A TALÁLT TROMBITA

Tóth Balázs, a Zeneakadémia ötödéves trombita-szakos hallgatója igazi díjhalmozó. A Baráti Kör támogatásával utazott 2007-ben Düsseldorfba, 2008-ban pedig Dél-Koreába, a Nemzetközi Rézfúvós Versenyre, és mindkét helyen első díjat nyert. Tavaly a   Fesztiválzenekar Végh Sándor Versenyét nyerte meg, ez év őszén pedig a Budapesten megrendezett Nemzetközi Rézfúvós Versenyen kapott különdíjat. Első tanára édesapja volt, aki jelenleg is a balassagyarmati zeneiskolában tanít trombitát és kürtöt.

– Ön szeretett volna trombitálni tanulni, vagy az édesapja döntött így?

– Is-is. Persze, én is szerettem volna, mert láttam, hogy apa trombitál, aztán hat éves koromban egyszer csak találtam otthon egy hangszert. Megkérdeztem, kié, közölte, hogy az enyém, és azt is, hogy holnaptól trombitálunk.

– Apukája kemény tanár volt?

– Igen, de azért az elején mégis csak úgy kezelt, mint egy hat, hét, nyolc évest, szóval az első néhány év inkább próbálkozás volt. Aztán elmentem egy meghallgatásra Velenczei tanár úrhoz, -aki most is tanít -, és eldöntöttük, hogy felvételizem a Konziba. Attól kezdve már nagyon keményen dolgoztunk apával. .

– Fantasztikus szólókarrierről álmodozott?

– Ezzel kapcsolatban már akkor is vívódtam, nem tudtam eldönteni, hogy mit szeretnék, szólózni, vagy zenekarban játszani. Ez a meghallgatás Velenczei tanár úrnál elég nagy hatással volt rám. Ő már akkor a Berlini Filharmonikusok első trombitása volt, én meg. néztem a tévében a koncertjeiket. Nagyon tetszett, és arra gondoltam, milyen jó lenne, ha egyszer én is bekerülhetnék egy ilyen zenekarba. Ugyanakkor ott volt a másik oldal is, Maurice André lemezein nőttem fel, szóval a szólókarrier is izgatott. Nem tudtam dönteni sem akkor, sem később.

– És most már tud?

– A kérdés mostanában oldódott meg, mindenképpen zenekarban szeretnék játszani. Voltak szólókoncertjeim, kipróbálhattam, hogy milyen ez a világ, és rájöttem, hogy nem nekem való. Azt a részét, amikor bemegyek a színpadra trombitálni, még élvezem, a körítést viszont nehezen viselem. Borzasztóan egyedül éreztem magam, amikor ezekre a koncertekre utaztam, ültem a hotelszobában, kicsit gyakoroltam, de nem igazán tudtam mihez kezdeni. És igaz, hogy szólistaként jelentősebbeket lehet trombitálni, de zenekarban sokkal több félét játszhatok. Ráadásul Mahlerről meg Beethovenről sem kell lemondanom…

– Úgy tűnik, nagyon jól bírja a versenyekkel járó stresszt.

– Igen, a szeptemberi budapesti verseny már a hatodik volt. Ezzel nincs probléma, nem visel meg, ha ki kell állni egyedül a színpadra. Azért kezdtem bele, mert mindenképpen szerettem volna elindulni a Maurice André versenyen, és valami nevet szerezni. A verseny egy szükséges rossz, nagyon szubjektív a megítélés, hiszen egy ötperces produkció alapján lehetetlen eldönteni, hogy ki a jobb. Ugyanakkor rengeteget tanultam a versenyekre való felkészülésekből, és sokkal magabiztosabb lettem. Versenyről versenyre érzem, hogy egyre könnyebb kiállnom a színpadra.

– Tavaly megnyerte a Fesztiválzenekar Végh Sándor versenyét. Itt is magabiztosan indult?

– Egyáltalán nem. Először azt gondoltam, mi keresnivalóm lenne itt, de végül megpróbáltam. Hatalmas meglepetés volt, hogy sikerült. Akkor már fél éve játszottam a Fesztiválzenekarral, viszonylag rendszeresen.

– Hogyan került hozzájuk?

– Ez a mai napig rejtély. Épp a düsseldorfi versenyen voltam, amikor a telefonomon láttam egy nem fogadott hívást egy ismeretlen számról. Visszahívtam, így kezdődött. Nem tudom, ki ajánlott, nyilván Velenczei Tanár Úr keze is benne van.

– Milyen volt az első találkozás? Biztosan izgult.

– Igen, de az első próbán rögtön oda jött Fischer Iván, üdvözölt, azt mondta, örül, hogy együtt játszhatunk, és jó munkát kívánt. Akkor megnyugodtam. Nagyon jó légkörben dolgozunk azóta is. Lassan már két éve vagyok náluk kisegítőként.

– Ez mit jelent? Valamiféle tartalék?

– Tulajdonképpen igen. Rendszeresen hívnak olyan művekhez, amelyekben több trombita van. Majdnem minden hónapra jut egy koncert, játszom. Mahler 3.szimfóniájában, Sosztakovics 11.Szimfóniájában, a Walkűr harmadik felvonásában, a Fantasztikus szimfóniában, Bruckner 7.szimfóniájában, szóval van bőven lehetőség.

– Áprilisban a Fesztiválzenekarral Haydn Trombitaversenyét játssza, júniusban szeretné megszerezni a diplomáját, és emellett most egy berlini lehetőséget is kapott. Sűrű lesz az év…

– Igen. A napokban tudtam meg, hogy sikerült a felvételim a Berlini Filharmonikusok két éves Zenekari Akadémiájára. Novemberben utazom, de ezzel párhuzamosan az itthoni feladatokat és a zeneakadémiai ötödévet is szeretném elvégezni. Ha lesz rá alkalom, a Berlini Filharmonikusoknál is kisegíthetek majd néhány koncerten, – épp úgy, mint a Fesztiválzenekarnál-, és ez számomra egy újabb óriási lehetőség.