A ZENESZOBA TITKAI
Első látásra nem is lehet eldönteni, hogy Farkas Olívia valóban ennyire törékeny, vagy csak a súlyos csellóval a hátán látszik még inkább annak. De hiába végtelenül karcsú, nagyon jól bírja a pályával együtt járó fizikai, lelki, és idegi megpróbáltatásokat. A Zeneakadémia negyedéves hallgatója- akit a Baráti Kör is többször támogatott-, egymás után nyeri meg a zenei versenyeket.
Olíviáék várpalotai otthonában, – a szolfézstanár édesanya, és a hegedűtanár édesapa révén -, többféle hangszer is volt. A kislányt választhatott, de ő tudta, vagy legalábbis érezte, hogy sem a zongora, sem a hegedű nem érdekli igazán. A fantáziáját a cselló hangja és formája ragadta meg, de annyira, hogy ötévesen már el is kezdett csellóórákra járni. Kicsi, negyedes hangszert kapott, és óvodásoknak való kisszéket. Először csak pengették a csellót, ismerkedtek a húrokkal, vonót csak fél év után kezdtek használni. Négy év tanulás után a tanárnője, Szili Gabriella azt javasolta, hogy induljon az országos Friss Antal versenyen, amit az akkor kilenc éves kislány meg is nyert. Itt figyelt fel rá a zsűri elnöke, Onczay Csaba. Meghívta Olíviát a kurzusára, és az első alkalmat még további négy követte.
Amikor tizenkét éves lett, Onczay Csaba azt javasolta, felvételizzen a Zeneakadémiára, a különleges tehetségek osztályába. Ez sikerült is, úgyhogy magántanuló lett a várpalotai általános iskolában, és hetente három alkalommal járt fel busszal a zeneakadémiai órákra. Miután befejezte a nyolcadik osztályt, Pestre költözött kollégiumba, a közismereti tárgyakat a Bartók Konzervatóriumban tanulta, a zeneórákra pedig járt továbbra is a Zeneakadémiára. Ebben az időben már komoly versenyrutint is szerzett, tizenkét évesen második helyezett lett a Nemzetközi Popper Dávid versenyen, amit három évvel később meg is nyert. Az első külföldi versenyeken is túlesett már, 1998-ban három országban, Ausztriában, Horvátországban, és Németországban is indult egy-egy megmérettetésen, és mindenhonnan az első díjat hozta haza.
A Baráti Kör támogatásának köszönhető, hogy Olívia három alkalommal is megvehette a repülőjegyét Bloomingtonba, az Indiana University Summer Academy egyhónapos nyári kurzusára. Az ösztöndíjat a kinti egyetemtől kapta, a legnevesebb tanárok óráira járt, esténként pedig az egyetemen fellépő, világhírű előadók koncertjeire. Amikor első alkalommal vett részt a kurzuson, Starker János is meghallgatta, hogyan játszik. Persze borzasztóan izgult, és amikor meglátta, hogy a dolgozószobában még egy kis pódium is áll, még idegesebb lett. Felment a pódiumra, és amikor végre játszani kezdett, felengedett. Utána beszélgettek, főleg vonótechnikai tanácsokat kapott és további lehetőségeket. A következő évben megint elutazhatott a bloomingtoni Nyári Akadémiára, sőt, a harmadik alkalommal már Starker János fogadta három hétre, vagyis csak hozzá járt órákra. Ekkor már sokkal kevésbé izgult, és arra is alkalmat kapott, hogy órán kívül is beszélgethessen a Mesterrel. Olíviát és Onczay Csabát ugyanis Starker az otthonában is vendégül látta. Rengeteget sztorizott, mesélt például arról, hogy hogyan is dolgozott együtt például Rosztropoviccsal, meg a többi „Félistennel”, és a vendégeknek még a zeneszobát is megmutatta, ahol CD-k, lemezek, és csellók sorakoznak, a tálcán whisky, kis tartókban pedig cigaretta. Olyan este volt ez, amit valószínűleg évek múltán is pontosan fel tud majd idézni.
Az érettségi után minden úgy történt, ahogyan annak történnie kellett. Elkezdte a Zeneakadémia első évét, mestere Mező László lett. Olívia emellett folytatta a versenyzést is, de már kezdte érezni, hogy egyre nagyobb a nyomás, egyre nagyobb a tét. Amit viszont jónak és hasznosnak tart a versenyeknél, az, hogy általuk állandóan bővítheti a repertoárját. Rendszeresen részt vesz Ausztriában, a semmeringi Nyári Akadémián, ahol legutóbb első díjat kapott Kodály-interperetációjáért. A zeneszerzők közül egyébként Bach áll legközelebb a szívéhez, kis gondolkodás után még Haydnt említi.
A Zeneakadémia távol-keleti turnéján a zenekar cselló-szólamvezetőjeként vett részt, a nagy utazásból Tokió hatott rá legerősebben. A japán közönséggel kapcsolatban egyébként azt volt számára feltűnő, hogy sokan maszkban ülnek a nézőtéren, és hogy koncert közben a légy zümmögése is hallatszik. Vagyis senki nem köhög, nem lapozgat a műsorfüzetben, egyszerűen nem jön zaj a nézőtérről.
A jövőt illetően Olívia óvatosan fogalmaz. Hogy mivel lenne elégedett? Talán egy jó pozícióval egy jó zenekarban. A kamarazenében is folyamatosan próbálgatja magát, két évfolyamtársával, a hegedűs Laskay Zsuzsával, és a zongorista Pregun Tamással triót alakítottak, amellyel már versenyeken is indulnak. Koncertet is egyre többet adnak a Trio Intenso-val, aztán hogy mi lesz diploma után, majd hozza az élet.
Bokor Gabriella