magát a színpadon. Ez mindig kihívást jelent, mivel tudja, hogy ezekre a darabokra még idő kell, de másként nem fog fejlődni, csak ha eljátssza őket színpadon. Ezt a fajta kihívást is szeretem, ez is része a szakmának, de természetesen az a legjobb érzés, ha úgy játszhatom el a darabot, hogy nagyon biztos vagyok magamban.

–Néhány héten belül megkapja itthon a diplomát. Megváltozik ez a sűrű, Budapestet és Berlint összehangoló órarend, ilyen szempontból egyszerűbb lesz az élet.

–Annyi változik, hogy a pesti Zeneakadémián megszűnik a hallgatói jogviszonyom, Berlinben viszont még van egy évem a mesterdiplomáig. Utána mindenképpen szeretnék valamilyen posztgraduális képzésben részt venni, el kell dönteni, hogy ez Berlinben lesz-e az úgynevezett Konzertexamen, vagy itthon a doktori. Azt hiszem, inkább az utóbbit választom majd, úgy érzem, többet segítene, ha kicsit elmélyedhetnék a zenetudományban, és a zongorán kívül más irányba is bővülnének az ismereteim. A Konzertexamen, vagyis a berlini művészmesteri viszont csak a zongorára fókuszál.

–Ha megszerezte a diplomát itthon, mi a következő – rövidtávú – cél?

-Az Enescu-versenyre készülök most, amit szeptemberben rendeznek Bukarestben. Elég nívós verseny.

–És ha elengedi a fantáziáját? Melyik az a koncertterem, ahová vágyna, ami egyfajta álom?

-A Nagyterem az volt. És nagyon boldog vagyok, hogy itt tarthatjuk a diplomakoncertemet. A Berlini Filharmónia is gyönyörű terem, a világ egyik csúcsa, fantasztikus lenne oda eljutni… és úgy néz ki, hogy lesz is erre lehetőség, a következő évadban ott is eljátsszuk a Bartók kétzongorást. Úgyhogy ez már nem is álom, hanem valóság.

Bartók: Szonáta I. tétel / Demény Balázs

Bokor Gabriella