Hírlevel archívum > Legato 108 – 2022 november

Legato 108 – 2022 november

KETTŐS SZÜLETÉSNAP

Régi hagyomány már, hogy minden év november 14-én megünnepeljük a Zeneakadémia és a Baráti Kör születésnapját. Szeptemberben már a 147. tanévét nyitotta meg az egykor a Hal tér 4. szám alatt, 38 növendékkel elindult Akadémia, és 25 éve működik mellette a Baráti Kör. A dupla évforduló tiszteletére a Nagyteremben rendezett idei koncert műsorát Beethoven, Csajkovszkij, és Kodály darabjaiból állították össze, szólistának a pálya elején járó zongoristát, Magyar Valentint, karmesternek pedig a kitűnő hegedűművészt, Baráti Kristófot kérték fel.

147 ÉVE….

…nyitották meg az első tanévet, de az Akadémia csak négy évig működött a Hal téren, mivel az épület hamarosan szűknek bizonyult. 1879 őszén költöztek a Sugár útra, a mai Andrássy útra, abba az épületbe, amit ma Régi Zeneakadémia néven ismerünk. Liszt lakását az első, Erkelét pedig a második emeleten rendezték be.

Az oktatás két hangszerrel, a zongorával és az orgonával indult. 1884 őszén jelent meg a hegedű, az első tanár Huber Károly, a Nemzeti Színház zenekarának egyik koncertmestere és karnagya volt. Váratlan halála miatt egy évvel később fia, az akkor már Európa-szerte ismert hegedűművész, a Joachim Józsefnél tanult Hubay Jenő vette át a tanszéket.

A BARÁTI KÖR SZÜLETÉSNAPJÁN

Nemcsak a Zeneakadémia ünnepli a születésnapját, de a Baráti Kör is: idén lett 25 éves. A kezdetekről kérdeztük dr. Gerő Katalint, aki hosszú időn át volt tagja a Baráti Kör elnökségének, és máig figyelemmel kíséri az egykori támogatott, időközben pedig beérkezett zenészek pályáját.