Hírlevel archívum > Legato 8 – 2011 április

Legato 8 – 2011 április

Kármán Tódor díjat kapott a Zeneakadémia Baráti köre

Interjú Szabó Vilmossal, az Egyesület elnökével

Kármán Tódort, aki meghatározó szerepet játszott a repülés fejlődésének történetében, élete során 29 egyetem avatta díszdoktorává.  A 2000-ben alapított, Kármán Tódor nevével fémjelzett állami kitüntetést minden évben azok vehetik át, akik kiemelkedő munkát végeztek a magyarországi oktatás és tudományos kutatás érdekében. 2010-es év decemberében öten kapták meg a díjat, köztük a Zeneakadémia Baráti Köre, amely az elmúlt tíz évben 107 millió 392 ezer forinttal járult hozzá a zeneakadémiai hallgatók támogatásához. A sikerekről az  Egyesület elnökével, Szabó Vilmossal beszélgettünk.

Exkluzív – Megnyílt az új Liszt-Emlékkiállítás

LISZT PESTI OTTHONÁBAN

Nem kell ahhoz különösebb apropó, hogy a Régi Zeneakadémia épületében, az egykori Liszt-lakásban berendezett múzeumban a látogató egy kissé megilletődve nézegesse az eredeti bútorokat, hangszereket, kéziratokat, személyes tárgyakat. A bicentenárium kapcsán azonban március közepe óta az állandó kiállítás mellett egy újabb időszaki is látható, de Dr. Domokos Zsuzsannával, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatójával nem az új  kiállítást jártuk végig, hanem még február végén, az előkészületek közepette beszélgettünk. Az interjút pedig azért időzítettük így, hogy Önök is a kulisszák mögé láthassanak.

Exkluzív – Fassang László

CSODÁLATOS ÉS VALÓSÁGOS TÖRTÉNETEK AZ ORGONÁRÓL

Igen nagyszabású terv megvalósításához kezdett hozzá Fassang László orgonaművész, a Zeneakadémia tanára. A projekt első részeként a Régi Zeneakadémia Bach termének orgonáját újítják fel, ennek költségeihez a Baráti Kör két millió forinttal járult hozzá. A nagy formátumú projektről – és persze a világ különleges orgonáiról –március elején, egyik délutáni órája előtt beszélgettünk a Régi Zeneakadémián.

Portré – Fekete Gyula

„AZ EMBER ÍRJA MEG, AMIBEN HISZ…”

Fekete Gyula, a Zeneakadémia Zeneszerzés tanszékének docense az az ember, akivel már az első találkozáskor is gyakorlatilag bármiről lehet beszélgetni. Szóba került a diploma megszerzése után az Egyesült Államokban eltöltött időszak, az itthoni közös színházi munkák Gothár Péterrel és ennek kapcsán a Zeneakadémián tervezett alkalmazott zeneszerzés szak,  Lisztről írt operája, az Excelsior!,  amit beszélgetésünkkor még próbáltak az Operaházban, de azóta már a premiert is megtartották, és még ezerféle gondolat komponálásról, előadóművészetröl, perspektívákról. Ez tehát az az eset, amikor azért fáj az újságíró szíve, mert –kizárólag terjedelmi okokból – nem írhatja meg az egész, egy órás beszélgetést.

Támogatott tehetségeink – Jakab Ildikó

MIMI ÉS AZ ÁLMOK

Jakab Ildikó a Baráti Kör támogatásával utazhatott decemberben az olaszországi Vercelliben megrendezett 1. Pavarotti Ifjúsági Énekversenyre – ahonnan a harmadik díjjal tért haza. Ildikó, aki már diplomázott magánének-tanár, és az oratórium szakot is elkezdte, jelenleg első éves az opera szakon, ahol Marton Éva növendéke. És mivel az egyik siker hozza a másikat, a januári zeneakadémiai operavizsgán nyújtott teljesítményéért elnyerte a finn Ari Kupsus Salon Concerts Society úgynevezett „Álom-ösztöndíját”, amiből egy szakmai álmát válthatja valóra. Ezekből pedig akad bőven.

Zenekadémiai hírek


Támogatóink: Seres Béla

Kicsit az intézmény részévé válni…

DELOITTE Közép-európai ügyvezető partner, Pénzügyi tanácsadás

Célállomás – Liszt Akadémia, Budapest – Thiago Bertoldi

SAO PAOLO-I SZÍNEK A TERÉZVÁROSBAN

A zongoraművésznek készülő Thiago Bertoldi Brazília egyik legnagyobb városában, Sao Paoloban nőtt fel, de két és fél éve Budapesten él, a Zeneakadémián Eckhardt Gábor növendéke. Az itt eltöltött idő sok mindenre megtanította, ezek között a legmeglepőbb, hogy kiválóan beszél magyarul. Mivel azonban a magázódásban kevésbé magabiztos, abban maradtunk, hogy tegeződünk.