Donáczi Cseperke
5 éves koromban kezdtem csellózni szülővárosomban, Pécsett, a Liszt Ferenc Zeneiskolában Horváthné Komlós Mónika tanárnőnél. A zenélést folytatva felvételiztem a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium hatosztályos képzésére, ahonnan 2016-ban sikeresen átjelentkeztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumba Kardosné Kemény Krisztina tanárnőhöz. Zeneiskolás és konzis éveim alatt számos megmérettetésen volt alkalmam szerepelni, ahonnan különböző díjakat hozhattam el. Három éves konzervatóriumi tanulmányaim után sikeres felvételit nyertem a New York állambeli Bard College egyetemre és a Liszt Ferenc Zeneakadémiára. Tanulmányimat itthon kezdtem meg Onczay Csaba professor emeritus osztályában. Egyetemi éveim alatt is több nemzetközi versenyen vehettem részt. Az említett eredmények:
- Kodály Zoltán X. Országos Szolfézs és Népdaléneklési Verseny, Debrecen, 2011. III. díj
- Baranya Megyei Vonós Találkozó, Siklós, szóló 2016. Kiemelt arany
- XIII Országos Starker János Gordonkaverseny, 2017. Különdíj
- X. Országos Zenekari Verseny- Szent István Király Zeneiskola 2018. II. helyezés
- III. Danubia Talents International Music Competition, Vác, 2018. II. díj
- XIII. Jan Vychytil Nemzetközi Gordonkaverseny, Prága, 2019. II. díj
- Medici International Music Competition, 2021. III. díj
- IX. Popper Dávid Nemzetközi Csellóverseny 2021. döntő
- XVIII. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozó és Verseny 2022. nívódíj
Az egyetemi képzés mellett számos hazai és nemzetközi kurzuson megfordultam, ismert és elismert művészeknél.
- Vonós és zongora mesterkurzus (Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola AMI)
- 2016 Kardosné Kemény Krisztina
- 2017 és 2018 Varga István
- 2019 Varga István és Déri György
- Zongora-gordonka kurzus: Kardosné Kemény Krisztina (Appas-SIO-nato Művészeti Egyesület és a Siófoki Művészeti Iskola), 2016, 2017
- 12. Nemzetközi Kórusakadémia, Pécs 2017
- Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája 2017, 2018, 2019 Debrecen, Kántor Balázs (Magyar Állami Operaház, majd a Nemzeti Filharmonikus Zenekar cselló szólamvezetője) gordonka kurzus és zenekari részvétel, Vásáry Tamás vezényletével
- Akadémiai mesterkurzusok: Kangho Lee, Perényi Miklós, Varga Tamás (Bécsi Filharmonikusok vezető csellistája), Giovanni Guzzo (szólista, kamarazenész, Manchester Camerata hangversenymestere, Budapesti Fesztiválzenekar első vendégkoncertmestere), Várjon Dénes, Xavier Torres, Fenyő László, Kelemen Barnabás
- ECHO Nyári Akadémia, Fehérvárcsurgó, Varga István, Fülei Balázs, Kováts Péter 2020, 2021
- MÁV Szimfonikus Zenekar által szervezett Gustav Rivinius mesterkurzus 2021
- Fesztivál Akadémia Budapest 2021 Fenyő László mesterkurzus
- Talent Summer Courses and Festival 2021 Brescia
- Egyéb kurzusok, egyéni órák: Rohmann Ditta, Antal Mátyás, Somodari Péter, Holló Aurél
- Nemzeti Tehetség Központ ,,Talentum Hungaricum” pályázat keretén belül Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes mentorálása
- Mesterkurzus a Magyar Zene Házában: Pawel Zalejski, Ariel Barnes
- Allegra Festival and Academy, Szófia, 2022 Fenyő László
- Nemzeti Tehetség Központ ,,Talentum Hungaricum” pályázat keretén belül Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész mentorálása a Trio Opus One tagjaként
Több akadémiai, és külsős szervezésnek köszönhetően szerepelhettem szóló és zenekari koncerteken. 2018-ban a Szokolay InspirArt Zeneszerzőverseny koncertjén mutathattuk be az egyik díjazott művet a Vigadó Dísztermében. 2019-ben a Székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar koncertsorozatán játszhattam, mint zenekari tag, majd a Zeneakadémia Solti termében adhattam szólókoncertet a Bartók Konzervatórium zenekarának kíséretével és Dubóczky Gergely vezényletével (Csajkovszkij: Pezzo Capriccioso). Az akadémia és a MÜPA által kínált Hangulatkoncerten koncertezhettem, és kamara zenélhettem Fülei Balázzsal. A Zeneakadémia és a Liszt Ferenc Kamarazenekar ’Mesterjáték’ elnevezésű programjában vehettem részt, és játszhattam a zenekarral Várdai István vezetésével, valamint a Budapest Sound Collective és a Nemzeti Filharmonikus Zenekarban is kisegíthettem. Nyertes pályázataimnak köszönhetően külföldi szereplésekre is felkérést kaptam, mint a stockholmi kulturális napok.
2019 augusztusában néhány zeneakadémista tanulóval közösen megalapítottunk egy kamarazenekart. A MilleniArt Ensemble egy olyan újfajta arculatot szeretne bemutatni a közönségnek, amely közelebb hozza egymáshoz a barokk és kortárszenei repertoár egy-egy darabját, ezzel is egy új perspektívát mutatva a klasszikus zenéből. Debütáló koncertünk a Zenetudományi Intézetben került megrendezésre, 2021 nyara óta az Őrségi Kortárszenei Napokon nyílik alkalma a zenekarnak több formációban fellépni fiatal zeneszerzők, illetve Balogh Máté zenekari és kamara műveit eljátszani, többek között Rajk Judit énekművész közreműködésével. Többszöri meghívást kaptunk az óbudai Térszínházba Pergolesi Stabat
Materének előadására, a FUGA Budapesti Építészeti Központba, főleg kortárzenei műsorral, illetve a Fonyódi Zenei Napokra és a Magyar Zene Házába. Szerepeltünk a Bartók Rádió ’Új Zenei Újság’ című rovatában, illetve a Színművészeti Egyetem végzett hallgatóival közösen készítettünk egy élő opera filmet Puccini Gianni Schicchi című operájából.
Sikeres tanulmányaimnak köszönhetően iskolai és nemzeti ösztöndíjakban is részesülhettem. Többször is elnyertem a Nemzeti Tehetség Program ’Nemzet Fiatal Tehetségeiért’ elnevezésű ösztöndíját (2018, 2021, 2022), az NKA Zeneművészet Kollégiuma (2021), a Nemzeti Tehetség Központ ’Talentum Hungaricum’ (2021, 2023), és a Zeneakadémia Baráti Köre ösztöndíját (2020, 2022, 2023).
2020 óta felnőtteket tanítok az ImPulzus Kreatív Zenei Műhely keretein belül.