SZERENCSÉS CSILLAGÁLLÁS – László Attila 70

Nem nagyon van olyan jazz zenész itthon, aki ne lett volna a tanítványa, vagy akivel nem játszott volna együtt. László Attila jazzgitár művész és zeneszerző, a Zeneakadémia docense idén ünnepelte 70. születésnapját, és az évforduló három jubileumi hangversenyt hívott elő. A két, eddig megrendezett László Attila 70 koncert több, hosszú éveken át működő formációt is megidézett, ismét együtt álltak a színpadon, és aki ezt a különleges élményt esetleg nem látta, még pótolhat: az utolsó László Attila 70 koncertet december 30-án rendezik a Budapest Jazz Club-ban. Annak, hogy tegeződve beszélgetünk az az oka, hogy sok-sok éve készítettem a Attilával az első interjút, amit később újabb beszélgetések követtek.

Néhány nappal a zeneakadémiai koncert előtt megosztottál egy fotót három gitárról azzal az aláírással, hogy ők lesznek ott veled a koncerten. Így is lett?

Igen, tartottam magam ahhoz, amit ígértem. Miután kitaláltam a programot, gondolkodni kezdtem, hogy melyik gitárt vigyem, hiszen a negyvenöt éves pályafutásom során sokféle zenét játszottam, és ezekhez más-más gitárhang illik. Végül arra jutottam, hogy ez a jeles alkalom megérdemli, hogy három gitárral feldíszítve a színpadot és a hangzást történjen a koncert. Mindhármat elvittem, és nem bántam meg, mert mindnek van egy sajátos karaktere.

Mennyiből választottál?

Hétből. Gitárosoknál nem szokatlan, hogy több hangszerük van, mert, ahogy mondtam, mindegyiknek van egy jellegzetessége, ráadásul másfajta zenékre kényelmesek és alkalmasak technikailag.

Tizenvalahány éve, amikor az első interjút készítettük, meséltél az első gitárodról, ami meggypiros volt. Az megvan még?

Azt tizenkét évesen kaptam, de sajnos már nincs meg. Van viszont egy gyönyörű gitárom, amit nekem készített Megyesi Tibor hangszerkészítő mester monogrammal, az szintén meggypiros. Úgy látszik, ez a szín elkísér.

Melyik a gyűjtemény legrégebbi darabja?

Az L5-ös Gibson gitár 1968-ból. Az egy nagyon komoly széria volt, ebből a fajtából talán hetven darabot készítettek összesen. Nagyon örültem, hogy ezt meg tudtam szerezni valamikor 1980 körül, és azóta is ragaszkodom hozzá.

A László Attila 70 tulajdonképpen egy koncert három alkalommal előadva?

Nem, mindháromnál más a helyszín és részben a program is. Év elején játszottunk a MÜPA-ban, november 15-én a Zeneakadémia Solti termében, és december 30-án a Budapest Jazz Clubban lesz az utolsó jubileumi koncert. Azért az jó érzés, hogy többféle helyszínen, különböző körülmények között bemutathatom sokféle darabomat.

Ez a három helyszín – a MÜPA, a Zeneakadémia, és a BJC – három külön világ. Más a hangulat, mások a méretek, más a közönség….minden más. Vegyük sorba a hármat. Mi volt az első erőssége?

A MÜPA egy hangtechnikával minden szempontból nagyszerűen felszerelt helyszín, ami pont ennek a műfajnak a sokszínűségét képes megjeleníteni. Nagy örömömre felvétel is készült, visszanéztem már, szerintem ez volt életem legjobb koncertje! És valahogy a csillagok is nagyon szerencsésen álltak, mert minden résztvevő a legjobb formáját hozta, olyan légkör volt ott, ami szerintem egyedi. Nagyon boldog voltam.

Úgy tudom, hogy a jubileumi koncert kezdeményezője is a MÜPA volt.

Igen, felhívott Bércesi Barbara, hogy közeledik a 70. évforduló, és szeretné, ha egy koncerten ezt megünnepelnénk. Több időpont is szóba került, végül a januárit választottam, és így nagyon jól indult ez az év! És, ahogy előbb mondtam, jól álltak a csillagok is, mert sikerült egyeztetni a legalább tizenöt résztvevőt. Pedig nem volt egyszerű, mert külföldről is jöttek, Tony Lakatos Frankfurtból, Borlai Gergő meg Barcelonából. Nagyon nagy boldogság, hogy itt voltak, Gergővel a László Attila Quintet-ben annak idején négy-öt évet játszottunk együtt, Charlie zenekarában meg tizenöt évet, Tonyval pedig ’85-ben együtt alapítottuk a Things együttest, ami hét éven keresztül működött. És ott voltak persze a régi zenészbarátok, mint Oláh Kálmán, vagy Lattmann Béla.

Mi alapján állítottad össze a műsort?

Az volt a koncepció, hogy az első részben instrumentális darabokat játszunk, a másodikban pedig az énekes szerzeményeimet – itt többek között Charlie, Veres Mónika, és Szőke Niki működött közre.

