A BARÁTI KÖR SZÜLETÉSNAPJÁN

Nemcsak a Zeneakadémia ünnepli a születésnapját, de a Baráti Kör is: idén lett 25 éves. A kezdetekről kérdeztük dr. Gerő Katalint, aki hosszú időn át volt tagja a Baráti Kör elnökségének, és máig figyelemmel kíséri az egykori támogatott, időközben pedig beérkezett zenészek pályáját.

Vegyük példaként Bécset: a Musikvereinnek a 19. század közepe óta működik támogatói Baráti Köre, és szinte minden bécsi kulturális intézmény mellett találunk egy ilyesfajta civil szerveződést. Hasonló szervezetet akartatok létrehozni a Zeneakadémián is? Egy „Friends of…” egyesületet?

Ez pontosan így történt. A rendszerváltást követően az itt működő svéd nagykövet asszony – aki nagy zenerajongó volt –, azt javasolta, hogy elevenítsünk fel egy hagyományt: azt, hogy az ilyen típusú kulturális intézményeket, mint amilyen a Zeneakadémia, civil szervezetek támogassák. Az ő ötlete volt tehát, hogy így térjünk vissza ahhoz a fajta jótékonysági tevékenységhez, ami nálunk gyakorlatilag teljesen kihalt. A terv sokaknak tetszett, és így megalakulhatott a Zeneakadémia Baráti Köre. A legfontosabb az volt, hogy ez egy abszolút átláthatóan működő szerveződés legyen, és mivel ez megvalósult, egyre nagyobb összegeket adományoztak a támogatók. Az egyesület mellett azonnal létrejött egy alapítvány is, amelyiknek az elnöke Kodály Zoltánné lett, és egy öttagú kuratórium nagynevű zeneakadémiai tanárokból. Ők voltak azok, akik a döntések szakmai részét ellenőrizték.

Már az induláskor is elsősorban versenyekre és kurzusokra pályázhattak a zeneakadémisták a Baráti Körnél?

Igen, és mindez két szűrőn ment keresztül.  Annak, aki pályázott, a zeneakadémiai tanárától vagy tanszékvezetőjétől kellett egy ajánlást kérnie. Ha megkapta, a pályázatát az ösztöndíjbizottság ellenőrizte, továbbította az alapítványhoz, és annak a kuratóriuma meghozta a döntést: vagy javasolta a támogatást, vagy nem. Aki pedig sikerrel pályázott, az a verseny után határidőre elszámolt, és számlákkal igazolta, hogy repülőjegyre, szállásra, a kurzus nevezési díjára, esetleg biztosításra költötte a pénzt.

Te mikor kerültél be a Baráti Körbe?

Legalább öt éve működött már az egyesület, amikor az egyik elnökségi tag megkeresett, hogy vállaljam el a titkári teendőket. Akkor még aktív ügyvéd voltam, és olyan embert kerestek, akinek rálátása van a jog szempontjából is a működésre. Szívesen vállaltam, mert a zene és a zenei képzés mindig is nagyon közel állt hozzám. Hamar közvetlen kapcsolatba kerültem azokkal a hallgatókkal, akik pályáztak, és kiderült, hogy rengeteg csodálatos tehetségű fiatalunk van: egész süldő korukban volt szerencsém megismerhetni, akár Kelemen Barnát, Kokas Katit, Várdai Pistit, Madaras Gergőt, Győri Noémit, és még sorolhatnám. Ők mára már neves és nagyszerű muzsikusok lettek, és ez a „miből lesz a cserebogár”- élmény megmarad nekem egy életre. Amikor meglátom őket a Zeneakadémia színpadán, mindig elérzékenyülök, hogy ez  milyen csodálatos adománya volt az életnek.

Amikor te bekapcsolódtál az egyesület munkájába, még nem volt megszokott Magyarországon az ilyen jellegű civil támogatás.

Nálunk nagyon hiányzott az a fajta civil kurázsi és adományozás, amelynek például Amerikában régóta komoly kultúrája van. A magánszemélyek között egyik elsőként ezt Strém Kálmán hangversenyrendező értette meg. A Baráti Kör egyik leghatékonyabb támogatója lett: azoknak a fiatal zenészeknek, akiket itt megismert – például Rohmann Ditta, Mali Emese – önálló koncerteket szervezett az Ígéret című hangversenysorozat keretében a MagyarTudományos Akadémia Dísztermében. Részéről ez befektetés volt, hiszen nyilván nem jelentett komoly bevételi forrást az ő hangversenyrendezői életében, de pontosan tudta, hogy a fiataloknak segítség kell ahhoz, hogy el tudjanak indulni ezen a pályán. A saját vagyonából is jelentős összeget áldozott a Baráti Körre, és ezzel a legnagyobb támogatónkká vált. A tizenhét évvel ezelőtt bekövetkezett váratlan halála után emléktáblát avatott tiszteletére a Baráti Kör a Zeneakadémia művészfolyosóján.

Néhány év után már elég közismert lett az egyesület…

A Baráti Körnek egyre több cég vált adományozójává, de mindig megbecsülte a civil támogatókat is. Mindazok, akik tagdíjat fizettek, támogatóink voltak még akkor is, ha ez évente mindössze néhány ezer forintot jelentett. Hiszen a kisnyugdíjas hozta az unokáját a koncertjeinkre, ezzel is nevelve a hangverseny látogatók új generációját. Voltak saját szervezésű koncertjeink is, Beck Éva alapító tagunk ötlete nyomán több éven át szerveztük az ingyenes, nagyon népszerűvé vált Adventi koncerteket  különböző szállodákban. A meghívott közönség éppen ezekből a kis támogatókból és családtagjaikból verbuválódott, mi meg ezzel köszöntük meg azt, hogy az alacsony jövedelmükből áldoznak erre a nemes célra.

Ha visszagondolsz: a sok közül melyik volt az az alkalom, amikor leginkább érezted, hogy mennyire nagy szükség van a Baráti Körre?

 Nagyon fontos volt ezeknek a fiataloknak, hogy eljuthassanak rangos nemzetközi versenyekre. Ezeken ugyanis koncertszervezők is jelen vannak, akik az új tehetségeket kiviszik a nemzetközi zenei piacra. Vegyük például a rézfúvósokat: az ő nagy versenyüket minden évben Dél Koreában rendezik. Ide eljutni – például egy tubásnak, akinek két repülőjegyre van szüksége, hiszen a hangszernek is kell jegy –, olyan összeg, amit a legtöbb magyar család nem képes vállalni.

És ez csak az útiköltség, akkor még nem beszéltünk a szállásról, a nevezési díjról….

Igen. Ha viszont a fiatal zenész nem jut el erre a versenyre, akkor a világ a kellő időben nem fogja megismerni, és egyszerűen lemarad. A mi rézfúvósaink, akik akkor már megalakították az In Medias Brass együttest, a Baráti Kör segítségével 2010-ben elutazhattak Dél Koreába, és az összes létező díjat elhozták. Tehát úgy szerepeltek ott, és olyan minőséget produkáltak, hogy minden kategóriában első díjat nyertek. Ez óriási élmény volt mindannyiunknak, és visszaigazolás, hogy fontos, amit teszünk. És csodálatos érzés ma látni, hogy ezek a muzsikusok, akiket akadémista koruk óta ismerünk, hol tartanak, és tudni, hogy valami hasznosat tehettünk értük.

Bokor Gabriella