LISZT HAGYATÉKA – interjú Farkas Gábor zongoraművésszel

A 2010-es évek elején készült egy családfa a Zeneakadémián, amely azt ábrázolja, ki mindenki kapcsolódik egyenes ágon Liszt Ferenchez, illetve az ő tanítványaihoz. Farkas Gábor már a Liszt növendékek ötödik generációjához tartozik, ráadásul épp a Zongora tanszék vezetését vehette át 2020 őszén, miután négy évet tanított a tokiói Zeneakadémián. És nem utolsósorban: nem csak gazdag szakmai élete miatt jó vele interjút készíteni, hanem azért is, mert ő az egyik legjobb kedélyű zongoraművész, akinek – még interjú közben is – ragadós a nevetése.

Most már a Városligetben, egy padon ülve is lehet téged zongorázni hallani, nemcsak koncerten vagy lemezen.

Ez egy okospad, az a célja, hogy ha az ember leül rá, akkor pihenés közben feltölthesse a telefonját és komolyzenét is hallgathasson. Van rajta egy érintőkijelző, úgyhogy ki is lehet választani a műveket. Megkértek, hogy a Chopin és Liszt felvételeimből néhányat rárakhassanak ennek a padnak a memóriájára, és az ismerőseim gyakran küldenek nekem onnan kis videókat. Azt vettük észre, hogy aki oda leül, általában a Chopin Fantaisie-Impromptu-t kezdi el hallgatni – úgy látszik, ez a legkedveltebb Chopin mű a felvettek között. A padot a Magyar-Lengyel Barátság napján adták át, két Liszt és három Chopin darab van a memóriájában.  Egyetlen darabot kellett csak külön felvenni stúdióban, mert kérték, hogy legyen valami tipikusan lengyel is, úgyhogy az egyik kedvenc Chopin mazurkámat, a cisz-moll op. 50-et vettem fel. Remélem, hogy ezt is sokan meg fogják hallgatni, nem csak a Fantaisie-Impromptu-t!

Három éve a legsötétebb covid időkben vetted át a tanszéket, de szerencsére jó dolgok is történtek azóta.

Igen, van néhány pozitív dolog is, amiről be tudok számolni: amióta kinyitottunk, a növendékeknek sikerült több fellépési lehetőséget szerezni. Ebben az évben például egy tematikus koncertsorozattal készültem, merthogy idén ünnepeljük Rahmanyinov születésének 150. évfordulóját. Azt találtam ki, hogy a zongorista növendékekkel öt koncerten eljátszatom az összes Rahmanyinov művet, ami elég nagy kihívás. Minden darabra lehetett jelentkezni, és szerintem szép tisztelgés a mester előtt, hogy ebben a naptári évben az összes zongorára írt, opus számmal ellátott műve meg fog szólalni. Azt látom, hogy ez nagyon nagy inspiráció a növendékeknek, mindenki készül etűdökkel, prelűdökkel, mindenki megtalálta a számítását. Volt, aki több műre is jelentkezett, úgyhogy sok esetben mi, tanárok választjuk ki, hogy ki mit játszik.

Úgy tudom, te is foglalkozol most Rahmanyinovval.

Az emlékév miatt is, és magam miatt is azt tűztem ki célul, hogy szeretném eljátszani az összes Rahmanyinov zongoraversenyt. Ez négy versenymű és a Rapszódia egy Paganini témára. A terv megvalósulni látszik, azt már tudom, hogy a győriekkel a másodikat játszom, a miskolciakkal az elsőt – és ők még kérték a Chopin e-moll zongoraversenyt is ugyanerre a koncertre.

Jó megterhelő koncert lesz! Mi az, amit még meg lehetett valósítani a tanszéken?

Nagyon jó mesterkurzusokat is sikerült szervezni: a közelmúltban például Boaz Sharon, a bostoni egyetem tanszékvezető professzora jött hozzánk, majd Jeffrey Cohent köszönthettük a Liszt Akadémián, aki a New-York-i Manhattan School of Music nagyhírű professzora és nagyszerű muzsikus. Vele és a feleségével, Lucie Robert hegedűművésszel a kurzus végén egy kamarakoncertet is adtunk a Régi Zeneakadémián, ahova olyan sokan eljöttek, hogy be sem fért mindenki a koncertterembe. Nagyon örülök, hogy most már ilyen neves egyetemek professzorait is sikerül meghívni a Zeneakadémiára kurzust tartani, ebben szerencsére előnyt jelent, hogy ezekkel a muzsikusokkal többször is volt alkalmam együtt fellépni különböző fesztiválokon – Jeffrey-vel és Lucie-vel is nem egyszer játszottunk együtt a New-York-i Lincoln Centerben és a Merkin Hall-ban. A kapcsolati tőke tehát megvan, de az anyagi forrásokat elég nehéz előteremteni erre, pedig jó lenne, ha több ilyen kurzust szervezhetnénk, hiszen a növendékektől is mindig pozitív visszajelzéseket kapok. A másik jó hír, hogy abban a Yamaha Disklavier nevű zongorában, amit a Zeneakadémia korábban megvett, most már egy digitális panel is van, ami lehetővé teszi, hogy interneten keresztül összekössünk két különböző zongorát. A Zeneakadémia segítségével ezt is sikerült beszereznünk.

Ezt hogyan képzeljük el?

Kommunikálni tud egy másik zongorával a világ bármelyik pontján. Így tartott például kurzust a mi akadémistáinknak a Seoul National University rektor-helyettese, tehát amit itt játszottak a növendékek, azt ő a saját zongoráján úgy hallotta, mintha ott játszanának előtte. Amikor meg ő mutatott valamit, az a mi zongoránkon is megszólalt.

Tehát mint egy szellemzongora.

Igy is lehet mondani. Azért a covidnak egyfajta hozadéka volt, hogy a digitális technika ilyen módon megjelent a komolyzenében. És az is sikerélmény, hogy sok ázsiai muzsikus jelentkezik hozzánk, a Zeneakadémiára tanulni, és hogy azok a magyar növendékeim, akik külföldi tanulmányokban is gondolkodtak, vagy mégis nálunk maradnak, vagy egy bizonyos idő után visszajönnek.

A feleséged, Yuki, aki szintén a Zeneakadémián végzett, most ott is dolgozik. Milyen feladattal keresték meg?  

Körülbelül két éve kaptunk egy telefonhívást Rektor asszonytól, hogy a Zeneakadémia a tubások mellé keres zongorakísérőt, és ez érdekelné-e Yukit.  Ebben az a vicces, hogy Yukinak egyáltalán nem idegen a tuba: középiskolásként Japánban a zongora mellett másik hangszert is kellett tanulnia, és ő a negyven kilójával a tubát meg eufóniumot választotta, amin mindig nevetek. Kis vékony japán lány hogy bírta azt a nagy hangszert fújni…szóval ráadásul van is köze a tubához meg a tubairodalomhoz. Most Szentpáli Rolanddal dolgozik, nagy odaadással készül minden este, a fürdetés és vacsoráztatás után gyakorolja a tubaversenyek kíséretét. Ezek többnyire elég nehéz kortárs darabok, de hozzá közel áll ez a nyelvezet, úgyhogy szereti. Néha odaállok mellé a zongorához, és éneklem a tubaszólamot, persze csak viccből.

Nálatok most már mindenki zongorázik, hiszen a nyolcéves Beni és az ötéves Dávid is tanulja egy ideje a hangszert. Te is tanítgatod őket otthon?

Inkább Yuki szokott velük foglalkozni, én gyerekeket nem igazán tudok tanítani, nem vagyok otthon ebben. Csak a koncertekre megyek el meghallgatni őket.

Ó, már koncerteket adnak! Akkor büszke apa vagy!

Hogyne! Tavaly Benike részt vett élete első versenyén, a Papp Lajos zongoraversenyen, és nyert is egy második díjat. Ennek az volt az egyik hozadéka, hogy a Bartók Rádióban is eljátszhatta a versenyprogramját, szóval ő már hétévesen zongorázott a rádióban! Egy kis interjút is készítettek vele, kérdezték, szeret-e otthon apával gyakorolni, a válasz meg az volt, hogy nem, mert apa szigorú. Nem erőltetjük, hogy zenészek legyenek, de addig tanulniuk kell zongorázni, amíg egy olyan virtuóz darabot el nem tudnak játszani, mint például a Liszt Mefisztó keringő vagy a Ravel Jeux d’eau. Aztán majd ők eldöntik, hogyan tovább.

Bokor Gabriella

Tekintse meg a videót!

https://www.facebook.com/gabor.farkas.3990/videos/475754818011105