Hírlevel archívum > Legato 7 – 2010 december > Támogatóink – Geszti László

Geszti László

Harminc évet töltött az olajiparban különböző vezető állásokban (Shell Interag Magyarországi Vezérigazgatója, MOL Nyrt Ügyvezető Igazgató, INA Elnök), jelenleg Független Tanácsadó.

Korábban milyen kötődése volt a zenéhez és a Zeneakadémiához?

-Gyermekként néhány évig a zenetanulás is a feladataim közé tartozott. Jót tett, mert megalapozta, hogy felnőttként zenehallgatóvá váljak. Az általam vezetett vállalat a nyolcvanas évek közepén segítette a Fesztiválzenekar indulását, később sokan követték a példánkat. Az egyik unokaöcsém, Massányi Tamás pedig klarinétművészként végzett a Zeneakadémián, ma a valenciai opera zenekarának tagja.

Nap mint nap találkozunk olyan nemes célokkal, ügyekkel, amelyeket érdemes támogatni. Ön miért éppen a Zeneakadémia mellé állt?

-Egy barátom hívta fel a figyelmem a Baráti Körre. Örömmel éltem a lehetőséggel, hogy sokak mellett én is segíthetem a fiatal művészeket.

-Ön részt vett a Baráti Kör november 14-én megrendezett koncertjén a Régi Zeneakadémián. Mi az, ami a hangversenyről elsőként eszébe jut, ami legjobban megérintette?

-A két óra úgy röpült el, mint egy pillanat. A tizenéves zongorista, a cimbalomvirtuóz játéka és Banda Ádám csodálatos hegedűművészete meghatározó élmény volt. Az ő teljesítményük – a tehetség és óriási munka eredménye – példaértékű. Bár sokan hallgatnák őket! Segítene szebbé tenni a sokszor fura mindennapokat.

Bokor Gabriella