Hírlevel archívum > Legato 38 – 2015 április

Legato 38 – 2015 április

EXKLUZÍV – László Attila

KAPCSOLÓDÁSOK

Tizenkét évesen egy nápolyi utazás alkalmával a szüleitől kikönyörgött egy meggypiros gitárt – ez volt a kezdet. Ez történetesen éppen ötven éve történt, épp akkor, amikor „megszületett” nálunk a Jazz Tanszék – ahol egyébként 1987 óta tanít. László Attilával, a magyar jazz élet egyik legmeghatározóbb alakjával, pályáról, tanításról, társakról – és persze gitárokról beszélgettünk egy, a Trio Midnight-al közös koncertje után.

A BARÁTI KÖR HÍREI

Márciusban tartotta meg éves Közgyűlését a Liszt Ferenc Zeneakadémia Baráti Köre Egyesülete. A beszámolók alapján a tagság tájékozódhatott arról, hogy melyek voltak a tavalyi év tevékenységének súlypontjai.

LISZT-DÍJASOK

A Baráti Kör régebbi és jelenlegi támogatottjai is szerepelnek az idei Liszt Ferenc-díjjal kitüntetett muzsikusok között. A zongoraművész Balázs János legközelebb május 3-án Lajkó Félix partnereként lép színpadra a Nagyteremben, az őszi müncheni ARD versenyen is diadalmaskodó gordonkaművész, Várdai István pedig május 31-én Frankl Péterrel ad koncertet.

FARKAS GÁBOR A CARNEGIE HALL-BAN

A Zeneakadémián is tanító zongoraművész, Farkas Gábor kapta a New York Concert Artist&Associates által kiírt verseny fődíját, amelyre 35 évesnél fiatalabb zongoristák pályázhattak a világ bármely országából. A díjnyertes muzsikus 2016-ban debütáló koncertet adhat a Carnegie Hall-ban, és egy szólóalbumot készíthet a Steinway&Sons kiadójánál.

JERUZSÁLEMI TAVASZ

Harmadik alkalommal rendezték meg a Zeneakadémia és a Jeruzsálemi Zene-, és Táncakadémia közös workshopját. Tavaly az izraeli diákok jöttek Budapestre, ezúttal pedig – épp úgy, mint két éve – tíz magyar zeneakadémista utazott Jeruzsálembe, hogy egy héten át együtt próbáljon és koncertezzen tíz izraeli hallgatóval. A fiatal muzsikusok közös gálakoncertjét – amit március 2-án rendeztek Tel Avivban – az izraeli rádió is rögzítette.