Hírlevel archívum > Legato 45 – 2016 január > Portré – Pálfalvi Tamás

DÍJAK NYOMÁBAN

Éppen egy évvel ezelőtt találkozhattak itt, a Legato-ban Pálfalvi Tamással, Boldóczki Gábor trombitaművész növendékével, az első Fanny Mendelssohn díj nyertesével. A díj hamburgi alapítója, Heide Schwarzweller újszerű CD ötleteket várt fiatal muzsikusoktól a világ minden tájáról, Tamás ötödmagával került a döntőbe, és végül ő kapta a díjat, ami egyúttal lehetőséget adott egy önálló CD elkészítésére. Január első napjaiban találkoztunk egy újabb interjúra – Tamás épp otthonról, Salgótarjánból jött, úgyhogy még a csomagja is nála volt.

Pálfalvi TamásA csomagja egy kofferhez hasonlít, de vélhetően hangszertáska.

-Igen, az. Pár napra jöttem, beraktam egy váltóruhát, meg négy hangszert, úgyhogy ezek vannak többségben.

Ráadásul igen értékes trombiták ezek ott, a ruhák közt. Egy holland hangszergyár művésze lett, hivatalosan is „Adams Artist”.

-Ez azt jelenti elsősorban, hogy a hangszereiken játszom, és eközben „tesztelem” is azokat. A C trombitán például – ami most nálam van, és már a sajátom –, már háromszor végeztünk apróbb változtatásokat. Nagyon nyitottak a fejlesztésekre.

-Amikor legutóbb beszélgettünk, mesélte, hogy a Fanny Mendelssohn verseny döntőjébe mindenféle meglepetést is kitalált, játszott például egy Stockhausen darabot, ahol trombitálás közben térdre kell ereszkedni. Tehát a színpadon szükség van a meghökkentésre?

-Úgy gondolom, hogy egy zenésznek színes produkciót kell a színpadra vinnie. Annak a hangszeresnek, akinek Mozart és Beethoven is komponált, ez könnyebb. A trombitánál azonban szűkösebb a választék, ezért meg kell találnunk azokat az eszközöket, amelyekkel – a zeneiség keretein belül – megnyerhetjük, megnevettethetjük, meglephetjük, és főként: lenyűgözhetjük a közönséget. A legutóbbi koncertemen például négy különböző hangszeren játszottam, mert szerettem volna elkerülni, hogy egysíkú legyen a produkció. Elő lehet venni továbbá a kortárs darabokat, amelyek egyes elemeitől a közönség meghökkenhet. Ez nyilván nagyon megosztó eszköz: amikor például az egyik darabban kiabálok, az a hallgatóból kiválthatja a mosolygást, az ijedtséget, netán a hümmögést – nemtetszése kifejezéseként.

-Ez melyik műben hallható?

-Robert Erickson Kryl című darabjában. Ebben különböző hangokat kell játszani a hangszeren, éneklést, sikítást, inhalálást, és mindezt gyors egymásutánban, ezért ezt nagyon be kell gyakorolni. A közönség sokszor nem is érzékeli, hogy mi történik, aztán hirtelen van egy megállás, majd egy nagy ordítás, amitől sokan megijednek. Szóval próbálok a színpadon – éppúgy, mint a verseny döntőjében – mindenféle elemet bemutatni. Idén nyáron például Fassang Lászlóval és Kádár Orsolyával adunk közös orgona-cselló-trombita koncertet a drezdai Frauenkirchében. Mivel hatalmas a templom, rengeteg akusztikai lehetőséggel bír, ezeket szeretném kiaknázni, így sokat gondolkodtam a repertoáron. Lesznek olyan részek,  amikor elbújok és fanfárokat játszom a templom különböző pontjain. Ezzel szeretném meglepni a közönséget, nem tudják majd, hogy éppen honnan jön a hang. A műsorban lesz barokk, romantikus, és kortárs darab, játszunk magyar repertoárt is, így elég színes produkcióval készülünk.

-A „színes” azt is jelenti, hogy szereti magát kipróbálni a legkülönbözőbb stílusokban. Karácsony előtt például a Bartók rádióban hallottam azt a felvételt, amelyen néhány muzsikustársával az Evőeszközök tánca című, jazzes hangulatú darabot játszotta.

-Ez tulajdonképpen blues-jazz-bárzene, Bohuslav Martinu szerzeménye. Számos tételre van szabdalva, táncol a kanál, a villa, a feltörlőrongy, a fazék, jön a charleston, a blues, aztán egy induló…a darabot egyébként Lengyelországban játszottuk a  Krzyzova fesztiválon, amit most rendeztek meg először. Érdekes csapatunk volt, hegedű, cselló, zongora, trombita, fagott, és klarinét, szóval nagyon extrém felállás, főleg a trombitának, és remek muzsikusokkal játszhattam együtt: például Matthias Schornnal, aki a Bécsi Filharmonikusok szólóklarinétosa. Nagyon inspiráló volt magas szintű zenészekkel dolgozni, és persze sokat tanultam. Ráadásul még jól is éreztük magunkat, rengeteget nevettünk, mert ez egy igazán szellemes darab, a zenei eszköztár főként a humorra épít.

