Hírlevel archívum > Legato 11 – 2011 december > Támogatóink – Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária vezérigazgató-helyettese

AJTÓK A ZENE FELÉ

Rendezvényeinknek Jamniczky Zsolt is állandó résztvevője, akit ezúttal arról kérdeztünk, miért döntött a Baráti Kör támogatása mellett.

Mikor „kísértette” meg először a klasszikus zene?

-Az üzleti életben betöltött szerepünk velejárója hogy rengeteg meghívást kapunk különböző zenei rendezvényekre, illetve magunk is szervezünk partnereinknek hasonlókat. A klasszikus zene kikapcsolja az embereket, harmóniával tölti el a hallgatót, ezért nagyon sok barátom, ismerősöm szereti hallgatni ezeket a műveket. Annyira a mindennapok része lett mára ez az élmény, hogy az elsőre már nem is emlékszem. Sokat köszönhetek viszont azon művész ismerőseimnek, akik segítették fejleszteni ismereteimet ezen a téren és minden egyes alkalommal egy újabb és újabb ajtót nyitottak ki a klasszikus zene elmélyült szeretete felé.

Melyek a legmaradandóbb koncertélményei?

-Ha lehetek elfogult a saját programjaink irányába, akkor a Veszprémi Ünnepi Játékok előadásai mindig kiemelkedő élményt nyújtanak, szeretem Kocsis Zoltán zenéjét, Fischer Iván koncertjeit, többször jártam külföldön is meghallgatni neves opera előadókat. Az elnökünk, Kreuzer úr személyesen ismer több világhírű előadót, baráti kapcsolatokat ápol velük, néha még Pozsonyba is áthív minket egy-két kiemelkedő előadást meghallgatni.

Több nemes, támogatásra méltó cél létezik. Ön miért döntött úgy, hogy éppen a Zeneakadémia ügye mellé áll?

-A Zeneakadémia egy példamutató intézmény, tradicionálisan magas színvonalú programjaival, világszinten elismert szakmai munkájával, a fiatal tehetségek iránti elköteleződésével. Egy különösen kedves közös ügyünk a Bátor Tábor beteg gyerekeinek szóló karácsonyi koncertsorozat volt. Ez is mutatja fontos társadalmi ügyek iránti nyitottságukat.

Volt-e az utóbbi időben olyan Baráti Kör rendezvény, amelyre szívesen emlékszik vissza?

-Szinte az összes rendezvény jó hangulatú beszélgetésekkel, közös élményekkel telt, ezért nem is tudnék kiemelni közülük egyet. Inkább kívánnék ezen a fórumon is további nagyon jó munkát, kíváncsian és örömmel várjuk az új ötleteket, zenei finomságokat 2012-re is.