AZ ÉLET –HEGEDŰN INNEN – ÉS TÚL

Hegedű, könyvek, rajzok – Kruppa Bálint meglehetősen sok csomaggal érkezik a kávézóba, ahol beszélgetünk. Azt már korábban tudtam róla, hogy harmadéves a Zeneakadémián, és régi ismerőse a Baráti Körnek: az Egyesület többször is támogatta a részvételét különböző nemzetközi versenyeken, amelyekről szinte mindig díjakkal utazott haza. Visszatérve a csomagokra – a könyvekre és a rajzokra: felkeltik az érdeklődésemet, úgyhogy a beszélgetést ezúttal nem a hegedűvel kezdjük.

–Mi az, ami a legjobban érdekli a zenén kívüli világból?

-Leginkább az irodalom. A legjobban az orosz realizmust szeretem, tehát főleg Dosztojevszkij és Tolsztoj művei voltak rám nagy hatással. Amit utoljára olvastam, és nagyon megfogott, az Tolsztoj A hamis szelvény című novellája. Jellemzően sok tanmese-jellegű rész van benne, de nagyon hatásos és meggyőző. Az olvasás és az orosz irodalom iránti fogékonyságom a gimnáziumban kezdődött, az osztályfőnököm, Fejérvári Gergely volt a magyartanárom, és mikor egyik évben kiadta a kötelező meg az ajánlott olvasmányokat, benne Dosztojevszkij és Tolsztoj összes nagy regényével, elhatároztam, hogy én mindegyiket elolvasom.

–Az interjú előtt említette, hogy a szülei építészek. Az ő érdeklődésükből is örökölt valamennyit?

–Igen, főleg a magyarországi román kori és gótikus templomépítészet érdekel, ezeket a templomokat évekkel ezelőtt kezdtem összeírni, már jóval ötszáz fölött járok. Ha van időm, olyan helyekre megyek kirándulni, ahol a jegyzékemben szereplő templomok, vagy templomromok vannak. Nemrég jártam Litéren, Berhidán, Öskün, Veszprémben, és érdekesebbnél érdekesebb régi templomokat láttam.

–Köztudott, hogy az építészek a műszaki érdeklődés mellett a művészetekre is igen nyitottak. A családban mennyire volt jelen a „zenei vonal”?

-A nővérem, édesanyám, és a nagymamám is tanult zongorázni – a nagymamám anyukája Pásztory Dittánál – de egyikük sem lett zenész. Én tulajdonképpen örülök annak, hogy a családból senki sem tud zeneileg befolyásolni: sokszor előfordul, hogy egy zenész-szülő annyira rányomja a bélyegét az illető személyiségére, hogy az nem tud kiteljesedni.

–Zenedarabokat is úgy fedez fel magának, mint könyveket? Hasonló módszerrel és étvággyal?

-Igen, ez általában úgy működik, hogy ha valahol véletlenül találkozom egy szerzővel, akivel korábban nem nagyon foglalkoztam, akkor ugyanúgy, mint az íróknál, elhatározom, hogy nekiállok végighallgatni minden fontos darabját. Így voltam Sztravinszkijjal, akit nagyon sokat hallgattam mostanában, mégsem sikerült feltérképeznem az egész életművét, és Schumann-nal, aki azóta is meghatározó az életemben: játszani is, hallgatni is szeretem, főleg a vonósnégyesei tettek rám nagy hatást, és a Dichterliebe darabjai.

–Ki áll még különösen közel a lelkéhez?

-Elég régóta Bartók, és kezdetektől fogva Schubert. És persze Bach és Mozart. Jelen pillanatban ennek a négy szerzőnek érzem a legtöbb darabját igazán megfellebbezhetetlennek.

–Említette, hogy nemrég meghívták a Bartók Rádió Lemezelő című műsorába. Milyen zenéket, részleteket választott – úgymond – kedvencként?

-Egyebek közt Sztravinszkij Miséjét – ebből a műsorban a Gloria hangzott el –, Bach 8. kantátájának nyitótételét, Mozart C-dúr zongoraversenyének a 2. tételét, és a Schubert C-dúr vonósötösből – ami nekem a Parnasszus – a Scherzot. Azért a darabért tűzbe tenném a kezem.