Több hónap után, novemberben megint játszottatok egy László Attila 70 koncertet, egy a MÜPÁ-hoz kicsit sem hasonló helyszínen, a Zeneakadémia Solti termében.

A zeneakadémiai koncert más módon, de valami hasonlót idézett meg, mint a MÜPA, és hát mi lehet ennél szebb ajándék egy ilyen évforduló során! Itt a műsorral inkább jazzesebb irányba mentünk, és fúvósokkal kiegészítve játszottunk. Régi formációkat idéztünk meg, az első részben a László Attila Quintet-et, és a László Attila Fusion Circus-t három fúvóssal gazdagítva, a második részben pedig a László Attila Band-et. Több régi tanítványom is fellépett ezen a koncerten, akik a Zeneakadémia Jazz tanszékéről kikerülve befutott jazz zenészek lettek, mint például Fekete-Kovács Kornél vagy Bacsó Kristóf.

Majd’minden magyar, ötven évesnél fiatalabb jazz zenész a tanítványod volt….hányan lehetnek?

Múltkor összeszámoltam, ötszáz fölött vannak! Harminchat éve tanítok, vezetem a big bandet, improvizációs gyakorlatot tartok, korábban zenekari gyakorlatot is tartottam. Az a legjobb, hogy ezek nem felületes kapcsolatok, később kollégákként sokakkal van alkalmunk együtt játszani, meg hát három év big band muzsikálás egy szoros kötelék. Egyébként nagyon büszke vagyok arra, hogy az idehaza működő két professzionális big band tagjainak nyolcvan százaléka az én tanítványom volt.

Hogyan lehet közel ötven év terméséből egy-egy koncertre valót kiválasztani? Nagyon szigorúnak kellett lenned magadhoz, hiszen nyilván több darabot is megosztottál volna, mint amennyi belefér egy koncert műsorába.

Ez így van, de valamiért mégis nagyon gyorsan összeállt. Vannak kiemelkedő pontok egy zenében, és egy zenekar életében is vannak kiemelkedő darabok, emlékek, valami, ami nagyon bejött. Ezeket gyűjtöttem össze, és mint a puzzle, szépen összeállt minden. Szerencsére van választék, eddig tizenhárom önálló jazz lemezem jelent meg, amin saját szerzeményeim vannak. A program összeállítása tehát egyben számvetés is volt, valahogy adta magát, hogy mi az, ami oda passzol. A zeneakadémiai koncert abból a szempontból is kiemelkedő volt, hogy több olyan instrumentális darabot játszottunk, amit korábban csak ritkán adtunk elő – volt olyan is, amit erre az alkalomra meghangszereltem. És ahogy mondtam, a csillagok szerencsésen álltak a MÜPÁ-ban, és a zeneakadémiai koncertnél is: a szervezés is simán ment, tudtam, kik azok az előadók, akiket mindenképp szeretnék meghívni, és az első telefonra máris igent mondtak.

December 30-án rendezitek az utolsó László Attila 70 koncertet, ezúttal a Budapest Jazz Club-ban. Nyilván ez a műsor is összeállt már.

Ez a koncert lazább, intimebb lesz az előzőeknél, és zenében is egy oldott, klubszerű dolog akar lenni – így is állítottam össze a programot. Itt is fogunk játszani volt tanítványokkal, lesz László Attila-Oláh Kálmán Quartet, ami a Kálmánnal közös, harmincnégy éve tartó, rendszeres együttműködésünk újabb állomása Balázs Elemérrel és Lattmann Bélával, a második részben pedig a László Attila Quartet játszik, és Szőke Niki énekel.

Az eddigi koncerteken te voltál a műsor lelke, de biztos volt olyan váratlan pillanat, amire nem lehetett előre felkészülni.

Persze, sok szeretetteljes megnyilvánulást kaptam a kollégáktól, előjöttek régi emlékek. A januári koncerten például a nagyszerű fúvósokat úgy konferáltam fel, hogy ők olyanok lesznek, mint a koboldok, akik olykor felpattannak a színpadra, fújnak egyet, távoznak, majd visszajönnek. Mindjárt koncert után kaptam egy nagyon finom italt tőlük, és az volt ráírva, hogy a „koboldoktól”. De nem is ezek a gesztusok jelentették a legtöbbet, hanem a zenei részek: olyan érzéseket hozott ki mindkét koncert, amiket én magam sem tudtam elképzelni.

Egy László Attila 70 koncert nyilván az átlagosnál több érzelmet mozgat meg benned.

Ez nem egy ilyen random koncert, vagy úgymond session, egy alkalomra szóló összeállítás, ahol nagyon jó zenészek összegyűlnek, lejátszanak egy koncertet, aztán mindenki megy a dolgára, hanem itt valóban tíz-húsz éves, létező zenei közösségek játszanak együtt. Velük megint egy színpadon állni fantasztikus élmény, egymás szemébe nézünk, beszámolás, és „tűz….” – ez pótolhatatlan!

Bokor Gabriella

VIDEÓ

A Zeneakadémia Senior Big Band-je a MÜPA-ban: https://www.facebook.com/attila.laszlo.906/videos/261007343147245