UTAK ÉS TEMPLOMOK – Beszélgetés Rajk Judittal

A Westminster katedrálisban is énekeltek a Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének hallgatói, és nem ez volt az egyetlen különleges hely, ahol megfordultak: a tanulmányutakon sokszor ők is bekapcsolódhatnak egy-egy helyi egyházi szertartásba. Az utakat a tanszék egyik tanára, Rajk Judit szervezi, akivel jó néhány évvel ezelőtt már beszélgettünk itt, a Legatoban, mégpedig az előbb említett londoni utat követően.

Amikor utoljára találkoztunk, azt mondtad, igyekeztek minden évben szervezni egy tanulmányutat a diákoknak. Ez a hagyomány megmaradt?

Utolsó beszélgetésünkkor még élt Dobszay tanár úr, az a nagy, angliai kirándulás volt az utolsó út, amin ő részt vett. Ezután rám hagyományozta ezeknek az utaknak a szervezését, én pedig igyekszem a külföldi tanulmányi kirándulásokat rendszeressé tenni. Adódhatna a kérdés, hogy miért mindig külföldre utazunk: az egyházzenei pálya nagyon összetett, gyakran előfordul, hogy utaznia kell a muzsikusnak. Ráadásul nem csak egyedül, mint egy zongoristának vagy egy énekesnek, hanem magával kell vinnie egy egész kórust, vagy egy egyházközösségnek a tagjait. Éppen ezért az útjaink során a hallgatók nem csak nézelődnek és tanulnak, hanem már az előkészítés folyamatába is bevonom őket. Van, aki kiselőadásokat tart az adott város történetéből, látnivalóiból, más a szervezésben vagy a pályázatban, esetleg a  szálláskeresésben segít. Sokszor vendégelőadót is hívunk, történészt vagy művészettörténészt, aki a saját pályája szemszögéből mesél arról az országról, ahová utazunk.

Az utóbbi időben merrefele jártatok?

Ugyanúgy, ahogy a képzésünk, az útjaink is sok irányúak, de mindig van egy közös fókuszpont: hogy egyházzenei tanulmányainkhoz kapcsolható legyen az a város. Ráadásul ilyenkor olyan kollégákat is megismerünk, akik később eljönnek hozzánk, a Zeneakadémiára mesterkurzust tartani. Az elmúlt időszakban volt egy nagyon érdekes és hasznos utunk a Délvidéken: először Szabadkán álltunk meg, és megnéztük, milyen egyházzenei élet folyik a városban, majd a Fruska Gora hegység egyik kolostorában a szerb ortodox liturgiával és zenével ismerkedtünk. Ezután következett Belgrád, ahol az ottani egyházzenei tanszék vezetőjével, Nikola Popmihajlovval és együttesével részt vettünk egy húsvéti szerb ortodox szertartáson. Belgrádból Zágrábba mentünk, ahol az Érseki Könyvtárban nagyon jelentős, magyar kódexeket őriznek, ezeket a dokumentumokat a hallgatók kézbe is vehették. A Zágrábi Antifonáléban vannak egyébként a legismertebb karácsonyi gregorián dallamaink, és ezeket ott helyben el is tudtuk énekelni.

Fruska Gora egy kolostorában

A belgrádi szertartáson is énekeltetek?

Az ortodox szertartásokra az a jellemző, hogy egy vagy két férfikórus látja el a szolgálatot, a hívek nem énekelnek. A szertartás után azonban a professzor tartott nekünk egy kiselőadást is, ahol megkaptuk a kottákat, és megpróbáltuk elénekelni az énekeiket. Ez volt tehát a délvidéki utunk. Tavaly Csehországban jártunk, a cseh protestantizmussal ismerkedtünk. Az idei program is megvan, Húsvét után Szlovákiába, a Felvidékre megyünk, Pozsony, Nagyszombat, és a Kodály örökségről is ismert Galánta lesz az útvonal. Ez elsősorban katolikus vidék, itt ennek a felekezetnek az egyházzenéjét lehet leginkább megismertetni a hallgatókkal. Azt tervezzük, hogy Nagyszombatban éneklünk majd valamelyik templomban, Pozsonyban pedig megnézzük a szintén nagyon fontos magyar vonatkozású kódexeket – ott van például egy egész, Szent Mártonhoz kapcsolódó vesperás sorozat a XVI. Századi Anna Hannsen Schuman kódexben. Úgyhogy örülnék, ha a pozsonyi dómban, ami mégiscsak koronázó templomunk is  volt, lehetne ebből az anyagból egy vesperásunk, amit egy kis koncert is követne.

Most hirtelen eszembe jutott egy város, ami egyházzenészek számára minden bizonnyal különösen érdekes: Wittenberga. Ott jártatok?

Pár évvel ezelőtt volt egy nagy kirándulásunk Dél-Németországba, gyakorlatilag Bach útját követtük végig, de óhatatlanul bekapcsoltuk a látnivalókba a Lutheri hagyományoknak a megismerését is. Nem volt szerencsénk, mert a Reformáció 500. évfordulója előtt voltunk egy vagy két évvel, és az ünnepre készülő felújítások miatt sajnos szinte minden zárva volt.

Amikor legutóbb beszélgettünk, éppen hazaérkeztetek a nagy, angliai utatokról, ami igazán sikeres volt, még a Westminsterben is énekeltetek. Vagyis még az anglikán egyházi tradíciót is megismerhették a hallgatók.

Tulajdonképpen ez a célja ezeknek az utaknak. Itthon Magyarországon a katolikus és a két nagy protestáns felekezetnek, az evangélikusnak és a reformátusnak az istentiszteleteit, illetve szertartásait, liturgiáit elég jól ismerjük. A pár száz kilométerre lévő Délvidék ortodoxiáját, vagy akár a román ortodoxiát, a görögöt, az oroszt viszont már jóval kevésbé, és ugyanez a helyzet az anglikánnal is. Ez egy nagyon furcsa liturgia, mivel sok mindenben megtartotta a tridenti zsinat előtti hagyományokat, tehát egy igazán autentikus liturgia formát használnak mind a mai napig. Ehhez komoly egyházzenei képzés is kapcsolódik, a templomok köré szerveződött kórusoknak remek iskoláik vannak, amiket végig is látogattunk. Ugyanezt megtettük egyébként Lipcsében is, a „Bach nyomában” utunkon, ott a Tamás templomban hallgattuk meg a „Thomanereket”.

A Zágrábi Kódex tanulmányozása

Hasonló rendszerben működnek?

Igen, de a hangzásuk nagyon más. Ha ugyanazt a művet elénekeltetjük a híres lipcsei Tamás templom kórusával és a Westminster gyerekkarával, akkor az ember rögtön felismeri, hogy más énektechnika, más képzés, más frazeálás, más tempó, egyszerűen az egyik egy angol, a másik pedig egy németes hangzás. De ugyanígy meghallgattuk például Bécsben a Wiener Sängerknaben kórusát, ott is liturgia keretében, egy vasárnapi katolikus misén.

Ha nem lennének anyagi korlátok, mi lenne a vágyad, hova vinnéd el a növendékeidet a legszívesebben?

Jártunk már ugyan egy nagy angliai úton, de jó lenne oda megint elmenni, mert az anglikán liturgiát, az angliai oktatási formát, illetve éneklésmódot mindenképpen meg kell ismerniük a hallgatóknak. Róma is nagy álmom volt, de oda már sikerült eljutnunk, fantasztikus út volt az is. Az igazi nagy vágyam viszont az lenne, hogy egyszer elvihessem a hallgatóinkat Törökországba, elsősorban Isztambulba, ahova én rendszeresen járok tanítani és énekelni is. Úgyhogy elég jól ismerem már a várost, és nemrég egy tanulmányúton is részt vettem, amit az ELTE Vallástudományi intézete szervezett. Fantasztikus volt, Isztambulban, azaz az egykori Bizáncban gyakorlatilag minden felekezet és liturgia jelen van. Déri Balázs kollégámmal, aki nálunk az Egyházzene tanszéken is tanít, végigjártuk mindet, ott székel a görög ortodox pátriárka, találkoztunk örmény katolikusokkal és örmény ortodoxokkal, grúzokkal, ferences katolikusokkal, jelen van a zsidó liturgia, szefárd és askenázi zsinagógája is van a városnak, és természetesen a muszlim közösség szertartásaira is elmentünk. Mindez hihetetlenül érdekes volt, úgyhogy nekem az a nagy vágyam, hogy legalább Isztambulig elmenjünk. Ha viszont lenne rá mód és pénz, akkor a hallgatókat és a kollégákat Kappadókiába is elvinném: elképesztő, hogy mennyi kincs található ezen a vidéken, az ősi zsidó hagyománynak ugyanúgy megvannak ott a forrásai, mint a korai kereszténységnek, és Szent Pál egykori útját is végigjárhatnánk.

Bokor Gabriella