–Játszotta már?

-Lett volna rá lehetőség, de nem mertem. Lehet, hogy túlfontoskodom a dolgot, de azt éreztem, hogy kevés az idő a felkészülésre. És nagyon visszaüt, ha valaki átgondolatlanul, nem a maximális kidolgozottsággal játszik Schubertet.

–Tehát ha lenne elég felkészülési idő, már vállalná?

-Persze.

–Egy ideje már kvartettezik. Mi a következő állomás a Kruppa vonósnégyes életében?

-Balassa Sándor 4. vonósnégyesét mutatjuk be májusban. Ez lesz az ősbemutató, úgyhogy nagyon izgalmas feladat.

–A következő közös cél tehát megvan. Mire van még szükség ahhoz, hogy hosszútávon is jól működjön a kvartett?

-Arra, hogy mindenki vágyjon a vonósnégyesezésre, és vegye komolyan.

–Ráadásul egyformán komolyan.

-Igen, és ez nem is mindig derül ki először. Ha valaki olyan lelkülettel vonósnégyesezik, hogy legyen miből kifizetnie a lakbérét, az ebben a műfajban sajnos nem célravezető. A vonósnégyesezés semmilyen szempontból nem „profitcentrikus vállalkozás”. Inkább egy felfedezőtúra, egy érdeklődés. Ebből adódik, hogy kvartettet ritkábban hallani koncerten, élőben. És nagyon sokáig kell csinálni, hogy egy magasabb színvonalat megüssünk, hosszan kell csiszolódni.

–Mióta dolgoznak együtt?

-Két éve. Ez már előszobának tekinthető.

–A vonósnégyessel kiutazhattak Svájcba, az itthoni és a genfi Zeneakadémia közös Bartók-kurzusára. Ez hogy sikerült?

-Nagyon jól, több szempontból is. Takács Nagy Gábor és Devich Sándor tartotta a mesterkurzust, korábban egyiküknél sem voltunk még órán, úgyhogy emiatt is nagyon izgalmas volt, meg amiatt is, hogy betekintést kaptunk egy idegen Zeneakadémiára. A genfi nagyon nagy múltú intézmény, Liszt is tanított ott, Bartók pedig többször fellépett: Takács Nagy Gábor mutatott is nekünk a könyvtárban kéziratokat meg eredeti koncertműsorokat, amiket ott őriznek. A kurzuson a 3. vonósnégyessel foglalkoztunk, ezt fogjuk játszani a kvartettünk egyik tagja, Gál-Szabó Alíz diplomakoncertjén április 28-án.

–A kurzuson svájci és angol vonósnégyesek is részt vettek. Volt olyan érzése, hogy önök otthonosabban mozognak Bartók világában?

-Bartóknak épp a vonósnégyesi azok, amelyek a legkevésbé függnek az identitástól vagy a kulturális környezettől. Talán ezek a leginkább „elrugaszkodottak” a hagyományos hangzásvilágoktól, hangrendszerektől. Magyar is, nyugati is egyszerre, ez közös nevezőre van hozva.

–Az idén Budapesten megrendezett magyar-izraeli közös workshop is jól sikerült?

-Jól, bár sok buktató volt, de végül mindet sikerrel vettük. Én például a pécsi zárókoncert napján influenzás lettem, rengeteg gyógyszer volt bennem, de tudtam játszani. Szerencsére csak egy produkcióban volt fontos szerepem, a Bartók Divertimentoban voltam koncertmester. A kurzus tempója is nagyon feszített volt, reggeltől estig tartottak a próbák, hiszen csak négy napunk volt koncert előtt a közös munkára.

–Tavaly Jeruzsálemben több szabadidejük volt?

-Nem sokkal, de valamivel több. Volt két nap, amikor ki tudtunk menni a városba, és utolsó nap volt egy hosszú városnézés, elmentünk a legfontosabb helyekre. Ez nagyon nagy élmény volt, igazi kulturális bomba.

–Mi az, ami rögtön eszébe jut Jeruzsálemről?

-A Szent Sír Bazilika. Erről rajzot is készítettem. Általában, ha elutazom valahová, mindig rajzolok egyet. Például Genfben is készült egy kép.

Bokor Gabriella