Hírlevel archívum > Legato 64 – 2017 január

Legato 64 – 2017 január

PORTRÉ – SZABÓ ILDIKÓ

A SZÍNPADON NINCS ROSSZ NAP

A Baráti Kör támogatottja volt tizenhat évesen, amikor a Zeneakadémia Különleges Tehetségek Osztályában tanult. Ekkor, 2009 tavaszán ismerkedtünk meg és készítettük az első interjút a Legatoba Szabó Ildikóval. Azóta is össze-össze találkozunk, ha épp itthon jár, úgyhogy meglehetősen közelről figyelem, hogyan „épül” a csellista pályája újabb versenydíjakkal és koncertekkel. Ha csak két eseményt ragadunk ki 2017-ből: fellépett a berlini Konzerthaus Hommage à Brendel fesztiváljának nyitókoncertjén, a Prussia Cove Fesztiválon pedig Rados Ferenccel játszhatott együtt egy Schumann trióban.  

PERÉNYI 70

Zeneakadémiai kollégái bensőséges hangulatban ünnepelték meg Perényi Miklós 70. születésnapját. Az egyetem rektora, Dr.Vigh Andrea szavait idézve: „Perényi Miklós a Zeneakadémia családjának oszlopos tagja. Fantasztikus egyéniség, aki már hétévesen felvételt nyert az Egyetemre, majd kilencévesen adta első koncertjét. Az egész világot bejárta, eljátszott és lemezre vett minden művet, amelyet valaha csellóra írtak. Munkásságáért számtalan díjat is kapott. A legnagyobb díj azonban nem az övé, hanem a miénk, hogy itt lehet velünk.”

OPERACSILLAG-IGÉRETEK

Ötödik alkalommal rendezik meg a Zeneakadémia Solti Termében a rendhagyó előadásairól is híressé vált Operavizsga Fesztivált. Az eseménysorozat január 16-án kezdődik, az érdeklődők a Shanghai Konzervatórium, a Jeruzsálemi Zene-, és Táncakadémia, a Holland Nemzeti Operaakadémia, és természetesen a mi, budapesti Zeneakadémiánk növendékeit láthatják a színpadon. A január 16-án kezdődő eseménysorozaton

LISZT-KUKACOK AKADÉMIÁJA

2018-ban is várja a Zeneakadémia a gyerekeket, a Liszt-kukacok továbbra is jobbnál jobb programokon vehetnek részt. Január 21-én például kiderül, hogy miként született meg a kotta, vagyis mi kellett ahhoz, hogy azok a bizonyos pontok és vonalak rendszerré álljanak össze, és  hangokat közvetítsenek felénk.