Lei Olivér
Hét éves koromban kezdtem el hegedülni, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezt komolyabb szinten szeretném művelni. Mindig is érdekeltek a zene mögötti jelentések, tartalmak, és hogy ez miképp adható át a közönségnek. A középiskolai tanulmányaim mellet korán meg tudtam tapasztalni, hogy milyen is egy szimfonikus zenekarban játszani olyan karmesterekkel, mint Kobayasi Ken-Ichiro, Jorma Panula, Vásáry Tamás…. Egy életre meghatározó élmények voltak számomra, melyek végül komoly érdeklődést váltottak ki belőlem, a zenekari játékkal kapcsolatban. A Zeneakadémián a szimfonikus zenekari projektek tovább bővítették a tudásomat, és megerősítettek abban, hogy később is ezzel szeretnék főként foglalkozni.
Jelenleg a Zeneakadémia végzős, mesterszakos hallgatója vagyok Szabadi Vilmos osztályában.
Célom, hogy a diploma után további munkámat egy olyan zenekarban folytathassam, ami állandó szakmai kihívást jelent, és egy motiváló, inspiráló környezetben további fejlődést biztosít.
Munkatapasztalat
2022- Gödöllői Szimfonikus Zenekar
2014- Kecskeméti Szimfonikus Zenekar
Tanulmányok
2022- MA-Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárom: Szabadi Vilmos
2018-2022 BA-Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárom: Szabadi Vilmos
2013-2018 Kecskeméti Kodály Zoltán Szakgimnázium