ZENEAKADÉMIA EGY PERCBEN

A 144. tanév kezdetén, 2019. szeptemberében, érdemes kicsit visszatekinteni a kezdetekre, és néhány „sarokkőre” a Zeneakadémia történetében, természetesen a teljesség igénye nélkül. Az első tanévet 1875. november 15-én nyitották meg a Hal tér 4. számú ház második emeletén, mégpedig harmincnyolc növendékkel és öt tanárral. Az épület hamarosan szűknek bizonyult, és négy évvel később, 1879 őszén az Akadémia a Sugár útra, a mai Andrássy útra költözött. Liszt lakását az első, Erkelét pedig a második emeleten rendezték be – ezt az épületet ismerjük ma Régi Zeneakadémiaként.

A zongora és az orgona mellett idővel megjelent a többi hangszer is, elsőként – 1884 őszén – a hegedű. Az első tanár Huber Károly, a Nemzeti Színház zenekarának egykori koncertmestere és karnagya volt, de váratlan halála miatt már egy évvel később fia, az akkor már Európa-szerte ismert hegedűművész, Hubay Jenő vette át a tanszéket. Hubay Joachim Józsefnél tanult Berlinben, és már egész fiatalon a brüsszeli királyi konzervatóriumban tanított, amit szívesen „felcserélt” a Zeneakadémiára. A következő öt évtized során pedig – egy idő után igazgatóként is – ő lett a Zeneakadémia és az egyetemes magyar hegedűoktatás emblematikus alakja.

A hegedűt gyorsan követte a cselló: 1886 végén született döntés a gordonka tanszék felállításáról, és megint csak egy egész Európában ismert és elismert nevet sikerült megnyerni és Pestre csábítani: a prágai születésű David Poppert, a korszak egyik legrangosabb muzsikusát. Popper – aki zeneszerzőként is hozzájárult a csellóirodalom gyarapításához – 1886-tól egészen haláláig, 1913-ig Pesten maradt és tanított az Akadémián, lerakva ezzel a magyar csellóoktatás alapjait.

Egy másik emlékezetes dátum: 1907. május 12-én nyílt meg az új, a mai épület, és ekkor kapta a Gyár utca Zeneakadémia előtti, széles szakasza a Liszt Ferenc tér nevet. A réginél jóval tágasabb épületbe már lényegesen több növendék járhatott, és természetesen új tanárokat is felkértek. Ebben az időben kezdett tanítani az Akadémián Bartók, Kodály, és a következő évtől Weiner Leó. A Zeneakadémia 1925-ben érte meg fennállásának 50. évfordulóját, és ekkor vette fel – Hubay kezdeményezésére – Liszt Ferenc nevét. Az ő öröksége pedig oly annyira eleven, hogy ma már a Liszt tanítványok ötödik generációja tanít a Zeneakadémián.

Bokor Gabriella