Hírlevel archívum > Legato 73 – 2019 január

Legato 73 – 2019 január

VÁLTOZATOK EGY HANGRA

Staszny Zsófival négy évvel ezelőtt már olvashattak interjút a Legatoban, épp akkor nyert meg egy énekversenyt Los Angelesben, és az itthoni diplomakoncertjére készült. Aztán elvesztettem szem elől, és most találkoztunk újra: az apropó az volt, hogy a Baráti Kör támogatásával elutazhatott Rómába, a Danubia Talents Nemzetközi Liszt Ferenc Versenyre, amelynek kamarazene kategóriáját meg is nyerték kamarapartnerével, Szabó Ferenc János zongoraművésszel.

ÚJÉVI KONCERT

Újabb hagyományt teremtett a Zeneakadémia: minden év január 1-én megrendezi saját újévi koncertjét a Nagyteremben. Az idei program eredetiségével és ötletességével óriási sikert aratott a közönség körében: a Zeneakadémia növendékei léptek fel ezen az estén, klasszikus, jazz, és népzenei produkciók olvadtak egymásba, reflektáltak egymásra, újból bizonyítva, hogy igenis létezik átjárás a különböző műfajok között.

ARTISJUS DÍJ

A magyar kortárs zene terjesztéséért vehette át Karácsony előtt az Artisjus díjat tíz előadóművész és tíz zenetanár. A díjazottak között volt a Zeneakadémia három oktatója: Rajk Judit énekművész, Lakatos György fagottművész, és Fülei Balázs zongoraművész.

Virágh András

Virágh András Gábor orgonaművész-zeneszerző, a Zeneakadémia oktatója Sinfonietta című művét hallhatja a közönség január 26-án a Nagyteremben a Dohnányi Zenekar előadásában, a karmester Yeruham Sharovsky lesz. A darab a Zeneakadémia felkérésére született 2013-ban, a 2016-os bemutató a Zuglói Filharmóniához és Ménesi Gergely karmester nevéhez fűződik. 2017-ben a skandináv országok egyik legjelentősebb kiadója, a Norsk Musikforlag megjelentette a kompozíció partitúráját, és ugyanebben az évben a Sinfonietta az Istvánffy Benedek díjat is elnyerte.