Hírlevel archívum > legato 29 – 2014 március

legato 29 – 2014 március

Exkluzív – Vígh Andrea

A ZENÉLÉSBŐL MERÍTENI

Rektori kinevezését követően több interjú is készült Vígh Andreával, és – értelemszerűen – mindegyik azt firtatta: milyen napi feladatok és célok állnak előtte, hogyan képzeli el a Zeneakadémia most következő időszakát. Mivel a kinevezés óta eltelt néhány hónap, szerettem volna kicsit tágítani a kört, és egy személyesebb interjút készíteni. Ehhez minden adott volt, a nyugodt, oldott légkör mellett például az, hogy nem voltam időkorlátok közé szorítva. Vígh Andrea azt mondta, addig beszélgetünk, amíg kérdésem van, nem kell kapkodni – úgyhogy már ez is üdítő kivétel a többnyire percre pontosan kiszámítandó interjúk világában.

Portré – Kruppa Bálint

AZ ÉLET –HEGEDŰN INNEN – ÉS TÚL

Hegedű, könyvek, rajzok – Kruppa Bálint meglehetősen sok csomaggal érkezik a kávézóba, ahol beszélgetünk. Azt már korábban tudtam róla, hogy harmadéves a Zeneakadémián, és régi ismerőse a Baráti Körnek: az Egyesület többször is támogatta a részvételét különböző nemzetközi versenyeken, amelyekről szinte mindig díjakkal utazott haza. Visszatérve a csomagokra – a könyvekre és a rajzokra: felkeltik az érdeklődésemet, úgyhogy a beszélgetést ezúttal nem a hegedűvel kezdjük.

A Baráti Kör hírei

– ÉRTÉKES RITKASÁGOKKAL GAZDAGODOTT A LISZT MÚZEUM
-ZENEAKADÉMIAI VERSENYGYŐZELMEK
– YAMAHA ÖSZTÖNDÍJAS A ZENEAKADÉMIÁN