A BARÁTI KÖR ÉS A ZENEAKADÉMIA HÍREI

ÉRTÉKES RITKASÁGOKKAL GAZDAGODOTT A LISZT MÚZEUM

A Baráti Kör tavaly nyáron, egy párizsi aukción vásárolta meg a Zeneakadémia számára azt az Erard-útizongorát, amely immár felújított állapotban a Liszt Emlékmúzeumban kapott helyet. Az Erard szalon hivatalos irata szerint a háromoktávos hangszer1827 júniusában készült Caroline Saint-Cricq grófkisasszony, Liszt Ferenc akkori tanítványa – és egyúttal első nagy szerelme – számára. A különleges hangszert, valamint Schubert Erlkönig című dalának Liszt által készített autográf zenekari átiratát, és a Liszt egyik barátját, Táborszky Nándort ábrázoló, 1875-ben készült festményt február végén, egy hangversennyel egybekötött ünnepségen mutatták be a Liszt Emlékmúzeumban.



ZENEAKADÉMIAI VERSENYGYŐZELMEK

Március 7-9 között rendezték Debrecenben a XI. Országos Dohnányi Ernő Kamarazenei Versenyt. A háromnapos találkozón 5 egyetem 27 kamaracsoportja szerepelt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet képviselő nyolc együttes közül kiemelt nívódíjat és rektori különdíjat kapott a Deák Sára, Rovó Anna, Szabó Tamás, és Rádli Ramóna alkotta Attitude Kvartett. Nívódíjat kapott György Boglárka, Nagy Teodóra, és Hashimoto Atsushi triója, Kiss Alexandra Enikő és Amano Seri duója, valamint Osztrosits Eszter Dani Imrével, és Osztrosits Éva Kérges Barnabással alkotott duója.


YAMAHA ÖSZTÖNDÍJAS A ZENEAKADÉMIÁN

A 2013/14-es tanévben 29 országból összesen 43 ösztöndíjat ítél oda a Yamaha hangszergyár európai központja 1989. január 1. után született, nappali tagozatos fiatal muzsikusoknak. A programban Magyarországról hagyományosan a Liszt Akadémia hallgatói vehetnek részt, az ösztöndíjra a Zongora Tanszak legkiválóbb diákjai közül háziversenyen választották ki a legrátermettebbet. A kilenc hallgató közül az ösztöndíjat. Miho Morimoto, a Zeneakadémia MA I. évfolyamos hallgatója nyerte, aki a március 7-én a Zeneakadémia Solti Termében megrendezett koncerten is szerepelt. Ez a hangverseny a harmadik és egyben utolsó eseménye volt annak a sorozatnak, amit a Japán Alapítvány jóvoltából a Zeneakadémia a legtehetségesebb japán növendékeinek szervezett.