Hírlevel archívum > Legato5 – 2010 április

Legato5 – 2010 április

Exkluzív – Vígh Andrea

Szerencsés egymásra találás

Néhány héttel ezelőtt láttam-hallottam Vígh Andreát egy hangszerbemutatón. Nemcsak játszott, de mesélt is a hárfáról, mégpedig úgy, hogy még az is kedvet kapott kipróbálni a hangszert, akinek ez eddig soha nem jutott eszébe. A Liszt-díjas hárfaművésznek idáig tíz szólólemeze jelent meg, a világ legpatinásabb hangversenytermeiben koncertezik, 2007 óta pedig a Zeneakadémia Akkordikus tanszékét vezeti. Egyik legnagyobb öröme, hogy rövidesen növendékeivel együtt utazhat Wales-be, a világ egyik legjelentősebb hárfafesztiváljára.

Támogatott tehetségeink – Celeng Mária, Orendt Gyula

A barcelonai viadal

Barcelona többször hozott már szerencsét magyaroknak, és ez idén sem volt másképp. A januárban megrendezett Francisco Vinas Nemzetközi Énekverseny „dal és oratórium” kategóriájában különdíjat kapott a Liszt Akadémián klasszikus ének szakon harmadéves Celeng Mária, a kategória győztese, valamint a Mozart-díj és egy különdíj birtokosa pedig Orendt Gyula lett, aki ez év nyarán veszi majd át operaénekesi diplomáját. Az utazás költségeihez mindketten a Baráti Körtől kértek és kaptak támogatást, de a közös interjúnak más oka is van. Az, hogy ők ketten az életben is egy pár. Ráadásul olyan közvetlenek és rokonszenvesek, hogy néhány perc után „muszáj” velük összetegeződni.

Támogatóink: Lantos Csaba, ex-bankár

INTÉZMÉNYESÜLT KÖTŐDÉS

„Támogatóink” című sorozatunkban ezúttal Lantos Csaba Ex-bankárt kérdezzük

Portré – Lakatos György

Kék madarak

Sok minden kötődik Lakatos György fagott művész nevéhez. A Zeneakadémia, ahol tanít, különböző formációk, koncertek, lemezek, projektek, és olyan alapítványok, mint „A fagott kultúráért” és a „Kék Madár”. Ez utóbbihoz kapcsolódik az évente megrendezett „Kék Madár Fesztivál”, amelynek fellépő művészei lemondanak a honoráriumról, a befolyt összegből pedig az alapítvány a Kalocsa környékén élő rászoruló családokat támogatja.

Zeneakadémiai hírek – A Westminsterben énekeltek

Évek óta élő hagyomány az Egyházzenei tanszék életében, hogy tanárok, diákok minden tanévben közösen elutaznak egy-egy többnapos tanulmányútra. Az utóbbi években jártak Rómában, a Felvidéken, Regensburgban, Erdélyben, ez év tavaszán pedig egy hetet töltöttek Angliában, ahol a világ egyik leghíresebb templomában, a Westminster katedrálisban is énekelhettek. A londoni út részleteiről Rajk Judittal, a tanszék tanárával, az út egyik szervezőjével beszélgettem.

Magunkról

A 2010. március 26-án megtartott éves közgyűlés legfontosabb határozatai

A Közgyűlés elfogadta az Egyesület 2009. évi közhasznúsági és pénzügyi jelentését. Az éves beszámoló legfontosabb adatai: