EGY FESZTIVÁL KÉPEI

Óriási érdeklődés kísérte november első hétvégéjén a Zeneakadémia többnapos Épületbúcsúztató Fesztiválját. A rendezvény tapasztalatairól Fazekas Gergely egyetemi tanársegéddel, a Liszt Akadémia művészeti koordinátorával beszélgettünk.

– A szombati, 13 órára meghirdetett épület bemutató- túrát néztem ki magamnak a programból, abban reménykedve, hogy ebédidőben talán kevesebben jönnek. Nem így lett, annyian voltunk, hogy egyszerre három vezetést kellett indítani. Számítottak egyáltalán ennyi érdeklődőre?

– Titkon nyilván számítottunk rá, de komolyan nem hittünk benne. Az egész Épületbúcsúztató Fesztivál egyik legfontosabb tapasztalata, hogy mekkora igény van effajta programokra, amikor az emberek betekinthetnek a kulisszák mögé. Megdöbbentő és rendkívül örömteli volt a nyilvános zenetörténet órák látogatottsága is. A XXXVII- es teremben, ahova legfeljebb nyolcvan diák fér be, ezúttal több mint százan hallgatták a zenetörténet előadásokat, sokan a folyosóról. A jövő Zeneakadémiájának figyelembe kell vennie az efféle igényeket, hogy a megnyitás után ennek fényében alakíthassa ki a közönséggel való „régi-új” kapcsolatát.

– A koncertek mellett szervezett kísérőprogramok közül melyik vonzotta a legtöbb látogatót?

– Jellegüknél fogva a zenetudós hallgatók által vezetett túrák és a zenetörténet órák voltak a leglátogatottabb programok, és ezek aligha összemérhetőek a kisebb termekben megrendezett hallgatói koncertekkel, amelyek olykor párhuzamosan is zajlottak. Hatalmas sikert aratott a jazz-tanszék péntek éjjeli koncertje a Kisteremben ahol emberemlékezet óta nem voltak ilyen sokan -, még az erkélyen is álltak -, illetve a szombat délelőtti népzenei matiné ugyanott. Az egész Fesztiválnak volt valami különleges atmoszférája, mintha a látogatók és a fellépők egyaránt érezték volna, hogy ezúttal valóban történelmi pillanatoknak lehetnek résztvevői.

– Családi programokat is szerveztek. Ön hogyan látta, hozták a szülők a gyerekeket? Vagy ez még nem igazán bevett szokás Magyarországon?

– Többféle gyerekprogram várta az érdeklődőket, ezeknek a „Lisztkukacok Akadémiája” gyűjtőnevet adtuk. A legkisebbekre zeneakadémisták vigyáztak, afféle zeneovi keretében: táncoltak, énekeltek, hangszereket nézegettek. A nagyobbak rendszeres időközönként indított „akadályversenyen” vehettek részt, az épület különböző pontjain zenei feladatokat kellett megoldaniuk, és azok között, akik ezeket sikerrel teljesítették, ajándékokat sorsoltunk ki. Egyébként vezetett épületbemutató-túrákat is szerveztünk külön a gyerekeknek. Saját tapasztalatom csak a zeneoviról van: két és fél éves kislányom nagyon élvezte, de persze –kívülről – a többi „Lisztkukac” program is nagy siker volt. Egy további különlegességről sem szabad elfeledkezni: Kokas Klára és műhelyesei a kupolateremben tartottak bemutató foglalkozásokat, amit ugyancsak rendkívüli érdeklődés kísért.

– A hír, hogy Kocsis Zoltán egyetlen nap alatt vezényli majd el Beethoven összes szimfóniáját, szinte órák alatt terjedt el a városban. Bizonyára sokkal többen szerettek volna eljönni a koncertekre, mint ahányan végül bejutottak.

– Itt egyszerűen arról volt szó, ami más jelentős hangverseny esetében is előfordul, vagyis hogy pillanatok alatt teltházas lett a produkció. Egy fesztivállal ennél jobb dolog nem történhet. Az persze sajnálatos, hogy sokan nem jutottak be, de hát a Zeneakadémia nagytermének véges a befogadóképessége, és ez a felújítással sem fog megváltozni: a tetszőlegesen bővíthető hangversenytermet még nem találták fel.

– Egyelőre valószínűleg nem is fogják. Adódtak egyébként a Búcsúfesztivál során olyan helyzetek, amelyek Önöket is meglepetésként érték?

– Ilyenek alighanem minden fesztivál során adódnak, úgyhogy a Zeneakadémia Épületbúcsúztató Fesztiválja sem jelentett ez alól kivételt. Sőt. Tekintettel arra, hogy az egészet egy néhány emberből álló csapat szervezte és vezényelte le, ráadásul minimális pénz állt rendelkezésre – valamennyi fellépő lemondott a honoráriumáról, amit ezúton is köszönök-, a szervezés folyamata akár meglepő helyzetek sorozataként is leírható volna. Mindez persze főpróba volt, Batta András, az intézmény rektora is ezzel a félig titkolt céllal hívta életre az egészet: az épület bezárása előtt ki kellett próbálni, hogy képesek vagyunk-e önálló koncertszervező „cégként” működni, hiszen a felújítás után minden infrastrukturális feltétel adott lesz ahhoz, hogy nagytestvérünk, a Művészetek Palotája mellett afféle klasszikus zenei gyöngyszemként önálló hangversenyrendezőként is jelen legyünk a budapesti koncertéletben. És bármilyen nehéz pillanatokat is éltünk át közben, a főpróba egyértelműen sikeres volt. Hogy ne térjek ki a kérdés elől: meglepő volt, amikor a vezetett túrára várókkal megtelt az aula, és ezt valamilyen módon kezelni kellett, meglepő volt, hogy ennyi koncertet kellett egy hét alatt próbákkal-főpróbákkal egymás mellett levezényelni. És hogy egy egészen konkrét esetet is mondjak, meglepő volt, amikor egy utolsó pillanatban bekövetkezett műsorváltozást kellett bekonferálnom a nagyszínpadon, és mivel nem készültem erre, nem voltam megfelelően felöltözve. Végül a rektor úr adta kölcsön a zakóját arra a másfél percre.

– Akkor számíthatunk arra, hogy 2011-ben „Nyitófesztivállal” várnak minket?

– Mindenképpen. Ha a szervezést még nem is kezdtük el, már gondolkodunk azon, hogy mi is lenne méltó a megújult Zeneakadémiához. Ötleteink már vannak, lelkesedésben sincs hiány, reméljük, pénz is lesz rá.

Bokor Gabriella