A NAGYBŐGŐ FÉRFIAS SZOMORÚSÁGA 

A Legato eddigi történetében kevés nagybőgőssel találkozhattak, ezt most igyekszünk pótolni: tanul ugyanis a Zeneakadémia Rendkívüli Tehetségek Osztályában egy 18 éves fiú, Devich Benedek, akinek tehetségéről, felkészültségéről, alázatáról, és nem utolsó sorban szakmai sikereiről olyan sokat hallottam az utóbbi időben, hogy kíváncsi lettem rá.

-Ha van is más szakmai út egy zenész családban, azt nehéz lehet kitaposni. Ön megpróbálta? Vagy egyértelmű volt, hogy a járt úton megy tovább, és zenész lesz?

-A zene a saját felfedezésem. Persze sokat hallottam otthon, és gyakran jártam operába meg koncertekre is, de nem kellett rábeszélni, magamtól szerettem bele ebbe a világba. Ami először megfogott, az Debussy és Ravel zenéje volt. Tízéves lehettem, és nem tudtam megfogalmazni, hogy miért, de állandóan Ravel zongoradarabokat akartam hallgatni. Ezek a darabok kinyitottak egy kaput előttem. Akkor még hegedültem, később váltottam hangszert. A hegedűtanulás megalapozta igényes hozzáállásomat a vonós játékhoz.

-Ha a Ravel zongoradarabok ilyen mélyen hatottak, hogyhogy nem a zongorát választotta?

-Amikor operában voltam, mindig közel ültem a zenekarhoz, a nagybőgőkhöz. Már elejétől fogva vonzott, gyönyörű hangszernek láttam, és azt éreztem, hogy szeretnék rajta játszani. Van a hangjában valami férfias szomorúság. Szóval valami nagyon megfogott benne.

-Tehát elkezdett bőgőzni tanulni, a hegedűtől pedig elbúcsúzott.

-Abbahagytam, igen, de azóta is nagyon szeretem a hegedűt, és sok hegedűművész inspirál. Mégis örülök, hogy akkor váltottam. Úgy érzem, egyedülálló hangszert választottam, amelynek szeretném minden oldalát megismerni. Nagyon jó ablak a zenére, rengeteg mindenre ki lehet tekinteni a nagybőgőn keresztül, zenekari zenélésre, kamarazenére, szólózásra….

-Pedig a bőgőnek nem lehet bőséges szólórepertoárja.

-Tényleg nem túl nagy. Egyik célom, hogy ezt a repertoárt bővítsem. Volt egy nagy álmom, amit már el is kezdtem megvalósítani: dalokat írok át nagybőgőre. Schubert, Mahler, Richard Strauss dalai annyira szépen tudnak megszólalni ebben a regiszterben! Ezen az ötleten is dolgozom, nagyon szeretnék egy koncertet adni, ahol csak dalokat játszunk egy zongoristával.

-A nagybőgő hangja hasonlatos lehet az énekhanghoz, ugye?

-Igen, nagyon hasonló, és nekem fontos, hogy minél énekszerűbben játsszunk. A régi nagy muzsikusok közül is azokat szeretem, akik így játszottak, például Yehudi Menuhin, az egyik nagyon nagy példaképem.

-Akármennyire is önálló utat járt be, azért valamilyen módon nyilván hatott a családi minta.  Nagyapja a Bartók Vonósnégyes hegedűművésze volt, édesapja klarinétművész, az Operaház zenekarának igazgatója, édesanyja csellóművész – szoktak együtt játszani?

-Édesanyámmal nagyon hasonlóan érezzük a zenét, sokszor játszunk együtt, és az mindig boldogság. Gyakran hívnak bennünket az Írószövetség programjaira, több duót megtanultunk már. Édesapámmal is sok mindenben egyezik a zenei ízlésünk, néha szoktam neki játszani.

-Otthon egyébként vannak zenementes időszakok?

-Nem igazán, erről főleg én gondoskodom. Gyakran még az éjszaka sem zenementes, előfordul, hogy reggelig zenét hallgatok. Általában teljes műveket, annyira élvezem, hogy ilyen sok szép felvétel maradt ránk. Most éppen Schubertet hallgatok a legtöbbet, és Richard Strauss operákat. Bach pedig állandó inspiráció.

-Olvastam, hogy már külföldi tapasztalatai is vannak. Merre járt?

-A Verbier Festival két alkalommal is meghatározó élményem volt, játszhattam az egyik zenekarban, amit Daniel Harding, az Orchestre de Paris zeneigazgatója vezényelt. Brahms 2. szimfóniában voltam szólamvezető, illetve egy Britten darabban Jurij Bashmettel játszhattam, ami szintén fantasztikus élmény volt. 2015-ben pedig Szlovákiában megnyertem a Dittersdorf Nemzetközi Nagybőgőversenyt. Nagyon kemény mezőny volt, a döntőben csak a zenére koncentráltam, minden mást kiküszöböltem.

-Visszatérve a Verbier Festival-ra: kikkel dolgozott még együtt?

-Brendan Kane, a Metropolitan Opera szólamvezető nagybőgőse foglalkozott velünk, amikor felkészültünk a koncertekre. Ő nevezett ki szólamvezetőnek, fantasztikus szólampróbákat tartott. Elégedett volt velem, sokat beszélgettünk.

-Kikkel került még kapcsolatba?

-Alkalmanként meg szokott hallgatni Takács Nagy Gábor, akinek rengeteget köszönhetek a fejlődésemben. Nagyon jó és inspiráló vele átjátszani darabokat. Természetesen rendszeres kapcsolatban vagyok a tanáraimmal, Lukácsházi Istvánnal, és a Zeneakadémián Fejérvári Zsolttal és Wagner Rita nénivel. Nagy élményem volt még tavaly, hogy Berlinben meghallgatott Janne Saksala, a Berlini Filharmonikusok szóló-bőgőse, illetve budapesti koncertje előtt játszhattam Placido Domingonak, egyebek közt Gluck Melódiáját. Mesélte, hogy ő ezzel a darabbal felvételizett zongorából Mexikóban.

-Ezek tényleg óriási élmények lehettek! Említette, hogy játszott német és amerikai nagybőgősnek is. Másfajta iskolát képviselnek ők ketten? És mi a helyzet itthon?

-A nagybőgőnél kétféle vonófogás érvényesül: a francia és a német. A francia ugyanaz, ahogy a csellisták fogják a vonót, Amerikában ez a jellemzőbb. Itthon pedig azt választják, amelyik kényelmesebb a növendéknek. Én a német vonófogást használom.

-A nagybőgőn és a hegedűn kívül melyik hangszer áll még különösen közel a szívéhez?

-Nagyon szeretek zongorázni. A nagybőgőn tanult, adott darab kíséretét szoktam játszani, és kedvenc időtöltéseim közé tartozik az improvizáció. Érdekelnek a szép akkordok, szép modulációk, néha én is megfejtek egyet és megvalósítom a zongorán. Egy nagyon szép koncertélményem is kapcsolódik a zongorához, Schubert Pisztráng-ötösében játszhattam tavaly nyáron a Kaposfest hangversenyén, mások mellett Julien Quentinnel és Valerij Szokolovval.

-Jövőre érettségizik. Hogyan tovább?

-Szeretnék egy őszinte és boldog muzsikus lenni, mindig a szépet keresni és azt továbbadni. Ez a legfontosabb nekem!

Bokor Gabriella