legato 26 – 2013 december
Új hangszer a Zeneakadémián
ÚJABB HANGSZERRITKASÁG A ZENEAKADÉMIÁN
Különleges mesterhegedűt vásárolt a Baráti Kör Egyesület a Zeneakadémia részére: a hangszer az 1860-as évektől egyre nagyobb hírnévre szert tevő Nemessányi-műhelyben készült. Nemessányi Félix Sámuel korának egyik legkiválóbb hangszerésze volt, hangszereit a legismertebb muzsikusok vásárolták. Az említett mesterhegedűt a legutóbbi tulajdonos nagyapja vette meg fiának, a későbbi hegedűművész Páricsy Pálnak, és azóta a Páricsy család tulajdonát képezte. Tőlük vásárolta meg a hangszert a Baráti Kör, és a hegedűt a Zeneakadémiának ajándékozta. Jelenleg Kokas Katalin használja, de a tervek szerint a jövőben esetleg tehetséges hallgatók is megkaphatják. Az értékes hangszer 48 évvel ezelőtt, 1965-ben szólalt meg utoljára a Zeneakadémia színpadán Páricsy Pál hegedűművész kezében, „új élete” pedig néhány héttel ezelőtt kezdődött: a Zeneakadémia és a Baráti Kör november 14-én megtartott születésnapi koncertjén a mesterhegedűn Kokas Katalin játszotta Saint-Saëns Introduction et Rondo Capriccioso-ját.
Portré – Elmauer János
TROMBITA A KÁVÉSCSÉSZÉK KÖZÖTT
Amikor a muzsikus-interjúk készülnek, többnyire ott van mellettünk beszélgetőtársam hangszere is, a tokban várja, hogy a riport véget érjen. Az elmúlt hetekben arra gondoltam, hogy néha érdemes lenne ezeket a hangszereket is közelebbről megmutatni, hiszen úgyis sok szó esik róluk a beszélgetésben. Arra kértem tehát a júliusi Legatoban már bemutatott Elmauer Jánost, aki Boldóczki Gábornál tanul klasszikus trombitát, és ősszel kezdte a mesterképzés utolsó évét, hogy ezúttal legyen a hangszere a „riportalany”. Elmentünk egy kávézóba, megvizsgáltuk a trombitákat, és végül egy egész szép hangszerkiállítás állt össze a csészékhez és limonádés poharakhoz szokott asztalon.
Exkluzív – Eckhardt Gábor
A ZONGORA ÉS A TÜKÖR
Mióta öt évvel ezelőtt megjelent az első Legato, rengeteg zongorista-beszélgetőtársam volt a Zeneakadémiáról. Köztük viszont csak egy vagy kettő akadt, akivel előbb-utóbb ne került volna szóba egyik tanáruk, Eckhardt Gábor neve, beszéltek róla a már végzettek, az egyetemista korosztály, és a Különleges Tehetségek Osztályába járó tizenévesek. Az utóbbi hónapokban aztán azt is láttam, hogy közösségi oldalakon rajongói klubot hoztak létre a tanítványai. Furcsa helyzet adódott: annyit hallottam róla, hogy úgy éreztem, ismerem, pedig személyesen sohasem találkoztunk. Egy novemberi délutánon, egyik órája után aztán erre is sort kerítettünk.
