Hírlevel archívum > Legato 37 – 2015 február

Legato 37 – 2015 február

Portré – Szabó Ildikó

VÁNDORÉVEK

2009 nyarán, a Legato megjelenésének első évében olvashattak beszélgetést Szabó Ildikóval, aki akkor tizenhat éves volt, és a Zeneakadémia Előkészítő Tagozatán tanult. Az interjú apropóját akkor az adta, hogy épp Bloomingtonba készült, az Indiana Egyetem nyári kurzusára, és a költségekhez a Baráti Kör is hozzájárult, mivel két replőjegy kellett: egy Ildikónak, egy pedig a vele utazó csellójának. Az első találkozásunk óta sok minden történt. Ildikó három és fél éve a berlini Művészeti Egyetem hallgatója, és egyre több koncertet ad a világ különböző pontjain – és itthon. Karácsonykor a Fesztiválzenekarral játszotta Csajkovszkij Pezzo capriccioso című művét, áprilisban pedig a Bartók Emlékházban ad koncertet a Junior Prima díjasok sorozatában. Ildikóval január végén találkoztunk, és persze cukrászdába mentünk kávét inni – tortát enni, ami a legjobb kísérő a beszélgetéshez.

Portré – Staszny Zsófia

LORELEY ÉS A TANGÓ 

Az elmúlt évek sok zenész-interjúja után is mindig meglep, ha azt hallom, hogy egy-egy muzsikus kevésbé izgul koncert előtt, mint versenyhelyzetben. Az izgalom persze jó esetben még hozzátesz a produkcióhoz, mint legutóbb Staszny Zsófiánál: a tavaly év végén, Los Angeles-ben megrendezett Nemzetközi Liszt verseny ének-kategóriájában ő bizonyult a legjobbnak. Zsófival – aki Pászthy Júlia növendéke, és idén szerzi meg a mesterdiplomát a Zeneakadémia dal és oratórium szakán – egy hideg, januári napon beszélgettünk. 

A BANK OF CHINA ÖSZTÖNDÍJ NYERTESEINEK GÁLAKONCERTJE

A Bank of China Hungary Zrt., a Zeneakadémia, valamint a Zeneakadémia Baráti Köre közös ösztöndíjpályázatot hirdetett kiemelkedően tehetséges zeneakadémiai hallgatók számára. A tíz kiválasztott nyertes február 8-án a Solti Teremben adott gálakoncertet, és ennek keretében vehette át az okleveleket is.

ÚJRA LISZTKUKACOK

Februárban indul a Lisztkukacok tavaszi szezonja. A következő időszak szombat délelőtti foglalkozásain az általános iskola alsó tagozatosai a fuvolával, az oboával, a hegedűvel, a hárfával, valamint az ütőhangszerekkel ismerkedhetnek, és persze játszhatnak a népszerű LEGO-Zeneakadémia makettfiguráival is.

ZENEAKADÉMIAI SIKER A MATASOVSKY-ZENESZERZŐVERSENYEN

Sikerként könyvelheti el a Zeneakadémia az Anton Matasovsky Nemzetközi Zeneszerzőverseny végeredményét: az első két helyezést a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói kapták. A második díjat Dobos Dániel nyerte el, a fődíjat pedig Brandenburg Ádám, akinek Illusions című zongoradarabja szerepelni fog a következő Rosario Marciano Zongoraverseny kötelező programjában.