SZOFTVERFEJLESZTŐ ORGONAMŰVÉSZ

Első látásra úgy tűnik, a címben említett két területnek nem sok köze van egymáshoz, Harmath Dénes életében viszont a két tevékenység szorosan összefonódik. Dénes, aki június elején tartotta orgona-diplomakoncertjét, korábban már informatikus-mérnök diplomát szerzett a Műszaki Egyetemen, és mivel a másoddiplomás képzésnek komoly anyagi vonzatai vannak, a költségekhez a Baráti Kör is hozzájárult.

–Biztos több informatikus is van, aki a szabadidejében zenél, de hogy valaki ezt a kettőt párhuzamosan űzze, ráadásul hivatásszerűen… azért az ritka.

-Nekem mindkettő a szenvedélyem, a műszaki érdeklődés éppúgy, mint a zene. Kiegészítik egymást, és elválaszthatatlanok. Ötéves koromtól zongoráztam, és egy idő után azon kezdtünk gondolkodni a tanárommal, hogy talán jó lenne megpróbálni egy második hangszert is. Én még nem ismertem magam eléggé, ő viszont engem igen, és ezért az orgonát ajánlotta, úgy gondolta, az illene leginkább az egyéniségemhez. Az ötlet bevált, tizedik osztályban  elkezdtem orgonálni. Nem sokkal később – ugyancsak a tanárom jóvoltából – már templomi szolgálatot is végeztem a Horváth Mihály téri Szent József templomban. Ma már látom, hogy épp ezt a két hivatást érzem magaménak: az egyházzenei tevékenység és a szoftverfejlesztés – ami később jött – kitölti a napjaimat.

–Maradjunk még a zenénél. Az előbb említett tizedik osztály valamelyik zenei iskolában volt?

-Igen, ötödiktől egészen érettségiig a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolába jártam, tehát a kórusélet is nagyon fontos számomra. Most is énekelek a volt iskolám Cantate vegyeskarában, de tagja vagyok a Zuglói Filharmóniának is. Érettségi után ugyanis a Szent István Konzervatóriumban tanultam három éves orgona-szakképzésen, és az iskola befejezése után is maradtam az oratóriumkórusban és a zenekarban. Ide akkor hívnak, ha szükség van orgona szólamra, vagy esetleg continuóra, amit szintén nagyon szeretek. Ezen kívül még a Belvárosi Ferences Templomban is kántorizálok, és ott is van egy kamarakórus, amiben éneklek.

–Ennyi minden mellett hogy fér bele az életébe az informatika?

-Egyrészt praktikus szempontokból is bele kell férnie, hiszen ez biztosítja a megélhetésemet, másrészt már felső tagozattól kezdve nagyon érdekelt az informatika, és főleg a szoftverfejlesztés. Az érettségi idején elhatároztam, hogy mivel még nem vagyok olyan szinten orgonából, hogy a Zeneakadémiára menjek, ezért Konzervatóriumba jelentkezem, mellette pedig felvételizem a Műegyetemre. Az egyetem után két évig teljes állásban dolgoztam programozóként, hogy a zeneakadémiai másoddiplomához szükséges költségeknek legalább egy részét összegyűjtsem. A hiányzó részhez kaptam segítséget a Baráti Körtől.

–Most végez a Zeneakadémián? Emellett is dolgozik informatikusként?

-Igen, de most csak félállásban. Igazából éppen így képzeltem el korábban az életemet: szolgálatot teljesíthetek miséken és koncertezhetek, de azért annyi lehetőség nincs erre, hogy emellett ne lehetne a kenyérkereső foglalkozásomnak is élni.

–Tehát így fér meg szépen egymás mellett a két nagy szenvedélye.

-Abszolút, és nagyon erősen hatnak is egymásra, nem fizikai, hanem mentális szinten. A zenében is az a legfontosabb, hogy arról, amit a zeneszerző leírt, kialakítsunk a fejünkben egy képet, és ezt közvetítsük a közönség felé, vagyis hogy kifejezzük magunkat és a szerző szándékát a zene nyelvén. A programozás voltaképpen ugyanerről szól: ez is egyfajta kommunikáció, arról van szó, hogy hogyan tudjuk az embereknek egy programnyelven – ez persze formálisabb, mint a zene nyelve, de mégiscsak egy nyelv – minél expresszívebben kifejezni magunkat, közölni azt a szándékot, ami a fejünkben van.

–Érdekes párhuzam. Mostanában azonban inkább a zene került előtérbe, hiszen készült a diplomakoncertjére, előtte pedig Franciaországban járt orgonanézőben.

-A tanszakunk minden évben szervez külföldi orgonanéző túrákat. Tavaly Németországban jártunk, egyebek közt Arnstadtban, amelynek Újtemplomában egy ideig a fiatal Johann Sebastian Bach volt az orgonista. Óriási élmény volt itt, az eredeti helyszínen eljátszani Bach arnstadti évei alatt született darabjait.

–Vagyis ahhoz, hogy a lehető leghitelesebben tudjon megszólaltatni egy művet, érdemes elmenni oda, ahol keletkezett.

–Pontosan. Az igazi nagy orgonaépítők részletesen kidolgozott koncepció alapján dolgoztak: ebben benne volt minden paraméter, tehát a hely akusztikája, a gyülekezet igényei, az akkori időszakra jellemző komponált orgonairodalom, és az improvizációs igények a liturgiában. Ahhoz, hogy a különböző korszakok, stílusok, és nemzetek orgonazenéjét hitelesen tudjuk előadni, muszáj egy olyan hangzásideálra szert tennünk, amit csak ott helyben, ezeken a külföldi hangszereken tapasztalhatunk meg. Ez azért is lényeges, mert minden szerzőt az a hangzás inspirál, amit a saját hangszerén elő tud állítani, és arra képzeli el a darabjait. Vegyünk egy egészen prózai példát, az összeköttetést a játékos és a sípok között. Az, hogy a rendszer mechanikus, pneumatikus, vagy elektromos, nagyban befolyásolja a játékmódot és a lehetőséget, amelyet a hangszer ad. Szóval ezért is nagyon fontos, hogy megismerhessük és a saját játékunkkal megtapasztalhassuk ezeket a hangszereket.

–Áprilisban, a franciaországi túrán nyilván volt erre lehetőségük.

-Igen, Epernay-ben például van egy szinte eredeti állapotban megmaradt Cavaillé-Coll hangszer, amin sok gyakorlási lehetőséget kaptunk. (Aristide Cavaillé-Coll a 19. század leghíresebb francia orgonaépítője volt – a szerk.) Játszhattunk a párizsi Saint-Sulpice templomban a világ egyik száz regiszteres orgonáján, Juvigny-ben pedig kipróbálhattunk egy restaurált historikus francia barokk orgonát. Megnéztük a Versailles-i királyi kápolnában álló kópiahangszert is, ami a leghívebben próbálja a francia barokk hangzást visszaadni. Újonnan épült ugyan, de elég jól sikerült.

–Melyek azok a művek, amelyek előadásához a franciaországi út során közelebb került?

-Epernay-ben, illetve a Saint-Sulpice-ben a francia szimfonikus orgonastílus, tehát a romantika végi, nagy szimfonikus zenekart imitáló orgonahangzást elérni próbáló szerzők, César Franck, Charles-Marie Widor, Louis Vierne műveihez. A legfantasztikusabb viszont az volt, amikor a párizsi Sainte-Trinité-ben Messiaen műveket játszhattam, hiszen ennek a templomnak élete végéig Olivier Messiaen volt az orgonistája. Olyan érzés volt, mintha ott lennék az ősforrásnál, úgyhogy a franciaországi út során ez jelentette nekem a legnagyobb élményt.

Bokor Gabriella