Pálfalvi TamásNyáron az a CD is elkészült, ami a Fanny Mendelssohn verseny fődíja volt. Ezen azt játszotta, amit eredetileg tervezett, tehát egy klasszikus és egy kortárs korongból álló, dupla lemez anyagát?

-Végül nem ugyanaz lett a műsor, mert arra a döntésre jutottunk, hogy az első CD ne dupla, hanem inkább egyfajta bemutatkozó anyag legyen. Olyan lemez, amin van mindenféle, hogy minél több színt tudjak megmutatni magamból. Néhány hónap alatt összeállt a műsor, és júniusban a Liszt Ferenc Kamarazenekarral fel is vettük.

-Milyen darabokat választott?

-A trombitára írt művek mellett olyanokat is kerestem, amelyek más hangszerre, vagy énekhangra íródtak, és még senki nem játszotta el trombitán. Vagyis valami újat szerettem volna hozni, ezért választottam egy Vivaldi, valamint egy Francesco Araja áriát, és ezeket átírtam trombitára. Játszottam két barokk darabot, – Händel d-dúr szvitjét és Telemann d-dúr koncertszonátáját –, és mivel magyar műveket is szerettem volna bemutatni, felvettük Ligeti György Mysteries of the macabre című darabját, és Dubrovay László 3. trombitaversenyét. Feljátszottam még két szólódarabot is, ezek megint csak más részét, más stílusát mutatják meg a trombitálásnak.

Gondolom, nem csak színpadra lépés előtt van lámpaláz, de lemezfelvétel előtt is, főleg, ha ez az első.

-Nagyon izgultam előtte, kérdezgettem Boldóczki Gábort, mire kell majd figyelnem, de aztán nagyon jól ment minden, mert a zenekar rengeteget segített. A legjobb az volt, hogy sok minden megfogalmazódott bennem a próbák és a felvétel során, de még meg sem szólaltam, Rolla János ráérzett, és máris mondta a többieknek. Mintha látta volna rajtam, hogy mi az, amit szeretnék!

Úgy tudom, a lemezbemutatót a Mecklenburg-Vorpommern Zenei Fesztivál keretében tartották.

-Igen, szeptemberben, a Gross Schwansee kastélyban. Ezen a koncerten Palojtay Jánossal játszottunk.

Tehát nem is a lemezen szereplő darabok voltak műsoron?

-A CD 65 perc folyamatos játék szünet nélkül, ezt élőben produkálni szinte lehetetlen, legalábbis egy rezesnek. Nekünk szükségünk van egy kis pihenésre, hogy a hajszálerekben kicserélődjön a vér, hogy újra erőt tudjon kifejteni az izom. Játszottunk több darabot a CD-ről, és újakat is, amelyek érzésem szerint jobban illettek az alkalomhoz. Ez ugyanis nem csak lemezbemutató koncert volt, hanem a Fanny Mendelssohn díj hivatalos átadója is.

És ez az este annyira jól sikerült, hogy még „Az Év Szólistája” díjat is megkapta.

-A Mecklenburg Vorpommern Festspiele az egyik legnagyobb európai fesztivál, ahol minden évben kiosztanak egy kamarazenei, egy közönség-, és egy szólistadíjat. Korábban kétszer játszottam ezen a fesztiválon, egyszer zenekarban, Christoph Eschenbach vezényletével, egyszer kamara felállásban, és végül a CD bemutató koncerten. Nem gondoltam arra, hogy ez az egy szólószereplés elég lenne akár a jelöléshez is, úgyhogy én lepődtem meg legjobban! Emlékszem, épp a Zeneakadémián voltam, csörgött a telefon, német számot írt ki, és akkor mondták, hogy gratulálnak, én kaptam a szólista díjat! Nem is jutottam először szóhoz, aztán másnap visszahívtam őket, mert féltem, hogy félreértettem valamit…de szerencsére nem!

-Mivel jár ez a díj?

Három koncertmeghívással, és azzal, hogy mostantól kezdve minden évben hivatalos leszek erre a fesztiválra, ami nagyon megtisztelő.

A Fanny Mendelssohn díjnak – amelynek közvetve a szólista díjat is köszönheti – lesz még folyománya?

Pálfalvi Tamás-Az a CD volt, a pénzdíj, és három koncert: a lemezbemutató, egy szólókoncert a kasseli zenei fesztiválon, és júliusban a drezdai Frauenkirchében az a program, amiről már a fentiekben meséltem. Nagyon fontos állomása az életemnek ez a Fanny Mendelssohn díj, figyelemmel követem a következőt is. Úgy érzem, ez most már mindig velem lesz.

Tavaly úgy fejeztük be a beszélgetést, hogy elmondta: tízévesen kiírta a szoba falára, hogy Pálfalvi Tamás trombitaművész, és azóta lépked a cél felé. Tamás, mi a cél? Lesz olyan, hogy azt mondja: nem megyek tovább, mert megérkeztem?

-Szerintem nincs olyan, hogy „megérkeztem”. Mindig lehet továbblépni, mindig jönnek új kihívások, új koncertek, új darabok, új szituációk. Természetesen vannak célok, de úgy gondolom, hogy amint elérek egyet, abban a pillanatban máris ki kell tűzni a következőt.

Bokor Gabriella

[hana-code-insert name=’palfalvi’ /]