Hírlevel archívum > Legato 10 – 2011 szeptember

Legato 10 – 2011 szeptember

Exkluzív – Dráfi Kálmán

PÁRATLAN ÖRÖKSÉG

Egyedülálló a világban, hogy egy tanszék minden tanára – növendékként – egyenes ágon leszármaztatható legyen Liszt Ferenctől. A Zeneakadémia Zongora Tanszékének oktatói gárdája a Liszt-növendékek negyedik generációja, mondhatnánk úgy is, hogy „Liszt-ükunokák”. A különleges tradíciókkal rendelkező tanszéket (az új tanszéki struktúra keretében immáron Billentyűs és Ütőhangszerek Tanszéke) július 1-től az egyik „ükunoka”, Dráfi Kálmán zongoraművész, egyetemi docens vezet. Dráfi Kálmán 1977 óta a Zeneakadémia tanára, emellett a világ számos pontján tanít a mai napig. Korábban vendégprofesszorként éveket töltött Japánban, valamint Cziffra György Senlis-i Zongoraakadémiájának volt vezető tanára. Az emlékekről, valamint a jövőt illető tervekről néhány nappal tanszékvezetői kinevezése után, egy meleg júliusi délutánon beszélgettünk.

Portré – Szabó Dániel

A TÖBBDIMENZIÓS LÁTÁS ÉS A CIMBALOM

Koncertezik szólóban és zenekarral, játszik népzenét, klasszikust és jazzt, tanít, énekel, és persze egyetemre jár. Szabó Dániel, aki a Zeneakadémián tavaly megszerezte a cimbalom előadóművészi diplomát, és ősztől a mesterképzésen folytatja a tanulmányait, sok irányba nyitott, és a különböző utak – szerencsés módon – keresztezik egymást.

Támogatott tehetségek – Szalai Éva

ÖTVEN KILÓ A ZONGORÁN

Annyira karcsú és törékeny, hogy első ránézésre az ember nem is tudja elképzelni, hogyan bírja Szalai Éva a pályával járó terhelést. Ő pedig nem csak hogy bírja, hanem még rakja is magára az újabb és újabb súlyokat. A Baráti Kör támogatásával részt vett mesterkurzusokon és nemzetközi versenyeken ezeken több díjat is nyert és párhuzamosan a zeneakadémiai tanulmányaival két évet a madridi Királyi Zeneakadémián is elvégzett. Ez év nyarán kitüntetéssel diplomázott itthon, de ősztől megint tanulni fog, ezúttal Hágában. Augusztus közepén találkoztunk, néhány órával korábban érkezett haza egy nemzetközi versenyről Bécsből.

TÁMOGATÓINK – SZABÓ LÁSZLÓ, Concorde Alapkezelő, elnök

„A ZENÉBEN MINDENEVŐ VAGYOK”

Koncerteken azonnal látni, hogy a közönség soraiból ki az, aki “teljes valójában jelen van”. Ilyen Szabó László, a Baráti Kör egyik támogatója. Egy-egy hangversenyen minden idegszálával a zenére koncentrál, és teljesen kizárja a külvilágot.

Zeneakadémiai hírek – Batta András

ÚJ ÉV, ÚJ ÉPÜLET

A Liszt Akadémia vadonatúj, Wesselényi utcai épületében tartották meg szeptember 12-én az egyetem tanévnyitóját. Egy nappal később Batta Andrással a rektori irodában beszélgetünk, a szobában még minden „új illatú”, de az íróasztalon már ott áll néhány személyes tárgy. Vagyis elkezdődött az új épület „birtokbavétele”.

Célállomás: Liszt akadémia, Budapest – Rebecka Sternberg

A „MEGSZELIDÍTETT” BUDAPEST

Rebecka Sternberg hetedik éve él Budapesten,a város legeldugottabb helyeit is ismeri,  tökéletesen beilleszkedett, de azért így is jól esik néha egy kis „otthoni íz”. Az interjú helyszínéül például egy olyan pesti kávézót javasol, amelynek berendezése, hangulata egyértelműen Svédországot idézi.  A találkozónkat egyébként szeptember közepére időzítettük, Rebecka néhány nappal később kezdte meg harmadik évét a Zeneakadémia Ének Tanszakán. A Budapesten töltött évek alatt magyarul is megtanult, ha egy-egy szó nem jut eszébe, angolul vagy németül keresi meg a megfelelő kifejezést.