Hírlevel archívum > Legato 112 – 2023 április

Legato 112 – 2023 április

LISZT HAGYATÉKA – interjú Farkas Gábor zongoraművésszel

A 2010-es évek elején készült egy családfa a Zeneakadémián, amely azt ábrázolja, ki mindenki kapcsolódik egyenes ágon Liszt Ferenchez, illetve az ő tanítványaihoz. Farkas Gábor már a Liszt növendékek ötödik generációjához tartozik, ráadásul épp a Zongora tanszék vezetését vehette át 2020 őszén, miután négy évet tanított a tokiói Zeneakadémián. És nem utolsósorban: nem csak gazdag szakmai élete miatt jó vele interjút készíteni, hanem azért is, mert ő az egyik legjobb kedélyű zongoraművész, akinek – még interjú közben is – ragadós a nevetése.

A TÖRÖKORSZÁGI FÖLDRENGÉS KÁROSULTJAIÉRT

A Zeneakadémia és a Török Nagykövetség közösen szervez jótékonysági koncertet április 27-én a Solti Teremben. A hangversenyen az egyetem török hallgatói lépnek színpadra Bach, Bartók, Rahmanyinov, és Sibelius műveivel, a koncert teljes jegybevételét a földrengés károsultjainak juttatják el a törökországi segélyszervezeteken keresztül.

A ZENEAKADÉMIA AZ ELSŐ 100-BAN

A brit Quacquarelli Symonds rangsora 54 szakterületen méri össze a világ csaknem 1600 egyetemét. Az előadóművészeti kategóriában a Zeneakadémia idén is megőrizte a helyét, nincs más magyar egyetem, ami hasonlóan jól szerepelt volna. A rangsor az 50. helytől nem közöl részletes helyezéseket, hanem csoportos sorrendet állít össze. Az 51. és a 100. hely között találhatjuk még – a Zeneakadémia mellet – például a római Santa Cecilia Akadémiát, vagy a Brüsszeli Királyi Konzervatóriumot.

BARTÓK –PÁSZTORY-DÍJ 2023

Bartók Béla születésnapján, március 25-én a Zeneakadémia vezetősége a hagyomány szerint megkoszorúzta Bartók sírját, a Bartók–Pásztory-díj kuratóriuma pedig ezután átadta az idei elismeréseket: 2023-ban Dragony Tímea zeneszerző és Bretz Gábor operaénekes vehette át a díjat.