Támogatott tehetségek 2023
Lovász Ákos
022 – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest – MA zeneszerzés szak, elektronikus zenei médiaművészet szakirány
Lei Olivér
Célom, hogy a diploma után további munkámat egy olyan zenekarban folytathassam, ami állandó szakmai kihívást jelent, és egy motiváló, inspiráló környezetben további fejlődést biztosít.
Katona Szilárd Előd
A mesterképzést Seleljo Erzsébet tanszakán folytattam. Mivel a szaxofonos hallgatók létszáma jelentősen
növekedett az utóbbi időben, tanárnő létrehozta a ZAK Saxophone Ensemble-t.
Hargitai Leila Ditta
2021-től kezdődően számos online nemzetközi verseny díjazottja, emellett 2021-ben az észtországi Odin Nemzetközi Zenei Versenyen, 2023-ban pedig Tel-Avivban nyert második díjat. 2022-ben fellépett a New York-i Liszt Intézetben, valamint a Carnegie Hall-ban. Szerepelt Amerikában, Svédországban, Ausztriában, Németországban, illetve számos hazai koncerthelyszínen: többek közott a Budapest Music Centerben, valamint az Óbudai Társaskörben, ahol a Budapesti Vonósokkal lépett fel. Több, mint egy évtizede a Nemzeti Tehetség Program támogatottja.
Fenyves Krisztián
Morus-díj a diákközéleti tevékenységért, 2018/2019 Nemzeti Felsőoktatási ösztöndíj (PPKE-HTK), Liszt Ferenc Zeneakadémia Baráti Körének ösztöndíja
Farkas Boglárka
4 évesen kezdtem hegedülni a gödöllői Frédéric Chopin zeneiskolában Béres Ágota tanárnőnél.
Konzervatóriumi tanulmányaim a Siófoki Perczel Mór Gimnáziumban tett sikeres érettségim után kezdtem meg Budapesten a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumban Gyermán Júlia tanárnőnél, tanáraim voltak még Paulik László és Fias Gábor is. Emellett párhuzamosan az ELTE angol-matematika szakát végeztem. Zeneiskolai és konzervatóriumi éveim alatt is számos versenyen vettem részt eredményesen.
2021-ben felvételt nyertem a Zeneakadémiára, Szabadi Vilmos osztályába, ahol jelenleg harmadéves BA tanulmányaim folytatom, illetve 2022-ben letettem a mesterdiplomám az ELTE-n. Zeneakadémiai tanulmányaim megkezdése óta lehetőségem volt fellépni különböző külföldi és hazai koncerteken és fesztiválon, például az Óbudai Társaskörben, Bartók Rádióban, Magyar Katolikus Rádióban, Finn és Portugál nagykövetségeken, valamint portugál turnén is.
Részt vettem többek között Kirill Troussov, Lucie Robert, Szabadi Vilmos, Kalló Zsolt és Kelemen Barnabás mesterkurzusain.
Donáczi Cseperke
Sikeres tanulmányaimnak köszönhetően iskolai és nemzeti ösztöndíjakban is részesülhettem. Többször is elnyertem a Nemzeti Tehetség Program ’Nemzet Fiatal Tehetségeiért’ elnevezésű ösztöndíját (2018, 2021, 2022), az NKA Zeneművészet Kollégiuma (2021), a Nemzeti Tehetség Központ ’Talentum Hungaricum’ (2021, 2023), és a Zeneakadémia Baráti Köre ösztöndíját (2020, 2022, 2023).
D.Nagy Ágoston
2017-ben kiemelt aranyat nyertem a Budapesti Rados Dezső Hegedűversenyen, 2018-ban arany fokozatot nyertem a X. Beliczay Gyula nemzetközi versenyen, valamint részt vettem a 2018-as Zathureczky Ede Országos hegedűversenyen és 2022-ben a VSMU Pozsonyi Zeneművészeti Egyetem Nemzetközi Hegedűversenyén.
Csutorás Karolina
Zenei tanulmányaimat a Liszt Ferenc Zeneiskolában kezdtem, Dr. Gallai Istvánnénál tanultam zongorázni. A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolában orgona és zongora szakokra jártam, tanáraim Köcsky Tibor és Megyimóreczné Schmidt Ildikó voltak. Jelenleg a Zeneakadémia orgonaszakos hallgatója vagyok, tanárom Pálúr János orgonaművész.
Csejtei-Varga Júlia
Házy Erzsébet Nemzetközi Énekverseny, 2018 – döntő – Adriatic Accords Nemzetközi Énekverseny, 2017– 1. helyezett